369. Heti Handó (6)

2019. július 17. - HunvaldBlog

"Handó Tünde maga az állatorvosi ló, akinek alakjára – na jó, karakterére – férje,
Szájer József az alaptörvény bírósággal foglalkozó passzusait szabta nevezetes iPadjén.” (Simon Zoltán / Népszava

Megette a fene azt az igazságszolgáltatást, melynek nagyasszonya szinte naponta kerül elő valamiféle zűrös üggyel kapcsolatban. Legutóbb például az Európai Bírók Egyesülete fújt riadót; a szervezet azt nehezményezi, hogy a magyar igazságszolgáltatás független- ségét is – a lengyel mellett – egyre inkább korlátozza a politika. Szerintük mára Handó Tünde „teljesen ellenőrizetlenül lép fel”. (Elvben a bírák által választott Bírói Tanácsnak kellene ellenőriznie az OBH működését és annak elnökének ténykedését.)

europai_birosag.jpg

Fotó: Európai Bíróság / Azonnali

Most pedig az Európai Bíróság dönthet arról, hogy jogszerű-e, hogy Handó nem hajlandó vezető pozícióba kinevezni a neki nem tetsző bírókat. Az általa korábban ki nem nevezett Vasvári Csaba függesztette fel az egyik büntetőügyét, hogy kiderüljön: összeférnek-e az uniós joggal a magyar bírósági rendszer visszásságai – írta meg hétfőn az Azonnali.hu.

… a sztori szerint Vasvári – aki korábban pályázott a fővárosi ítélőtábla vezetésére, de Handó érvénytelenítette a pályázatát – előzetes döntéshozatali indítványt kíván az Európai Bíróság elé terjeszteni. (…) Egyrészt azt a kérdést teszik fel az Európai Bíróságnak, hogy állapítsa meg, az EU alapító szerződéseiben is garantált jogállamiság és a bírói függetlenség elveinek megfelel-e, hogy a magyar OBH-elnök, aki csak az Országgyűlés által elszámoltatható, tartósan a pályázati eljárás kikerülésével tölti be a vezető bírói álláshelyeket, méghozzá ideiglenes megbízással. Biztosított-e az uniós jogban is a legmagasabb szinten garantált tisztességes eljárás követelménye egy ilyen esetben? – teszi fel a kérdést Vasvári az Európai Bíróságnak. (via HVG)

No, ennyit így mára a teljesség igénye nélkül. Tessék szépen nyugodtan hátradölni, mert hiszen itt van nekünk ez a szép, derék jogállam, benne a fékek és ellensúlyok rendszere. Meg a hatalom megosztott gyakorlása. Ja, nem. De milyen szépen hangzik!

További kellemes estét mindenkinek.

***

Az első fokon eljáró Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tavaly ki- mondta, hogy az OBH elnöke egyértelműen visszaélt jogával, amikor eredménytelenné nyilvánította a két álláspályázatot, ezzel megtagadva a mindkétszer első helyen végzett pályázó, Vasvári ítélőtáblai kinevezését. A fellebbezés után került az ügy a győri törvény- székre, amely kimondta: az OBH elnöke és az ítélőtábla elnöke nem rendelkezik perbeli jogképességgel, így nem is perelhető. Magyarán aligha vonható felelősségre vezetői döntéseiért a magyar jogrendben. (Index)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr9514968144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.