Hunvald-blog

305. Pártatlanul

2019. január 04. - HunvaldGyörgy

Tegnapi hír, hogy nyílt levélben fejezte ki aggodalmát honlapján az Amerikai Ügyvédi Kamara (American Bar Association, ABA) a magyar közigazgatási bíróságok létrehozása miatt. A világszerte 400 ezer tagot számláló szakmai kamara arra figyelmeztet, hogy a közigazgatási bíróságok felállításával Magyarország megsérti az ENSZ független bíró- ságokra vonatkozó alapelveit, szerintük a magyar kormány aláássa a jogrendszert a párhuzamos bíróságok létrehozásával.

kozig_birosag.jpg

Az ABA szerint a demokráciák ereje azon alapul, hogy a bírók képesek a pártatlanul értelmezni és alkalmazni a törvényt. (Fotó: Europress/Frank Rumpenhorst/dpa)

Kissé elsikkadt az elmúlt napok viharos történései között, hogy decemberben nem csak az ú.n. "rabszolgatörvény”-t, hanem a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt is elfo- gadta a parlament, Áder János pedig minden zokszó nélkül aláírta azt. Pedig ez utóbbi- nak legalább olyan – ha még nem  olyanabb – következményei lesznek, mint a jogosan nagy tiltakozást kiváltó rabszolgatörvénynek.

Míg eddig ugyanis a rendes bíróságoknál lehetett pert indítani egy vitatott hatósági vagy önkormányzati döntéssel szemben (pl. adóügyek, építési ügyek), erre most egy külön bí- rósági rendszer lesz, egy teljesen új bírói kart hoznak létre. De – egyáltalán nem melléke- sen – a közigazgatási bíróságok döntenek majd a tüntetésekről, sztrájkokról, választási ügyekről, közérdekű adatok kiadásáról. Azaz, a kormány lényegében különbejáratú bíró- ságokra tereli majd a politikailag kényes ügyeket. Ahol majd döntenek. Pártatlanul.

Megj.: Az új bíróság bíráit lényegében a Fidesz fogja kinevezni, mivel a törvényjavaslat szerint az igazságügyi miniszter gyakorlatilag egy személyben dönthet majd arról, hogy ki lehet közigazgatási bíró és ki nem. Innentől kezdve az állam – ha úri kedve úgy tartja – a saját bíráival döntethet el ügyeket. De szép is lesz!

Hunvald György

***

Az Európai Bizottság vizsgálni kezdi a rabszolgatörvényt és a közigazgatási bíróságokat - Megeshet, hogy kötelezettségszegési eljárás lesz a vége. Az Európai Bizottság vizsgálja a közigazgatási bíróságokról és a munkaidő-szervezésről szóló magyar törvényeket – tájé- koztatta a Népszavát a testület szóvivői szolgálata.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr8114535454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása