Hunvald-blog

450. Kis magyar abszurd

2020. március 14. - HunvaldGyörgy

"Jobboldali újságírónak lenni önmagában morális fölényt jelent.”
(Gulyás Gergely,
2019.02.14.)

Ugye tetszenek még emlékezni arra, hogy tavaly nyáron az egykor szebb (na jó, sokkal szebb) napokat látott Origo rámozdult Donáth Annára, és nemes egyszerűséggel szexuális zaklatással(!) vádolták meg ország-világ előtt a Momentum EP-képviselőjét – egy „komoly” névtelen fel- és bejelentés alapján. (Megj.: az Origo.hu egy szerző nélküli cikkben névtelen levélre hivatkozva állította, hogy Donáth egy fiatal nőt zaklatott.)

donath_anna2.jpg

Donáth Anna szeptemberben feljelentést tett, és pert indított a kormánymédia ellen. Novemberben aztán ismeretlen tettes ellen rágalmazás vétsége miatt a bíróság el is rendelte a nyomozást, és utasította a rendőrséget, hogy derítse már ki, hogy

  • ki volt a cikk írója,
  • kik a megjelenéséért felelős személyek,
  • és ki a történet alapjául szolgáló névtelen levél szerzője.

A nyomozás során a rendőrség kihallgatta a Ripost és az Origo főszerkesztőjét; a sajtóper le is zajlott az ügyben, a Fővárosi Ítélőtábla helyreigazításra kötelezte az Origo-t. Donáth ugyanekkor magánvádas feljelentést is tett becsületsértés miatt. Ezt az eljárást azonban a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság most megszüntette, arra hivatkozva, hogy az Origo főszerkesztője, Gábor László azt vallotta a rendőrségen, hogy

  • nem tudja, ki írta a lapjába a cikket,
  • nem tudja, ki szerkesztette azt,
  • nem tudja, ki döntött a közléséről,
  • és az olvasói levél szerzőjét sem tudja megnevezni.

Mert ugye teljesen hihető és életszerűt, hogy egy főszerkesztőnek a leghalványabb sej- telme sincs arról, mi folyik a lapjánál, nem?

És amikor Gábor László kötötte az ebet a karóhoz, akkor nem azt mondták neki, hogy Gábor úr, mi azért bekérnénk a szerverlogokat, megkérdeznék az aznapi szerkesztőket, címlapügyeleteseket; átnéznénk az archívumot, hogy kiderüljön, pontosan honnan és mikor került be az anyag a rendszerükbe. Mert mi, Gábor úr, önnel ellentétben nem szarunk arra, hogy az ország egyik legolvasottabb hírportáljára most, amikor a koronavírus miatt veszélyhelyzetet rendeltek el, bármilyen futóbolond írhat vezércikket, ami mindenféle ellenőrzés nélkül megjelenhet. Mert ez a dolgunk Gábor úr, tehették volna hozzá.
(via Index / SIXX)

Így aztán az Origo főszerkesztője inkább hülyének tetette magát, semmint hogy elvigye (illetve elvitesse valakivel) a balhét. És ezt a szánalmas hazugságot – vagy ha úgy tetszik, pofátlanságot – a bíróság akceptálta; úgyhogy megszüntették az eljárást az adatgyűjtés sikertelenségére hivatkozva. Szép, nem?

***

Ilyen főszerkesztő újságnál nincs, legfeljebb az Origónál. A keresztény értékrendet valló kormánymédia Origo nevű üzemegységének vezetője azt állítja, hogy nem tudja, ki írta és ki hagyta jóvá a Donáth Annát megrágalmazó és a bírósági eljárásban hazugnak bizo- nyuló cikket. Ez a sajtótörténeti és neurológiai szempontból is figyelemreméltó közlés nyilván nincsen összhangban a Tízparancsolat idevágó előírásával, de amúgy erkölcsi és szakmai szempontból mindegy, ki a szerző, hiszen egy főszerkesztő azért főszerkesztő, mert végső soron neki kell(ene) vállalnia a felelősséget a megjelent híranyagok tartal- máért. (Gomperz Tamás: Parancsra tettük - A teljes írást itt olvasható.)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1915520948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyaur 2020.03.15. 23:26:21

Az Origo nem létezik számomra.
süti beállítások módosítása