465. Közben Varga Judit hegedül

2020. április 28. - HunvaldBlog

Jó estét, jóestét. Gondolom mindenki hallotta, illetve olvasta már, hogy Szél Bernadett és Hadházy Ákos felhívására – mivel a járvány miatt most tüntetni nem lehet – tegnap ismét autós/dudálós demonstrációt tartottak a kormány és Orbán Viktor ellen a Lánchídnál. (Az első demonstrációt egy hete, április 20-án, szintén itt tartották.)

hadhazy_dudalas.jpg

Ez eddig rendben is van – egy demokráciában legalább is. Csakhogy most a rend éber kivezényelt őrei már nem nézték tétlenül ezt a megismételt „rendzavarást”, és sorra büntették a dudálás résztvevőit. Méghozzá "Indokolatlan hangjelzés elkövetése" miatt. (A 444.hu szerint a biciklicsengőt használó kerékpárosok ellen is eljárás indult.)

Bónusz: „Persze, nincs diktatúra, csak ne nyomjad a dudát, és ne mondd el a véleményed, a fenét nincs diktatúra!” (444.hu)

Kaltenbach Jenő* korábbi ombudsman ezt írta tegnap minderről az fb-oldalán:

Rendőrállam

A Kádár rendszerben nőttem fel, egyszerű falusi pedagógus családban. Sohasem vetett fel bennünket a pénz, de a falusi haverjaimmal jól éreztük magunkat, télen nyáron. A reálisan létező szocializmusról legfeljebb annyit tudtunk, hogy a tanácselnök, meg a párttitkár a főnök, pedig egyik sem valami észkombájn.

Az első komolyabb élményem a kádári hatalom rendőrségével az volt, amikor Pécsett az érettségi bankettet egy parkos téren akartuk befejezni, némi alkohol elfogyasztása után. A "gardenpartynak" azonban hamar vége szakadt, mert megjelent a közeg két tagja és előbb felpofozták néhányunkat, majd hazazavartak bennünket.

Ettől kezdve éreztem a teljes kiszolgáltatottságot, azt hogy igazából nincsenek jogaim, a hatalommal szemben semmi esélyem. Ha nem akarok bajba kerülni legjobb, ha keresek valami erős pártfogót, ahogy ez neofeudális helyeken lenni szokott.

Aztán a 90-es évek elején, amikor már az Alkotmánybíróságon dolgoztam egy közúti ellenőrzés során kerültem konfliktusba egy egyenruhással, de a vita végül az ő meghátrálásával végződött. Győzött az igazság. Mámorító érzés volt, hogy nem vagyok jogtalan senki, meg tudom védeni magam.

Sok mindennek örültem a rendszerváltásban, de ez feltétlenül az egyik legfontosabb volt. Aztán ombudsmanként is ez volt a vezérlő elvem, most már nem a magam, hanem mások, a kiszolgáltatottak javára.

Azt hittem, hogy ez most már mindig így lesz, a jogállami kultúra itt is meghono- sítható. Ma már be kell látnom, hogy naivitás volt. A kiszolgáltatottság a pimasz rendőri önkény, a nyomásgyakorlás mondvacsinált, átlátszó magyarázatokkal, vagy még anélkül is, újra mindennapi élménye mindenkinek, aki nem akar lehajtott fejjel járni, vagy egyszerűen csak szabad polgárként akar(na) élni.

Ma megint ott vagyunk ahonnan 30 évvel ezelőtt elindultunk. Sőt, a helyzet rosszabb, mert a társadalmi árkok mélyebbek mint valaha.

S mindeközben Varga Judit hegedül.
Az igazságügyi miniszter elhegedülte a Szomorú vasárnapot. Pedig hétfő volt.

*Kaltenbach Jenő – jogtudós, egyetemi oktató, az állam- és jogtudományok kandidátusa. 1995 és 2007 között a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, majd 2008 és 2010 között a Független Rendészeti Panasztestület elnöke.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr8115646168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.