418. Jóhiszemű hiányosság

2019. december 07. - HunvaldGyörgy

"A tragédiában részt veszünk, a komédiát csak nézzük.”
(Aldous Huxley)

No, kéremszépen. Itt volt ugye a nagy ötlet, hogy a polgármester előterjesztésére a Képviselőtestület – a lehető legszélesebb körű társadalmi egyeztetés érdekében – egy Munkabizottságot hozzon létre az ú.n. „bulinegyed” problémáinak megoldására. Ebbe a kerület lakói közül sorsolással kívánták kiválasztani azt, aki egy (esetleg szintén kisorsolt) civil szervezettel együtt képviselheti a belső-erzsébetvárosi lakókat. (Megj.: a jelentkezési határidő mindössze pár nap volt, s csak az interneten keresztül lehetett jelentkezni.)

testuleti20191125n.jpg

Viharos, indulatos ülésen úgy döntött Erzsébetváros képviselő-testülete, hogy nem dönt a szórakozóhelyek azonnali éjféli bezárásáról, február végéig kidolgozzák, kik kaphatnak felmentést a szabály alól. (via Népszava)

Tegnap délelőtt aztán „sorsolással kiválasztották” a mindösszesen 9 jelentkező közül a szerencsés nyertest, Szabados Tamást. Innentől kezdve pedig álljon itt teljes egészében Borbélyné Bárdi Zsuzsanna (Momentum) még ugyanaznap este írt fb-bejegyzése:

Valóban az képviseli legjobban a „bulinegyed” lakóinak érdekeit, aki a kocsmatulajdonosok alvállalkozójaként a környék takarítását végzi?

Ma délelőtt, közjegyző előtt megtartott sorsoláson, a helyi lakók képviseletében Szabados Tamás került a bulinegyed helyzetének rendezéséért létrejött munkacsoportba. Szabados Tamás a környék ismert vállalkozója, aki bár valóban helyi lakos, így formailag megfelel a kihirdetett pályázati feltételeknek, valójában azonban vállalkozása miatt nem tekinthető megfelelő jelöltnek a helyben lakók képviseletére. Vállalkozói érdekei ugyanis nem feltétlenül esnek egybe például a helyiek éjszakai nyugalomhoz fűződő érdekeivel, így összeférhetetlenség alakult ki a munkacsoportban vállalt pozíciójával.

A Momentum Mozgalom képviselőtestületi frakciója éppen ezért arra kéri Szabados Tamást, hogy összeférhetetlensége miatt mondjon le a munkacsoportban való részvételről és ezzel nyissa meg az utat egy új sorsolás előtt, hogy a helyben lakók szempontjait olyan lakó képviselhesse, akinek személyét illetően nem áll fenn összeférhetetlenség.

Arra kérjük Szabados Tamást, lássa be, hogy jelenléte alapjaiban kérdőjelezné meg a munkacsoport legitimitását, és ezzel kifejezett akadálya lenne annak, hogy a munkacsoport határidőre elvégezhesse feladatát. Mi, a Momentum frakció tagjai, hiszünk az együttműködésben, hiszünk abban, hogy egymásnak feszülő érdekek mellett is van tere a megegyezésnek, ugyanakkor ez csak akkor lehetséges, ha ehhez a munkához együttműködő partnereket találunk. Úgy gondoljuk, nehéz az együttműködési szándék jeleként értelmezni, amikor a bulinegyedből élő vállalkozó a lakók érdekeinek képviseletére jelentkezik, kihasználva a pályázási rendszer jóhiszemű hiányosságait.

Momentum frakció: Borbélyné Bárdi Zsuzsanna, Bónus Éva, Sáli Annamária

Jóreggelt kedves fiatalok! De ha nem szóltak volna többen, több helyen, többször is, hogy ebből a szavazósdiból gond lesz! Hogy egyáltalán maga az az ötlet, hogy sorsolják a lakót (helló, turmixgép!) – és ha úgy adódik, a civileket is – elfogadhatatlan, és előre láthatóan igen egyszerűen kijátszható. Szó se róla, ki is játszották.

Az meg, hogy „a pályázási rendszer jóhiszemű hiányosságai” – szépen hangzik, csak épp nem „jóhiszemű hiányosság” volt ez, hanem előre kódolt rendszerhiba. De jobb későn, mint soha megvilágosodni, és belátni, hogy ez az ötlet nem (sem) tartozott a legjobbak közé. Hogy finoman fejezzem ki magam.

Lehet új ötlettel előállni.

P.s.: Úgy látszik, így karácsony felé már mindenki meghülyül csasztuskákat ír. Íme, egy újabb, az ’50-es évek stílusában írt gyöngyszem: Niedermüller kivilágította Erzsébetváros gyönyörű karácsonyfáját - Kétségkívül Erzsébetváros karácsonyfája kapta a legmenőbb fel- avatást. Az. Kétségkívül. Mert nincs is szebb karácsonyfa annál, mint amit Niedermüller Péter világit ki. Csúcsdíszként.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr5715342510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.