Hunvald-blog

394. Hülyeséggenerátor

2019. szeptember 28. - HunvaldBlog

Minden kampányban eljön az a pillanat, amikor szükség van egy hatalmas hazugságra, vagy ha úgy tetszik: bullshitre. Szerdán a Népszavában ugye megjelent egy Závecz-féle kutatás (ennek furcsaságairól már esett pár szó ITT), miszerint Niedermüller 28%-on áll, Vattamány meg 39-en, azaz 11% fórja van az összefogott pártok kerületre erőltetett jelöltjével szemben. A futottak még kategóriába került a másik két jelölt 4, illetve 5 szá- zalékkal. Ha összeadjuk – amit persze ők is, mi is tudunk, hogy nem lehet megtenni – az összes ellenzéki jelölt százaléka még mindig kevesebb lenne, mint a fideszes jelölté.

grafikon_olah2019.jpg

Tehát semmi értelme az amúgy sem működő összeadásnak, Hunvald és Moldován vélt (mért?) százaléka nem oszt, nem is szoroz a végeredmény szempontjából. Ezért aztán Oláh Lajos oldalán beindult a hülyeséggenerátor és elkészült a fenti, látványosan hazug képecske, amelyen – szintén a Závecz-kutatásra hivatkozva – Niedermüller hirtelen 3 százalékot javult, míg mindenki más értéke változatlan maradt. És ezzel azt sugallják a készítők (meg a megrendelők), hogy a visszalépések aztán minden bajt és bánatot meg- oldanának, győzne az igazság, azaz Niedermüller Péter. Persze csak ha…

Az meg már tényleg csak a hab ezen az egyre kínosabb tortán, hogy a 40 százalék jó egyharmaddal nagyobb, délcegebb, mint a 39. Sugallva – vagy ha úgy tetszik, pofátlanul hazudva – egy nem létező esély látszatát.

***

A bullshit definíciója: Leginkább szlengben használt profán kifejezés, melynek jelentése értelmetlenség, nonszensz, jellemzően elutasító reakcióként alkalmazva félrevezetőnek, hamisnak, megtévesztőnek ítélt kommunikációval vagy tettekkel szemben. (Wikipédia)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr9515181210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása