Hunvald-blog

395. Pirkadat Breuer Péterrel

2019. október 01. - HunvaldBlog

Ma reggel Hunvald György volt Breuer Péter vendége a Heti TV-ben. Akit érdekel, hogy mire számít október 13-án a mostanra kialakult helyzetben, ill. mit és hogyan gondolnak a Lokálpatrióták a kerületről, az a beszélgetést ITT nézheti meg. Szó van többek közt a családi körülményekről, gyerekekről, plakátokról – és persze a kampányról. Melyben a demokratikusnak nevezett ellenzék gőzerővel kampányol Hunvald (és Moldován) ellen.

lokalpatriota2.jpg

Így aztán a Fideszre jóval kevesebb idejük, energiájuk maradt – mintha egyáltalán nem is létezne a kormánypárt jelöltje. Akit le szeretnének váltani. Összefogottan.

Hunvaldot is megkérdeztük arról, mi a terve a kerület központi problémáját jelentő bulinegyeddel. Az éjféli zárórát ő is megígérte, de szerinte ez esetében több mint ígéret, hiszen annak idején ő volt az, aki kerületvezetőként 90 napra bezáratta a Szimplakertet a szabályok be nem tartása miatt. Elismeri, mostanra a helyzet más, mert a probléma, ahogyan a bulinegyed, túlnőtt önmagán, "mostanra a zaj, a ricsaj, a kosz tarthatatlan állapotot" eredményezett. "Én kőkeményen beleállok ebbe." (…) A hatóságok, elsősorban a rendőrség támogatására, partnerségére számít ebben. Azt is mondta, visszaállítja a Fidesz által megszüntetett kerületőrséget, de polgárőrség toborzásába is kezdene, szintén a kerületi polgárokkal, önkormányzati javadalmazással. (Index)

***

A képviselő testület megszavazta a Klauzál csarnok átépítését, felújítását, de a lakókkal nem közölték, hogy pontosan milyen jellegű lesz az átépítés. A most nyilvánosságra ke- rült anyagokból már lehet tudni, hogy 600 fő rendezvények megtartása a cél, de erről nem szavaztak a képviselők, a dolog fű alatt megy. Természetesen a PKB ellenzéki tag- jaitól is szívesen látunk információkat a Klauzál csarnok átépítési terveivel kapcsolatban. (via Új7-2019 csoport)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1815185976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása