Hunvald-blog

444. Tényleg véget ért

2020. február 25. - HunvaldBlog

Nem kell ahhoz semmit sem elkövetned, hogy az ügyészség
majd egy évtizeden keresztül üldözzön. (Fapál László)

Jó reggelt! Fapál László 10 éve tartó büntetőeljárása, méltatlan meghurcoltatása tegnap hivatalosan is véget ért. 10 év után a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn kihirdetett másodfokú határozatában jogerősen is felmentette a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkárát, aki – többek közt – ezt írta erről a blogján:

fapal2019febr.jpg

Minden történetnek van vége. Az én történetem vége most érkezett el. 2020. február 24. napján a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa helyben hagyta a Debreceni Törvényszék katonai tanácsának felmentő rendelke- zését, vagyis jogerőre emelkedett a határozat. Megszabadultam tehát az utolsó büntetőügy nyomasztó terhétől is.

Köszönetet szeretnék mondani családomnak. Nélkülük és szeretetük nélkül nem tudtam volna ép ésszel a megpróbáltatásokat átvészelni.

És akkor most ismét, ha valaki esetleg nem emlékezne:

  • a nyomozás még 2010-ben indult a HM volt közigazgatási államtitkára ellen, „a magyar emberek jövője elszámoltatás nélkül nem lehet sikeres” – adott ehhez iránymutatást 2010 márciusában a Fidesz;
  • az ügyészség 2011 tavaszán emelt vádat, Budai Gyula akkoriban az elmúlt húsz év legnagyobb korrupciós ügyeként emlegette ügyet;
  • 2013-ban a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa bűncselekmény hiányában felmentette Fapál Lászlót, azonban az ügyészség fellebbezett, így a másodfokú bíróság megismételt eljárást rendelt el;
  • 2019 januárjában a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa az ú.n. Tábornok-per megismételt elsőfokú eljárásában ismét felmentette Fapált az összes vádpont alól;
  • az ügyészség megint fellebbezett, így az ügy a Fővárosi Ítélőtáblára került elbírálásra, ahol 2019. november 25-én megkezdődött a másodfokú eljárás;
  • 2020 januárjának végén aztán a „Tábornok-per/viszkisdoboz” néven elhíresült végtelenített büntetőügyben elhangzott az utolsó szó.

Ezt követően született meg a mostani jogerős ítélet, és ezzel lett vége ennek a szégyen- teljes, hazug koncepciós pernek. Tíz hosszú év után Fapál László vesszőfuttatása most véget ért, ismét elkezdhet „normális életet élni, mint a legtöbb ember."

Mert a bíróság tegnap felmentette az exállamtitkárt. Csak épp menet közben elloptak 10 évet az életéből.

***

Fapál László, amint megvádolták, harcot hirdetett az ügyészség módszerei ellen. A volt államtitkár az eljárás során végig névvel és arccal vállalta a nyilvánosságot, és blogot írt a vádhatóság gyakorlatáról. Leírta, hogy azt ajánlották neki: tegyen terhelő vallomást a volt szocialista honvédelmi miniszterekre, Juhász Ferencre és Szekeres Imrére, valamint államtitkáraikra, s ha ezt megteszi, akkor a kimérhető tíz-húsz évnyi börtön negyedét kapja. Fapál ragaszkodott az ártatlanságához, és elzavarta az ügyészeket. (Népszabadság, 2013. március 1.)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr6015490346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása