426. Historia est magistra vitae

2020. január 02. - HunvaldBlog

A történelem az élet tanítómestere.

Jóestét, jó estét. Ki mással kezdhetnénk – első bejegyzésként – ezt a 2020-as évet, mint Orbán Viktorral. Meg az ő nagy barátjával és példaképével, Putyinnal. Meg egy alapfokú történelem leckével, de kezdjük az elején: olvasom a Népszavában, hogy megint nagy sikert arattunk a világban, Orbán fényképével illusztrálta a brit The Times  a demokráciát lebontó, fasisztoid diktátorokról szóló írását. Azt, amely szerint az olyanok, mint Putyin, Erdogan (vagy Orbán) az igazság kiforgatásával tartják fenn népszerűségüket. Miközben arcátlan hazugságokat, féligazságokat és összeesküvés-elméleteket vetnek be. Szép.

orban_putyin2018.jpg

De ha ez nem lenne elég az év elejére, itt van még ez is, hasonló Orbánék Horthyhoz való dörgölödzéséhez és történelem-hamisításához: Vlagyimir Vlagyimirovics karácsonykor kipattant a színpadra, és több helyen is hosszan beszélt (gondolom történészként) a II. világháború kitöréséért való felelősségről, és kétségbe vonta a szovjet-német paktum jelentőségét a háború kirobbantásában – ehelyett Lengyelország felelősségét firtatta.

Nos, akkor most szépen, lassan, szótagolva: az 1939. augusztus 23-án Molotov szovjet külügyi népbiztos és Ribbentrop német külügyminiszter által aláírt megnemtámadási szerződés titkos záradékában (ennek meglétét Moszkvában évtizedeken át tagadták*) Európa keleti és középső térségét nemes egyszerűséggel felosztotta egymás között a két birodalom. Kijelölték az érdekszférák határait, és ezzel nem csak Lengyelország, hanem a balti államok sorsát is hosszú időre meghatározták.

A titkos záradék

  • a balti államok (Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia) területén a majdani szovjet-német határt Litvánia északi határa alkotja majd, elismerve Litvániának a vilnai területhez fűződő érdekét;
  • a lengyel államhoz tartozó területeken Németország és a Szovjetunió érdekszféráját hozzávetőleg a Narev (Nyeman), a Visztula és a San folyók vonala határolja el;
  • egy független a lengyel állam további fenntartásának kérdését a további politikai fejlemények során fogják a felek tisztázni, barátságos megegyezés útján.

Csak emlékeztetőül: azzal, hogy a megállapodással bebiztosította magát, szeptember 1-én Hitler megtámadta Lengyelországot. Ehhez később Sztálin is lelkesen csatlakozott. A Vörös Hadsereg szeptember 17-én lépte át a lengyel határt, majd a hónap végére az ország közepén találkozott a Wehrmachttal, mellyel még közös győzelmi parádét is tartott. Ezt követően szeptember 28-án Ribbentrop a megismételt moszkvai látogatása során újabb barátsági szerződést kötött Németország és a Szovjetunió.

Ez egyfelől garantálta, hogy nem jöhet létre semmiféle lengyel állam, másrészt módo- sította az érdekszférák határait: Hitler beleegyezett, hogy a szovjeteké legyen Litvánia (a német kisebbség lakta marijampolei területért a Szovjetunió külön 7,5 millió aranydollárt fizetett Németországnak), cserébe a németek nagyobb részt kaptak Lengyelországból. Övék lett Varsó is, az új határt pedig a Visztula helyett a Bug mellett – nagyjából a Curzon vonalon – húzták meg. Az év végén aztán Sztálin háborút kezdeményezett Finnország ellen, 1940-ben pedig megszállta a balti államokat és Besszarábiát. Ugyanennek az évnek májusában pedig Németország is megkezdte a nyugati hadjáratát.

A paktum aláírása tehát szabad utat adott a kitörő világháborúnak, melynek első éveiben a szovjetek gyakorlatilag a nácik hallgatólagos szövetségesei voltak, egészen 1941 nyará- ig. Ennyit hát a most Vlagyimir Vlagyimirovics által előrángatott és hangoztatott lengyel felelősségről. Meg arról, hogy a történelem kinek mit tanít.

Miközben a szovjet Vörös Hadsereg – a titkos záradéknak megfelelően – betört Lengyelország keleti felébe, a szovjet kormány többször is emlékeztette Németországot, hogy a Vörös Hadsereg ugyanolyan részt vállalt a „lengyel akcióban”, mint a Wehrmacht. Erről Molotov így beszélt a Legfelsőbb Tanács 1939. október 31-i ülésén: „De kiderült, hogy elég egy gyors csapás Lengyelországra a német hadsereg, majd pedig a Vörös Hadsereg részéről, hogy a versailles-i szerződés e fattyújának híre-hamva se maradjon.”

*A háború után Moszkva tagadta a titkos záradék létezését és megtiltotta a tudományos kutatást ezen a területen. 1946 áprilisában Molotov parancsára eltüntették a paktum szovjet levéltárban fellelhető példányát. A szerződés egy példánya azonban fennmaradt: Ribbentrop rendelete értelmében a paktumot mikrofilmre másolták, amelyből egy teker- cset 1945 februárjában Mülhausenben a német külügyminisztérium egyik munkatársa elásott. Ezt az amerikai csapatok a németek útmutatása alapján megtalálták, majd 1948-ban Londonban publikálták. 1989. május 23-án Varsóban egy lengyel-szovjet történész bizottság megerősítette a titkos záradék létét. 1990 februárjában a titkos záradék orosz nyelvű gépelt másolatáról mutattak be fénymásolatot Moszkvában, majd 1992 októbe- rében az orosz nyelvű eredetit is megtalálták az SZKP archívumában. (Wikipédia)

***

A Hitler és Sztálin közötti alku megítélése 80 év elteltével sem egységes a történészek között: miközben a lengyeleknél és a baltiaknál ez a nap a nagyhatalmi felosztásuk kezdetét jelenti, Európában pedig a totális diktatúrák áldozatainak emléknapja, Putyin a korábbiaknál is erősebben tagadja az orosz felelősséget. „A Szovjetunió megnemtámadási szerződést kötött Németországgal. Az emberek azt mondták: Á, ez rossz. De mi a baj azzal, ha a szovjetek nem akartak háborúzni?” – kérdezte már 2014-ben.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7915385676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.