Hunvald-blog

315. Ez jó, ez tetszik

2019. február 04. - HunvaldGyörgy

Az elmúlt héten – minden előzetes várakozást felülmúlva – több mint 34 ezer budapesti vett részt a főpolgármesteri előválasztáson. Karácsony Gergely nyert, méghozzá igencsak meggyőző fölénnyel, így ő lett a baloldal főpolgármester-jelöltje, gratulálok!

elobalasztas2019-blaha2.jpg

A zuglói polgármester mai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy ha fene fenét eszik, akkor is lebontják a pártok és a szavazók között kialakult falat, a cél pedig a teljes ellenzéki egy- ség megteremtése március 15-ig Budapesten. Azaz, tavaszra minden kerületben meg kell találni a Fidesz helyi urának legesélyesebb kihívóját az önkormányzati választásra.

Ez jó, ez tetszik.

Ha pedig esetleg, netántán kétség merül fel, előválasztást kell tartani az adott kerület- ben. A legesélyesebb nem mindig a legszeretettebb. A választók fejével gondolni sokszor nehéz ügy a politikai elit számára. De a molyolás ideje – tetszik, nem tetszik – lejárt.

Hunvald György

P.s.: Azt most olvasom, hogy MTI megkérdezte Tóth Bertalant arról, hogy az MSZP valóban Hunvald Györgyöt indítja-e a VII. kerületben. A pártelnök leszögezte: az MSZP a fővárosi kerületekben olyan jelölteket támogat, akik a legszélesebb támogatottsággal rendelkeznek. Ez vonatkozik a VII. kerületre is. (Megj.: Fontos lenne annak tisztázása is, hogy mit értünk "legszélesebb támogatottság” alatt. Pártokat vagy szavazókat?)

További szép estét mindenkinek.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr8414608178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása