Hunvald-blog

501. Már egy hete

2020. augusztus 16. - HunvaldBlog

… csak a mamádra gondolok – bocs’ J. A.

Holnap lesz egy hete, hogy kísérleti jelleggel életbe lépett Belső-Erzsébetvárosban a „forgalomcsillapítási mintaprojekt”, azaz az új forgalmi rend. Nézzük, hogy látják, miként élik meg ezt a kerületben élők, akiknek – elméletileg – az érdekében történik ez az egész. A napokban az Erzsébetváros az otthonunk fb-oldal osztotta meg észrevételeit és fotóit a Klauzálián az 5. napon tapasztaltakról, ma pedig Miklós Roland tett fel két igen egyszerű kérdést az Erzsébetváros fb-oldalon ezzel kapcsolatban. Ezeket:

forgalom2.jpg

Két kérdésem lenne azokhoz, akik látnak logikát ebben a nagy zöldítési, forgalomátalakítási intézkedésben. Valaki magyarázza már el, hogy az "A" pontból a "B" pontba, a pirossal jelzett jelenlegi útvonallal hogyan lesz tisztább a levegő, kevesebb autó és kevesebb baleset, a korábbi, kékkel jelzetthez képest?

Továbbá, most, hogy, a képen "háztető" P-vel jelölt (Nagy Diófa u. és Nyár u. közötti) magánparkoló be- és kimenő kocsik által – jellemzően délután – generált dugóra ráengedték a teljes Dohány u. forgalmat (nem beszélve a Wesselényiről), ez hogyan fogja megtisztítani a levegőt?

Ha mérsékelni akarom egy városrész forgalmát, akkor nem beterelem a városrészbe, hanem azt próbálom elérni, hogy mindenki minél egyszerűben és gyorsabban takarodjon kifelé és ne össze-vissza körözzön a kerületben...

Logikus, nem? És a megszüntetett parkolóhelyekről és az indoklásról – lásd. polgármester úr megjegyzése: "Van egy kis rész, amely nem boldog attól, mert megszokta, hogy 30 éve vagy 40 éve az autója ott áll a ház előtt és kilép és beleül, ezt nem tudjuk a továbbiakban garantálni – még csak szó sem esett…

P.s.: Erre a problémára Erzsébetváros az otthonunk egy nagyon egyszerű választ adott, ami annyira egyszerű és hatékony, hogy a nagyokosoknak ilyen eszükbe sem jut. Minden a kerületbe vezető utca elé ki kellett volna tenni egy behajtani tilos kivéve célforgalom táblát. (via Suhajda Zoltán)

UPDATE: Amúgy még ez is egy használhatóbb megoldás, mint az, hogy leszúrunk egy-két táblát a közepébe, aztán lesz ami lesz, "bízunk" benne, hogy majd ez megoldja a problémát. Másrészt meg a forgalom-szervezés külön tudomány, egy kerület nem fogja ezt megoldani. Szóval az se megy, hogy félig beengedjük a tömeget, aztán kirakunk eléjük egy piros táblát, bármerre menni tilossal, aztán menjen arra amerre akar (semerre). Meg kell végre csinálni a zónákat, kapukkal, infrastruktúrával, parkolóval és a hozzá tartozó megfelelő tömegközlekedéssel. Eleve nem lenne szabad beengedi a belső városrészekbe a forgalmat. Most ezt engedjük, aztán keringetjük össze vissza, hátha majd attól elmegy a kedve, hogy ide jöjjön legközelebb. Nonszensz... (Miklós Roland)

***

Az ideiglenes forgalmi rendet kísérleti jelleggel vezették be, október 31-ig tart. A kerület polgármestere szerint az intézkedések célja egy tisztább és élhetőbb városrész kialakítá- sa. „Ennek a három hónapnak a végén mindenki boldog lesz, hogy elkezdtük” – mondta.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr2316166220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása