Hunvald-blog

331. Hányinger az egész

2019. március 24. - HunvaldBlog

Ugye tetszenek emlékezni erre a remek humorú pálinkalovagra, hazánk és a fidesz ragyogó intellektusú képviselőjére, a fura viccek jászsági nagymesterére, Pócs Jánosra? Nos, ismét tanújelét adta különleges humorának ez a  jóember egy még 2008-ban készült videón, amelyet most szúrt ki a 444.hu. Pócs ugyanis videóra vette, amint kazánba zárja egyik roma alkalmazottját, majd  azzal fenyegeti, hogy betüzeli, amiért rosszat tett. Pócs az újságírók kérdésére pontosan úgy reagált, ahogyan azt tőle az ember várja: szerinte nincs ebben semmi kivetnivaló, különben is, lerágott csont…

pocs2.jpg

Pócs még 2017 decemberében egy disznóvágásról készült fotóval – amit belinkelni sem vagyok hajlandó, mert felfordul tőle a gyomrom, aki akarja, úgyis megtalálja – szerzett magának hírnevet, majd tavaly márciusban ezt azzal fokozta, hogy mikor Orbán Viktor Jászfényszarun építgette imázsát (épp gyárat avatott) Pócs a térség helyi uraként meg akarta mutatni a főninek, hogy ő is tud ám. És egy jól elhelyezett poénnal kívánta felhívni magára a figyelmet. Ugyanis azzal viccelt, hogy Jézus jász volt, hiszen jászolban született. (Én ugyan hosszú ideig reméltem, hogy csak viccelni próbált ez a szerencsétlen, de mára már vannak kételyeim...)

Most meg előkerült ez a videó, meg a 444.hu ezzel kapcsolatban készített riportja. Mit lehet ehhez hozzátenni? Nem sokat. Már jó ideje úgy gondolom, hogy igen, ez már maga a rettenetesen sötét, buta pince, innen már aztán tényleg nincs lejjebb. Aztán nap, mint nap meglepődök, hogy de, mindig van lejjebb. Most ez a videó a lejjebb. Gondolom, Pócs most megint kurvára büszke magára. Meg a pártja is őrá.

Hányinger az egész.

***

Pócs úr elismerte, hogy ő hallgató a videón, de azt mondja, hogy a felvételen szereplő, kazánba zárt - azóta állítólag halott - cigány ember a barátja volt, és ő kérte, hogy készül- jön felvétel az esetről. Sejtettük, hogy így lehetett. A cigányok már ilyenek: szeretik, ha kazánba zárják őket, mert náluk ez egyfajta népszokás. Ha még rájuk is gyújtják a termet, ahol épp tartózkodnak, azt kifejezetten élvezik. (via Földes Péter / Hírklikk)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr2714713563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása