Hunvald-blog

343. Kövér meg a hatalom egysége

2019. április 29. - HunvaldBlog

Az ezt előző posztot – mely szerint a Kúria elmarasztalta a Fideszt a választójogi törvény előírásainak megszegése miatt – a csillag alatt azzal fejeztük be pár napja, hogy Kövér László a bírói függetlenséget biztosító törvény elfogadásának 150. évfordulóján kért (?) engedelmességet a bíráktól; jogászként is ellentmondva a hatalmi ágak szétválasztásá- nak. Azt is kijelentette, hogy a bírók nem lehetnek függetlenek az államtól.

kover_laszlo1.jpg

Mint Kövér mondta, a bírók csak annyira lehetnek függetlenek, mint amennyire az állam az, és el kell dönteniük, hogy kinek az oldalára állnak: az államot védők és építők vagy az államot támadók és rombolók oldalára. Előbbi csoport, fideszes logika szerint magát a kormányt jelenti – utóbbi pedig a kormányon kívüli valóságot, ide értve Brüsszelt, a civileket, a migránsokat, és bárkit, akit az Orbán-kabinet ellenségnek nevez ki. (via Népszava)

Szepesházi Péter – volt bíró, ma ügyvéd – a Klubrádióban minderről azt mondta, utoljá- ra a kommunista diktátorok törekedtek arra, hogy a bírói hatalmat szétválasztás helyett központosítsák.

Utoljára Rákosi és Lenin beszélt a hatalom egységéről, a hatalom megosztása helyett.

Itt tartunk ma, így kell ezt csinálni egy kicsattanó demokráciában. Azt hiszem, mára ennyi elég is lesz. További szép estét mindenkinek.

P.s.: Dr. Sándor Zsuzsa is értelmezte a helyenként feltűnést keltő, sarkos, de nem igazán érthető kövéri mondatokat. Íme: Kövér döbbenetes világa és átlátszó szándéka. (Hírklikk)

***

Még tavaly tavasszal a BBC Newsnight című műsora a Magyarországon kiépült illiberális rendszerről forgatott riportot (Viktor Orban's 'illiberal democracy'). A műsorban (a CEU és a civilek elleni fellépés mellett) foglalkoztak az igazságszolgáltatás helyzetével is. Szepes- házi akkor arról beszélt a BBC-nek, hogy félelemmel teli légkör uralkodik a bíróságokon. Több – név nélkül nyilatkozó – bíró pedig azt mondta a BBC-nek, hogy az igazságszolgál- tatás már nem független a kormánytól. (Szepesházi már korábban, 2017 októberében a 444-nek is beszélt a bíróságok helyzetéről.)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr10014794028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása