Hunvald-blog

416. Csasztuska

2019. december 01. - HunvaldGyörgy

Valami csodás búcsúlevelet írt pénteken 24 ítélőtáblai, illetve törvényszéki elnök és elnökhelyettes Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal távozó vezetőjének, annak apropóján, hogy Handó elment alkotmánybírónak. Az Elnöki köszönet című üzenet egy Wass Albert-idézettel kezdődik, és a birosag.hu-n jelent meg a 24 büszke és hálás szerző aláírásával. (A 444.hu szerint a levél szinte már olyan hízelgőre sikerült, mintha direkt szívatnák Handót.)

csasztuska2.jpg

Ha esetleg mégsem szívatás, akkor itt van ez a szép dal, csak hogy szokjuk az ízét:
Köszönjük néked Rákosi elvtárs!

Visszatérve a levélhez – az indító, valószínűleg kötelező idézettel most ne foglalkozzunk – inkább gyönyörködjünk magában a veretes szövegben, melynek most csak az első és az utolsó bekezdését idézném be ide, tényleg csak az íze kedvéért:

Köszönjük, hogy támogatásoddal az Alaptörvény szellemének legjobb értőivé, a merőben új eljárás jogi kódexrendszer legfelkészültebb alkalmazóivá váltunk, hogy iránymutatásod mellett a digitális fejlődés motorjai, és a társadalmi felelősségvállalás számos területének nagyszerű példái lettünk. Nem lehetünk elég hálásak azért, ahogy a bírósági szervezetet a hagyományaiban rejlő értékek megőrzésével és ápolásával átvezetted a 21. századba.

Soha el nem múló tudást, érzést kaptunk Tőled bírói hivatásról, bírói függetlenségről, pártatlanságról, méltányosságról, elfogulatlanságról, igazságosságról, melyet ezúton is hálásan köszönünk.

Ezt a szép panegirikuszt még a hatvanadik születésnapját ünnepeltető Rákosi, vagy a hetvenediket ünnepeltető Sztálin is bizton megkönnyezte volna. (...) Én amúgy törvénytisztelő állampolgár vagyok, s az is maradok. Ha másért nem, hát azért, hogy olyan ember ne ítélkezhessen felettem, aki ezt az alkalmi agitációs célú csasztuskát aláírta. Igaz, olyan sem, aki tűri, hogy ilyeneket farigcsáljanak neki, ahelyett, hogy azt mondaná: na, mentek ti a jó büdös francba! (via Gábor György)

Ezek után igazán nehéz megszólalni – még írásban is – de ami szép, az szép. Csak még nem tudom eldönteni, hogy a T. Szerzők ironizáltak, vagy tényleg ennyire szervilisek. A kérdés nyitott. Még.

Hunvald György

***

Handó Tünde idő előtti távozásáról érdemes tudni, hogy az Országos Bírói Tanács élesen támadta egy rakás ügy miatt, és törvénytelenségekre hivatkozva a leváltását is kezdemé- nyezték a Parlamentnél. (via Index)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7215333314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása