368. Lehet találgatni

2019. július 14. - HunvaldBlog

Amikor a hatalom a büntetőjoggal fenyeget, az csak arra jó, hogy félelemben tartsák az ellenzéki képviselőket, akiknek tudomásul kell venniük, hol a helyük. (Magyar György) 

Miután hivatali visszaélés gyanújával nyomozás indult Demeter Márta ellen, az LMP-s politikus mentelmi jogának felfüggesztését még a múlt héten Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte egy „hivatali visszaélés” miatt indult büntetőeljárás kapcsán. Pénteken aztán az Országgyűlés példátlan gyorsasággal döntött, Demeter Márta mentelmi jogát – minő meglepetés! – kétharmados többséggel felfüggesztette.

kuria3_1.jpg

A gyanú szerint ugyanis Demeter Márta törvényi kötelezettségét megszegve, közérdek- ből nem nyilvános adatokat adott ki, és valótlanul állította, hogy a Magyar Honvédség a miniszterelnök közvetlen hozzátartozóját törvénysértő módon szállította.

A politikus tavaly szeptemberben a Facebook-oldalán tette közzé a kecskeméti bázison tett iratbetekintés után, hogy az új katonai Airbuson szállították haza Orbán Viktor egyik lányát Ciprusról. Ám még aznap kiderült, hogy egy, a miniszterelnökhöz hasonló nevű katonatiszt családjáról volt szó.

Magyar György ügyvéd a 24.hu-nak arról beszélt, hogy teljesen abszurdnak tartja, hogy az ügyben büntetőeljárás indult. 

Jogszakmai szempontból furcsállom, hogy a Legfőbb Ügyész ehhez a nevét adja, indítványának már a Mentelmi bizottság előtt el kellene buknia, de a büntetőbíróság előtt feltétlenül

– mondta. (Magyar György részletesen minderről ITT ír a blogján.)

Pár napja a nép egyszerű gyermeke miniszterelnöke ismét bulit rendezett fent a Várban, ennek örömére a Karmelita kolostorban tartott fogadáson fotózkodott egy jót Simonka Györggyel. Emlékeztetőül: a Legfőbb Ügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítja a fideszes képviselőt. Gyanújuk szerint a túlárazott beruházásokat végző vállalkozóknak a kifizetett ár 45 száza- lékát kellett visszacsengetniük a Simonkának, persze készpénzben. Az ő mentelmi jogát már tavaly ősszel felfüggesztette az Országgyűlés.

Kérdés: vajon a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással tetőtől-talpig-gatyáig meggyanúsított fideszes képviselő, vagy az írásbeli kérdésével hivatali visszaélést "megvalósító" ellenzéki politikus kerül-e előbb a bíróság elé?

Ön szerint? Lehet ám találgatni.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1314946578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.