Hunvald-blog

477. Gyorsan és határozottan

2020. június 03. - HunvaldBlog

Szép estét, jó estét. Gondolom már mindenki olvasta, hogy hétfőn szorgos rendőreink épp hogy le nem kapcsolták a Kétfarkú Kutyapárt passzivistáit, akik egy újabb kis színessel próbálták szórakoztatni a nagyérdeműt, azaz zöldre festették a metró málló szellőzőnyílását a Blaha Lujza téren. És még egy Super Mariós húsevő növényt is biggyesztettek a tetejére. Ami(k) miatt valaki vélhetően erősen megbántódott, és be- ill. feljelentette a viccpártiakat.

blaha_mkkp2.jpg

Így aztán tetőtől talpig éber rendőrségünk villámgyorsan kivonult a bűncselekmény helyszínére (nem, nem a Deék térre), és „intézkedést foganatosított”, iziben. Az MKKP beszámolója szerint előbb 4, majd 20 rendőr érkezett a helyszínre – kiegészítve a BKV szakemberével(?) – és közösen megállapították, hogy szerintük 90 000 forintos kár keletkezett a brutális rongálás miatt. (Kivételesen nem vitték el őket, de majdnem. Azt viszont nem tudták megmondani, hogy mi kerül ennyibe…)

Nagy erőkkel vonult ki a készenléti rendőrség, mert a kutyapárt tagjai feltűnő színűre festettek ki egy balesetveszélyes aknafedelet. Ez típusosan olyan tevékenység, amilyenért a világ boldogabb részében a civil szervezetek egyáltalán léteznek. Ezt a fajta munkát szokták személyesen megköszönni a kormányzók és "pro urbe" típusú díjakkal jutalmazni az önkormányzatok. Ismétlem: a világ boldogabb részén. És az nem csekély mértékben éppen ettől boldogabb. (via Fügedi Ubul)

Megjegyzem, hogy az MKKP többszörös visszaesőként követte el a fenti roppant súlyos bűncselekményt, pl. pár éve Erzsébetvárosban is sokszínűre festették a Dob utcában a járdát, vagy épp ugyanitt a Blahán. Sőt! Még fát is ültettek, ami ugye tűrhetetlen.

Hiába, vannak még fontos ügyek az országban, melyekben nagyon gyorsan és határozottan kell intézkedni…

További szép estét mindenkinek.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4315738318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sync 2020.06.09. 11:46:25

Hát, ugye, el kell fojtani minden megmozdulást, mielőtt nagyobb méretű nem lesz.
süti beállítások módosítása