A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Idén a diákok egy Weöres-verssel üzentek Orbánnak, a vers címét Orbán Cinege utcai háza elé rajzolták fel színes krétával, majd a verset a Kútvölgyi úton folytatták, írja a Népszava. Szép vers, aktuális vers. Különösen az utolsó másfél sor: „Nem látnak, fejük a vályúban, én is csak farukat s lobogó füleiket látom.”

Fotó: Népszava

Weöres Sándor: Merülő Saturnus
(T. S. Eliot emlékének)

Elvették nyájamat. Bánjam-e? Többé semmi dolgom,
nincs felelősség, menhelyen könnyű az aggnak élete.
Legelőbb a papot kergették el, az agancsos félrebeszélőt
deszkájáról, ahonnan égbe röppent naponta — bolond! —
és okosabb papokat válogattak; később a királyt, a védő
végtelent, és kardos királyokat fogadtak; aztán a bölcset,
hiszen van tudósunk elegendő; végül a költőt,
minek számlálja ujjait gagyogva? tódulnak helyébe
a kivánalmak célszerű dalnokai megbízás szerint.

Így állok, arccal falnak fordítva, törött pásztorbotommal.
Csordám a vályunál tolong: mennyi vidám vadonatúj
nagyszerűség úszkál benne! Orr orr mellett, orr az orrot
kitúrja — bánjam-e? — már nem hivatásom,
agyarat döfnek belém, ha látom: mi lesz a roppant
szaporulatból, a kapart anyaméhből, falánk
bódulatban, gyorsuló iramban, a gyilkos sugarakból,
a kapuba rakott robbanásból —
Mint ha sínén a vonat
rohan a szakadékba melynek túlsó partja nincs —
bánjam-e? — lehet, megállítják a végső percben;
vagy a szakadék felett is pálya visz, csak vak vagyok;
talán a meredély szélén szárnyat bont, felröpül:
ők tudják, nem én. Bajuk, ha ők se tudják.
Nekem már mindegy: pásztorbotom eltört,
könnyű szalmán heverni évezredek
fáradalmát kipihenni. Nem látnak, fejük a vályúban,
én is csak farukat s lobogó füleiket látom.