Hunvald-blog

391. A bátor Sir Robin

2019. szeptember 19. - HunvaldBlog

A múlt héten mind Moldován László, mind Hunvald György jelezte, hogy szívesen részt vennének egy polgármester-jelölti vitán – akár hármasban, akár négyesben –, hogy a szavazók eldönthessék, kit szeretnének támogatni. Tegnap azonban kiderült, hogy a „legeurópaibb jelölt” csak akkor látja értelmét egy ilyen vitának, ha azon Vattamány Zsolt is részt vesz. Másképp szerinte semmi értelme az egésznek.

sir_robin2.jpg

Nos, értem én, hogy a mélyen tisztelt jelölt úr azt a látszatot kívánja kelteni, hogy ő az egyetlen, az igazi Trebitsch, aki majd egy fantasztikus hangulatú rendezvényen jól meg- vitatkozik a Fidesz helyi erős emberével. Csakhogy:

  1. nem a legeurópaibb az egyetlen kihívó;
  2. egy (ellenzéki) vita során lehetne kiválasztani a legalkalmasabbnak kinéző jelöltet a Fidesz ellen;
  3. ehhez végre fel kéne fogni, hogy hárman vannak a placc ezen felén, akár tetszik, akár nem;
  4. Vattamány mióta polgármester, egyetlen egyszer sem állt ki vitára, még szemelgetve se a jelöltek között, most miért tenné?
  5. az ő kihívása ennek ismeretében nem követelt túl nagy bátorságot, így aztán egy kicsit nagyon átlátszóan lóg ki az a sokszor emlegetett lóláb.

Még valami: egy hete petíciót indított az előválasztások lebonyolításában is fontos szerepet vállaló aHang. Aki Budapest felelős vezetője kíván lenni, annak meg kell mutatnia, miért ő a legalkalmasabb erre a feladatra – írják a petíciójukban, hozzátéve, hogy most a választópolgárok hívják vitára a jelölteket. Nos, szerintem ez nem csak Budapestre igaz, hanem a kerületekre, köztük Erzsébetvárosra is. Mert vitázni kell.

További szép napot mindenkinek.

***

Karácsony Gergely bármilyen formában kész a vitára Tarlóssal, az aHang kezdeménye- zését is támogatja, részt venne az összes főpolgármester-jelölttel közös vitában. Puzsér is jelezte már, hogy elfogadja az aHang feltételeit, Berki szintén nyilatkozott már, hogy kész vitázni. (via Népszava)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr3015125800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása