Hunvald-blog

472. A jogvégzett ember

2020. május 19. - HunvaldBlog

Vonul a front - közepes termés - nem hajózható -
Nyugaton kábé mínusz húsz fok és eső várható -
Ha nem tetszik, hát kikapcsolható. (Szól a rádió, LGT)

Pénteken megint szólt a rádió (úgy látszik, mégse kikapcsolható), az éjjel-nappal, minden erejével értünk dolgozó min.elnök ismét megjelent a közpénzből jól tartott, közmédiának csúfolt Kossuth Rádióban. Ahol reagálni méltóztatott a Kúria gyöngyöspatai szegregációs per felülvizsgálati eljárásában meghozott ítéletére. Mert ő egy jogi végzettségű ember. (Még ha nem is dolgozott tanult szakmájában soha, egy percet se.)

orban_radio202005.jpg

De nézzük, miket is mondott ez a jogvégzett jóember:

  • “Én is jogi végzettséggel rendelkező ember vagyok és azt kell mondjam, ez a bírói ítélet, úgy ahogy van, igazságtalan.”

A szóban forgó ítélet azt mondja ki, hogy a szolgáltatás elmaradása miatt jogosan megítélt, mintegy 100 millió forintos nem vagyoni kártérítést ki kell fizetni. Akkor is, ha a károsult roma/türk/kazah/szingaléz vagy pomogács.

  • “Olyan jogszabályváltozásokat fogunk előidézni, amely megakadályozza, hogy ilyesmi még egyszer előforduljon.”

Nem, nem a hátrányos megkülönböztetés ellen kell újabb jogszabályt „előidézni”, hanem azt kell megakadályozni, hogy a hátrányosan megkülönböztetett honfitársainknak jogosan megítélt kártérítést „valakik” ne akarják kifizetni.

  • Megvárjuk, míg a bírói, kúriai ítéletet leírják, azt alaposan tanulmányozni fogjuk, és utána döntünk arról, hogy hogyan teszünk annak eleget.”

Úgy kérem tisztelettel, ahogy az az ítéletben van. Nem választható meg a „hogyan”, azt fekete-fehéren kimondta a Kúria. Kötelező érvénnyel. Merthogy a törvényeket mindenkinek be kell tartania. Tevőlegesen. Oszt jónapot.

További szép estét mindenkinek.

P.s.: Azoknak jár a pénz, akik nem kapták meg azt a fél tucat dolgot (pl. uszodalátogatást és úszásoktatást) amit a többiek igen. (…) Az a pénz (az Orbán-kormány által beterjesz- tett és a fideszes parlamenti többség által elfogadott törvény értelmében) nekik JÁR. (Fügedi Ubul)

***

És ha már törvények, meg jogállam… Idézet Varga Judit hegedűművésztől igazságügy- minisztertől a két rémhírterjesztéssel vádolt állampolgár bezsuppolásával kapcsolatban: … ilyen előfordul, a nagy számok törvényében ez sajnos benne van. (…) A hatóságoknak is nyilván oda kell figyelniük, de csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Nem kellene egy ekkora felfújt ügyet csinálni nemzetközi szinten is abból, hogy valaki hibásan minősített a rendőr- ségen. Szép nem? Hibásan minősített… És ő is egy jogi végzettséggel rendelkező ember. (Hofi ezt különben úgy mondta, hogy csak az nem hibázik, aki jól dolgozik.)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4615707982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása