Hunvald-blog

503. "A Nyugat elvesztette vonzerejét"

2020. augusztus 22. - HunvaldBlog

Ez volt miniszterelnökünk emlékműavató beszédének vezérgondolata. Évek óta mondja, hogy a Nyugat hanyatlik, mi bezzeg; most továbblépett kicsit. Azt is hozzátette, hogy Nyugat-Európa — szigorúan ideértve pl. a Vatikánt is — lemondott a keresztény értékekről, mi bezzeg nem. Mert a keresztény értékek azok, amelyeket mi éppen keresztény értékeknek deklarálunk. Pontosabban: ő.

orban_trianin2020.jpg

Itt éreztem némi zavart az erőben, de szerencsére ő maga világosított fel arról, hogy a probléma valójában gnoszeológiai.
— Máig nem értjük, honnan a tudás — ismerte be.

Az OECD adatai szerint Magyarországról egymillió ember (a munkaképes lakosság kb. hetede) ment erre a bizonyos Nyugatra dolgozni, és helyettük ez a kormány félmillió bérmunkást telepített be főleg Ukrajnából és Lengyelországból. Ebben a pillanatban a helyzet roppant egyszerűvé válik: az a kormány, amely alatt az emberek bejönnek ebbe az országba (és itt magyarokká válnak), az egy nemzetépítő és -gyarapító kormány. Az a kormány, amely alatt a magyarok elmennek ebből az országból, az nemzetvesztő, országromboló kormány. Ez van most.

Annak, hogy mitől vonzó egy ország, jellemző paramétere, hogy hány ún. "jó" egyeteme van. A jóeszű fiatalok felkerekednek, hogy ezeken az egyetemeken tanuljanak, és beil- leszkednek az új környezetbe. A helyzetünket illusztráló ábrát természetesen Vakmajom alkotta ilyen szépre, bár kimaradt belőle Írország (3).

egyetem_oecd.jpg

Magyarországnak egy ilyen egyeteme volt, a CEU — elüldöztük.

Mondhatjuk persze, hogy az egyetemiség a hanyatló nyugat értéke és mi, virtigli magyarok nem tudásunkkal-eszünkkel, hanem focinkkal akarunk fölemelkedni. Erre utalt a másodosztályú focisták kormányának feje, amikor Sátoraljaújhelyen arról beszélt, hogy a történelem olyan, mint egy meccs, "és számunkra minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük". (Érdekes, de arról valahogy nem ejtett szót, hogy mások számára meddig tart ugyanez a meccs.) Ilyenkor mi sem természetesebb, mint hogy a vonzerejét vesztett, hanyatló Nyugatról a fiatalok a magyar fociakadémiákra jönnek tanulni, és itt érnek világ színvonalú labdarúgókká. De nem.

Ez az ember a legnépszerűbb magyar pártvezér. A több mint kétmillió rajongója azt jelzi, hogy van vonzereje rendesen — nem úgy, mint a Nyugatnak.

Hát, tényleg nem úgy.

Fügedi Ubul

P.s.: Bár a kétmilliós Szlovéniának sincs egyeteme az első 500-ban, de azért a Ljubljanai Egyetem jobban áll, mint bármelyik magyar. Ha majd a focialapú helyett tudásalapú kormánya lesz ennek az országnak, először is fel kell zárkóztatnia oktatásunkat a Nyugat-Balkánhoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr6116173322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nincs1itt 2020.08.22. 22:51:49

a munkaképes korú lakosság kb 6,4 millió ebből a munkavállaló kb 4,1 millió, ők a "gazdaságilag aktívak". ebből a 4,1 millióból hiányzik 1 millió + az apró. a többi ökörség, amit o.v. összehordott, az már nem is érdekes. a magyar lakosság 50%-a nem beszél/ért idegen nyelven, a fennmaradó 50% fele legfeljebb a bézikinglis alapjait ismeri, ami kisebb baj. viszont az komoly hátrány, hogy 100 milliós német ajkú terület határán elterülő mo.-on alig néhányan választják a németet. a diploma megszerzéséhez már nem szükséges nyelvvizsga... marad a "diplomás" fiatalnak a magyar nyelven elérhető információ. és persze a fidesz propaganda a "hanyatló nyugatról".

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.08.23. 19:29:51

@nincs1itt: Az, hogy a diplomához nem kell nyelvvizsga, nem jelenti azt, hogy nem is szabad, hogy legyen mellette.

Borogy 2020.08.23. 23:49:31

Ekkora g@cit mint orban... szetlopjak az orszagot es masokat rabszolgasorban tartani... ez megy nekik...

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2020.08.24. 01:09:08

orbán belarusz illibbant diktátor haverja már lebukott, hogy csak választási csalásokkal volt meg neki rendre a k´étharmad. Amint erre a magyar nép is rájön és hajlandó lesz a kétmillió ellenzékiből százezer megemelni a seggét egy pár napos, max. kéthetes tüntetésre, akkor Lukasenko helikoptere azonnal jön is Orbanisztánba, hogy útközben felkapja a diktáror havert moszkvai menekülési utitársnak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.24. 07:07:53

@Hunyadi_János: Mi van matyika? basszák kifele a nickjeidet? :-)) csak nem? A tolvaj szót már tudod hogy kell leírni?

"Tamerlane 2020.08.22 13:10:56
@nincs1agy: nem fogod fel, te kis utolsó, selejt, hogy egy nyitott ablak olyan tolvalyt is becsábít, akik egyébként nem terveztek betörni?"
paradigmauj.blog.hu/2020/08/20/a_mesterterv_172

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.24. 07:16:27

Szimpla tény, hogy a mai nyugat egyetlen vonzereje a világban az extra magas bérszint.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.24. 07:34:34

@Hunyadi_János: A tolvaj szó helyes bepötyögése még a mesterséges intelligenciának a piécsdivel együtt sem megy? :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.24. 07:36:21

@MAXVAL bircaman közíró: A rohadt kapitalisták! Extra magas béreket fizetnek. Haldoklik a kapitalizmus, na!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.24. 07:36:47

@Hunyadi_János:

Sokkal rosszabb ott az élet a pénzt leszámítva: gyakorlatilag hiányzik pl. a szólásszabadság, kisgyerekeket operálnak át fiúból lánnyá és fordítva, kötelező tisztelegni a szivárványperverz jelképeknek, simogatni kell iszlamistákat, stb.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.24. 07:39:16

@Hunyadi_János:

"Orbán egy elmebeteg idióta. Hány ember megy el Magyarországról nyugatra? Nem kérdéses hogy sok százezer. Hány ment el keletre? Szinte senki."

Ez csak azt igazolja, hogy a több pénz vonzza az embereket.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.24. 07:40:00

@Hunyadi_János:

"Nyugat, ha elvesztette a keresztény "értékeit", az nem baj."

Tehát még te is egyetértsz Orbán megállapításával. Csak te a feketét fehérnek látod.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.08.24. 07:40:20

Ez volt miniszterelnökünk emlékműavató beszédének vezérgondolata. "
hazudsz. nem ez volt a vezergondolata hanem a kozep europai osszefogas szuksegessege.
tovabbi jo hazudozast

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.24. 07:41:11

@MAXVAL bircaman közíró: "kisgyerekeket operálnak át fiúból lánnyá" - ez orbitális hazugság

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.24. 07:43:47

@MAXVAL bircaman közíró: Lehet hogy a kommunizmus nem vonzza őket? Csak azokat akiket a Kreml fizet? Homopornó orosz pedofil DVD-kel? :-))

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.08.24. 07:45:40

Azt szoktam volt mondani, hogy egy dolgot kell megnézni: merre áramlanak az emberek. Hányan szöktek a SZU-ból és hányan a SZU-ba? Hányan mennek innen a haldokló nyugatra és hányan jönnek onnan ide? Van még kérdés?

@MAXVAL bircaman közíró:
Sajnos, baromira nem.
Lényegesen jobban állnak számos téren. Ha Németországgal hasonlítod össze hazánkat, akkor a lemaradás egyértelmű millió területen pl. egészségügyi, oktatás, korrupció, szabadságjogok stb.
Vagy épp a lakosságarányos szabadalmak száma: liberatorium.blog.hu/2012/04/03/rekviem_egy_alomert_21
Másrészről, azért is értelmetlen azt mondani, hogy az "extra magas bérszint", mert ha a világ ennyire egyszerű lenne, akkor miért nem emeljük meg a minimálbért mondjuk havi 1 millióra? A válasz az, hogy mert a fejlettségi szintünk nem teszi lehetővé ennek a kitermelését. És ezzel el is jutunk oda, hogy a lenézett nyugat sokkal termelékenyebb.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.24. 07:48:53

@MAXVAL bircaman közíró: Már fentebb megválaszolták hogy mi teszi lehetővé a több pénz kifizetését. nem a kommunizmus. Ja és miért nem disszidálnak az emberek a kedvenc országodba ahonnan téged fizetnek?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.24. 07:49:20

@Lord_Valdez:

E logika alapján a világ legjobb helye a Perzsa-öböl menti olajállamok rendszere, hiszen ott van a világon a legtöbb vendégmunkás.

A lényeg: az emberek oda mennek, ahol magasabb a bér. Ez az adott rendszer kedveléseként értékelni abszurdum.

A bér meg azért magas, mert ezek az országok képesek kizsákmányolni a világot.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.24. 07:50:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"a kedvenc országodba ahonnan téged fizetnek?"

Engem onnan fizetnek, ahol lakom.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.24. 07:52:15

@MAXVAL bircaman közíró: Az olajállamok zsákmányolják ki a világot, hiszen drágán adják az olajukat. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.24. 07:53:49

@Hunyadi_János: A tolvaj helyes bepötyögése megy már? A "tolvalyos" röfidet miért nem ismételgeted? :-)) Van piécsdid a magyar helyesírásról?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.24. 07:54:34

@Hunyadi_János:

"Tamerl?ne2020.08.22. 11:59:37
@Tamerlane:

Sajnos nem tudok semmi újat írni neked, mert az agyam szűk. Pedig tegnap is voltam az Angyal utcai szaunában romantikus esten: sikerül is elérnem, hogy egyszerre két srác kezelje a seggemet. De új tudást nem szereztem."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.24. 07:56:04

@Hunyadi_János: Hogy van a két srác által kezelt segged? A szűk agyad élvezte? :-))

eßemfaßom meg áll 2020.08.24. 07:58:34

Aktuális kezelés a telematyizás ellen:

blog.hu#?#div.comment:-abp-has(span.commentAuthor > a[href="http://blog.hu/user/1549588"])

és máris tisztább, szárazabb érzés a blog.hu

midnight coder 2020.08.24. 08:03:34

@nincs1itt: "viszont az komoly hátrány, hogy 100 milliós német ajkú terület határán elterülő mo.-on alig néhányan választják a németet"

Világnyelv csak egy van, és az az angol. Igazából az EU első elbaszása az volt, hogy már induláskor nem mondták ki, hogy az EU nyelve az angol, azon kell hogy menjen a kommunikáció. Ehelyett van egy rakás kis szar nyelv (beleértve a magyart is) és a kínaiak meg az amcsik pedig röhögnek a markukba hogy míg ők termelnek, képzik magukat, vagy akár csak pihennek, addig az hülye európaiak nyelvtanulással töltik a fél életüket.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.08.24. 08:10:08

@MAXVAL bircaman közíró:
Vedd észre a vendégmunkás és az állampolgár közti különbséget. A vendégmunkás jön, dolgozik, hazamegy. Őt csak a pénz érdekli. Minden mást kibekkel valahogy.
Az állampolgár viszont új életet létesít ott. Neki nem csak a pénz a fontos. Neki a gyerekei is ott fognak élni.

Tévedés, mert, ha nem csak dolgozni mész, akkor nem a fizetés a legfontosabb szempont, hanem hogy jól élj. A jó életbe meg sok minden más is beleszámít a pénzen kívül.

Ezerszer cáfolt marxista baromság.
1. Előbb kell erősnek lenni és csak utána tudsz kizsákmányolni. Olyan nincs, hogy egy ország a kizsákmányolásból erősödik meg.
2. Számos kicsi és gazdag ország van. Mégis ki a tökömet tudna egy Finnország, vagy egy Tajvan kizsákmányolni?
3. A szovjet gazdaság a KGST országok kizsákmányolására épült, mégse erősödött meg a Szovjetunió. Miért?
Nem kizsákmányolás van, hanem termelékenység. Ezt kell megérteni. A kulcs a termelékenység. Ha van termelékeny gazdaságod, nincs szükséged kizsákmányolásra. Ha nincs, akkor rábasztál, mert nem tudod sokáig fenntartani a kizsákmányoló életmódot.

midnight coder 2020.08.24. 08:17:59

@Hunyadi_János: "Orbán egy elmebeteg idióta. Hány ember megy el Magyarországról nyugatra? Nem kérdéses hogy sok százezer. Hány ment el keletre? Szinte senki."

Ja. És szerinted ebben nem lehet némi szerepe annak, hogy nyugaton "picit" magasabb az életszínvonal mint errefelé ? És szerinted, ez a magasabb életszínvonal az elmúlt 30 évben lett ilyen ? Vagy már mondjuk 300 éve is klasszisokkal magasabb volt mondjuk az angoloknál a technológiai színvonal, ami a magasabb életszínvonal megteremtésének az alapja ?

"Nyugat, ha elvesztette a keresztény "értékeit", az nem baj."
Pontosabban, nem ez a baj. A saját magában való hitet veszítette el, a saját érdekeiért való kiállás képességét veszítette el, az önvédelem képességét veszítette el. Ez egy hanyatló civilizáció.

midnight coder 2020.08.24. 08:24:37

@Hunyadi_János: Matyika, ha ismét nekiállsz a szellemi környezetszennyezésnek, szerintem innen is záros határidőn belül kirúgnak mint az előző nickjeidet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.24. 08:25:19

@Lord_Valdez:

Nagyon kevés kelet-európai lesz nyugaton helyi ember, szinte mindenki dolgozni megy.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.24. 08:26:22

@Lord_Valdez:

"Előbb kell erősnek lenni és csak utána tudsz kizsákmányolni. Olyan nincs, hogy egy ország a kizsákmányolásból erősödik meg."

Nyilván ez egy folyamat.

Viszont nincs olyan, hogy egy ország sokat dolgoziik, majd gazdag lesz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.24. 08:28:05

@Lord_Valdez:

"Számos kicsi és gazdag ország van. Mégis ki a tökömet tudna egy Finnország, vagy egy Tajvan kizsákmányolni?"

Finnország akkor lett gazdag, amiikor a nyugat kooptált egyes nem-kommunista államokat.

Tajvan meg az utóbbi 50 éve 10-náél kevesebb kimelkedőinek egyike. S persze nem azzal a recepttel, melyet ránk, kelet-európaiakra tukmáltak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.24. 08:29:14

@Lord_Valdez:

" A szovjet gazdaság a KGST országok kizsákmányolására épült, mégse erősödött meg a Szovjetunió."

A szovjet birodalom volt a világ egyetlen gyarmatbirodalma, ahol a központ rosszabbul élt, mint a periféria. A valóságban a SZU adott pénzt a csatlósoknak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.24. 08:31:12

@Hunyadi_János:

Így igaz, Katar, Bahrein, az Emirátusok, s Kuvait mind nyugati liberális demokráciák, ugye?

midnight coder 2020.08.24. 08:33:16

@Hunyadi_János: Ha a többnyelvűség akkora előny lenne, akkor a különféle kisebbségeknek szignifikáns előnye lenne szellemi téren. Na, ilyen nem nagyon látszik.

midnight coder 2020.08.24. 08:34:51

@Hunyadi_János: "Finnország akkor lett gazdag, amikor önerőből a világ vezető mobilfejlesztő hatalma lett"

Amit aztán viharos sebességgel el is veszített, mert leragadtak a butatelefonoknál.

midnight coder 2020.08.24. 08:39:49

@Hunyadi_János: "Az Öböl-Államokban is megfigyelhető, hogy a liberálisabb országokba több vendégmunkás jön, mint az ortodoxabb országokba"

Az Öböl-Államokban Szaud-Arábiába menne a legtöbb vendégmunkás (pontosabban annyi megy, amit beengednek). Szaud-Arábiára pedig sok mindent lehet mondani, de a legkevésbé sem liberális. Lásd : 444.hu/2015/12/02/szaud-arabia-a-nyugat-legkenyelmetlenebb-es-legcikibb-szovetsegese

feribácsi 2020.08.24. 08:44:37

@MAXVAL bircaman közíró: "Sokkal rosszabb ott az élet a pénzt leszámítva: gyakorlatilag hiányzik pl. a szólásszabadság, kisgyerekeket operálnak át fiúból lánnyá és fordítva, kötelező tisztelegni a szivárványperverz jelképeknek, simogatni kell iszlamistákat, stb." Iván, Iván, honnan szerzed be az információkat? El is hiszed, amit leírsz? Ennél akár lehetnél értelmesebb is, ha kicsit megerőltetnéd magad.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.24. 08:50:49

@Hunyadi_János:

Ha Mo-on tizedolyan lenne arendszer, mint Katarban, már üvöltenél, hogy fasizmus van, troll.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.24. 08:52:01

@feribácsi:

Tényeket írtam le.

Próbálj meg nyugati munkahelyen a rendszernek ellentmondani. Repülni fogsz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.24. 08:57:24

@Hunyadi_János:

A ballibantak által istenített Freedom House szerint Szaúd Arávia, Kuvait, Katar, Emirátusok, Bahrein mind "nem szabad", míg Mo. "részben szabad", troll.

midnight coder 2020.08.24. 09:01:06

@Hunyadi_János: Ja, csak az rezisztív volt, és nem tapicskolásra hanem tollra volt tervezve, és mint ilyen zsákutcának bizonyult. Nokiáék azt hitték, hogy ez csak egy múló divat, aztán mikorra rájöttek hogy nem, akkor a Microsoft vonatára próbáltak felszállni, csak addigra már az a vonal is zsákutcás volt, nem mintha technológiailag annyira szar lett volna a dolog, csak a MS is túl sokáig tolta a windows mobile vonalat, és mikorra felébredt addigra a lapok már ki voltak osztva az IOS és a droid között. Ráadásul a MS a windows mobile-ból is elég csúful szállt ki, ami szintén nem dobta meg a bizalmat az új rendszer iránt. És erre ugrottak fel a Nokiánál. Mára pedig kicsi kínai droidos telefonokat csinálnak, mérsékelt sikerrel.

midnight coder 2020.08.24. 09:05:00

@Hunyadi_János: Mert Szaud-Arábiában annyi, és csak annyi vendégmunkást engednek be, ami kell. De ettől a szaudi átlagpolgár nem betegszik bele a melóba, és ha kinyitnák a kaput akkor kapásból 100x annyian lennének. De jó lenne ez a szaudi átlagpolgárnak ?
Ja igen, vallási fanatizmus ide vagy oda, arrafelé ez szempont. Ugyanis nem demokrácia van, ergo ha arrafelé az uralkodó család elkúrja, nem kicsit de nagyon, akkor nem ússza meg annyival, hogy elbukja a választásokat, és nem alapíthat pár év múlva másik pártot mondjuk Demokratikus Terroristák néven.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.24. 09:06:29

@Hunyadi_János:

S mi a jelentősége az erős szakszervezetnek ott? Mármint a téma szempontjából.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.24. 09:07:53

@Hunyadi_János:

Marhaság.

A migrációs arány oka is egész más, egyszerűen van, ahol könnyebben adnak munkavízumot.

midnight coder 2020.08.24. 09:34:09

@Hunyadi_János: www.gsmarena.com/apple_iphone-1827.php
Ez rohadtul nem rezisztív. És nem is lehet, ha tényleg volt már a kezedben ilyen akkor tudnod kellene, hogy azzal ugyan nem csinálsz tapicskolást, max. bökdösni lehet. De ujjal bökdösni úgy is rohadtul kényelmetlen és pontatlan.

Amúgy pedig a dologban nem ez a lényeg, hanem az, hogy az okostelefonos piacon akkorát buktak mint az ólajtó, és mára már teljesen marginálissá váltak. Lehet azon rugózni oldalakon keresztül hogy miért is, de igazából maga a tény a lényeg: a mobiltelefonos piac zászlóshajója aki a butafonok piacán még fogalom volt, pár év alatt eltűnt a süllyesztőben, szuper oktatási rendszer és demokratikus finn társadalom ide vagy oda.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.24. 09:43:56

@Hunyadi_János: Mint dumálsz te a többnyelvűségről, te aki magyarul sem tudsz és a tolvajt ly-al írod?

konrada 2020.08.24. 09:49:47

@midnight coder:
Te most csak magadat túráztatod.
Matyinak tök fölösleges válaszolni, mert a legjobb esetben is a finomkodó - a kórlapján szereplő -"elmebeteg" jellemzést kapod meg tőle, a többieknek meg nem mond a válaszod semmit - mert amikor a 2. beírásból lejön, hogy a topik összematyizása folyik új nicknéven - nem olvassák el előzményként. (Esély sincs arra, hogy kiderüljön, hogy a sokszor 50+ copy közt melyik volt az.)

...szóval nincs értelme annak a bevált terminusnak, "hogy más tanuljon belőle..."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.24. 09:53:51

@konrada: De egyre többen jelentik a tevékenységét a support@blog.hu email címen és basszák ki a nickjeit.

konrada 2020.08.24. 10:03:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
A probléma ezzel csak az, hogy ő is egyre gyorsabban csinál új nicket.
...és ameddig annyi a gátja csak ennek, hogy legyen még szabad szám-betű kombináció a névhez, esélytelen őt megzabolázni.
...ha legalább lenne olyan motor, amely - legyünk nagyvonalúak! - heti 3 új nicket fogad be egy IP címről...
...vagíy bonyolultabb, mely 10 hozzászóláson belül 4-nél többet nem enged 1 személynek, és kivágja a 3.-4. negyedik copy-nál… (na ez már csak álom!;),
de addig esélytelen.
Szvsz. Matyit azok fizetik, akik az Indexet - illetve egyik sikeres allapját akarják tönkre tenni: tán nem véletlen azóta ilyen aktív megint, mikortól bejött az indexes kavarás...:((

lobaszopiatej 2020.08.24. 10:04:01

Igy van, M.o. -nak már van új példaképe.
Törökország, Kína, Azerbajdzsán, Belorusszia, Oroszország.

midnight coder 2020.08.24. 10:18:57

@lobaszopiatej: Mondjuk ebből Kína nyugodtan lehetne példakép. Ha annyit emelkedett volna a GDP az elmúlt 30 évben, és az USA most épp kis hazánktól féltené a globális dominanciáját az picit más bizonyítványt állítana ki a gengszterváltás óta regnáló kúrmányokról mint jelen helyzetünk...

Putyin elvtárs tevékenységét is úgy érdemes nézni, hogy milyen volt az orosz átlagpolgár helyzete Jelcin elvtárs alatt, és ehhez képest milyen most. Mert hogy olyan mint a svájciaké akkor sem lett volna, ha személyesen Barack Obama vezeti őket.

midnight coder 2020.08.24. 10:19:59

@konrada: Matyi ellen egy szimpla Block User gomb lenne a megoldás.

nemecsekerno_007 2020.08.24. 10:21:39

@konrada: A Mandin ki lehet X-elni a usert. Az egy egész jó rendszer.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.24. 10:29:50

@midnight coder: Ja, csak az orosz export 80 százaléka a gáz és olaj. Oroszország a legnagyobb olajkitermelő.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.24. 10:30:59

@konrada: Ebben van valami. Bár szerintem matyi bolond és zavarja hogy már minden oldalról utálják, ezért inkább rombol.

midnight coder 2020.08.24. 10:41:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Jelcin idején is az volt. Csak akkor a nyugati olajcégek nyúlták le a profit nagy részét, az átlagpolgár pedig szó szerint éhezett. Olyanok voltak, hogy a gyárak termékben fizették a melósokat.

lobaszopiatej 2020.08.24. 11:07:42

@midnight coder: "Mondjuk ebből Kína nyugodtan lehetne példakép. Ha annyit emelkedett volna a GDP az elmúlt 30 évben,"

Volt honnan, és van hová (csupa konténerlakó kétkezi gyármunkás majom)!
A nyugat azért rekedt meg, mert elérte a csúcsot, és migrikkel dolgoztat (az újonnan bejövőkkel, mer az ott született migrik már nem dolgosak), akik meg lerontják az átlagot.
Egyébként, a kínaiak is szidják a rencert, bár csak a külföldiek.

Mi meg megrekedtünk félúton egy közel-Kína szintű összezerelő státuszban (mivel gyenge az oktatásunk), és ha nem jönne EU támogatás, méxarabb lenne. Mondjuk leginkább a gázszerelős oligarcha-réteg gazdagodik.

Sir Galahad 2020.08.24. 11:09:37

Gazdasági szempontból (és más egyéb, a gazdasági előnyre visszavezethető mutatók alapján) persze továbbra is a Nyugat áll jobban - évszázados hátrányt nem lehet hipphopp leküzdeni. De vannak más szempontok is. Nyugat-Európát elözönlötték a bevándorlók, ami rengeteg civilizációs konfliktust eredményezett, leromlott a közbiztonság, és agyrém, hogy a normális gondokodás helyét lassan átveszi a szélsőliberális véleményterror, a pc és a genderkultusz, a homoszexuális lobbiipar uralma. Szerintem érthető, ha ez nem mindenkinek szimpatikus.

Sir Galahad 2020.08.24. 11:20:31

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Elnézést a Közbeszólásért, de gendermatyit szerintem se fizetik, egyszerűen bolond. Ha legalább pénzt kapna azért, amit csinál, az mentségére szólna.

midnight coder 2020.08.24. 11:26:17

@lobaszopiatej: "csupa konténerlakó kétkezi gyármunkás majom"
Ez mondjuk 30 éve igaz volt. Ma már rég nem. Trump bácsi nem fosná össze a bokáját pár kétkezi melóstól. A kicsi kínaiak eléggé rágyúrtak az oktatásra. És vannak is top kategóriás egyetemeik.

"A nyugat azért rekedt meg, mert elérte a csúcsot"
Kb. úgy 30 éve. Azóta viszont a technológiai fejlődésből leginkább csak a kicsi kínaiak profitálnak. A mai technológia mellett a nyugat-európai polgárnak ezért az életszínvonalért úgy heti 2-3 napot kellene dolgoznia úgy 60 éves koráig, vagy helikopterrel járnia.

"Mi meg megrekedtünk félúton egy közel-Kína szintű összezerelő státuszban (mivel gyenge az oktatásunk)"
Ehhez képest a nyugdíjba vonult német mérnököt mégiscsak a szarul képzett magyar váltja le.

midnight coder 2020.08.24. 11:27:18

@Sir Galahad: Én sem hiszem, hogy ezért bárki fizetne.

lobaszopiatej 2020.08.24. 11:49:43

@midnight coder:
Igy van, van jó egyetemük kínaiaknak is, csakúgy mint É-Koreának (hackereket képezni), egy igen vékony értelmiségi réteg.
Az engedelmes majom szerepből akkor kerülnének csak ki, ha lenne egy széles gondolkodó értelmiségiu rétegük. De ők fiatalon helyzetüket felismerve, amint lehet kf-re mennek (pl USA) és onnan szidják a rencert.

"Ehhez képest a nyugdíjba vonult német mérnököt mégiscsak a szarul képzett magyar váltja le. "
Igy van, egy kivándorolt migri magyar, bizonyítási kényszerben az árja menedzsmentnek. Aztán mikor kiég, találnak helyére másik migri K-európait.
A haszon jó részét meg zsebre teszik.

Nylul 2020.08.24. 12:25:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Én felfedeztem egy teljesen racionális magyarázatot brendel mutatványára. Ha belegondolsz, és erre rájössz, az is leesik, hogy kurva jól csinálja, és el is érte vele a célját.
És még csak nem is merem állítani, hogy ez a cél rossz, még azt sem tudtam eldönteni, hogy egyetértek-e vele, vagy sem..

Szándékosan ködösítek, mert egyáltalán nem biztos, hogy igazam van, és ha igazam van, akkor viszont azt leírva ártok annak, amit csinál.

Occam szerint tényleg elmebeteg a srác, de nekem gyanús, hogy most kivételesen Occam téved..

konrada 2020.08.24. 12:30:46

@lobaszopiatej:
...meg ezért nyitnak itt fejlesztő részlegeket a nyugatiak, mert szeretnek sz.pni rosszul képzett emberekkel...

Rossz oldalról közelíted meg a dolgot. A probléma a tőke hiánya, nem a képzettség minősége.

Képezhetnek bármilyen minőségben is szakembereket, ha nem tudják megfizetni, úgy egy nyitott gazdaságban szabad munkaerő-vándorlás esetén egy fiatal oda megy, ahol többet kereshet.
...szóval hiába teljesít egy oktatási rendszer akár a gazdasága teljesítőképességénél sokkal jobban, ha nincs olyan tőkeerős vállalkozói rétege, ami versenyképesen megtudná fizetni a képzett munkaerőt, akkor az a gazdaság másnak termel a saját erőforrásaiból szakembert.

Azaz az eredendő bűn ott keletkezett, amikor felszámolták a kutatói bázisokat, eladták az ipart, így nem maradt versenyképes gazdaság. (Még csírájában sem.)

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.08.24. 12:40:49

Egy nyugati "demokrácia"...

www.origo.hu/nagyvilag/20200821-hollandia-osszecsapas-koronavirus-elleni-intezkedesek.html

Persze a külvárosban randalírozó észak-afrikai ifjújsághoz nem mernek hozzányúlni, csak a hypopigmentált őslakosokhoz..

morph on deer 2020.08.24. 12:52:52

@konrada:
“ Rossz oldalról közelíted meg a dolgot. A probléma a tőke hiánya, nem a képzettség minősége.”

Még csak nem is az. (Mert az amúgy a tyúk meg a tojás kérdése lenne, egyébként is.)

Szerintem a tőkések képzettségének minősége egy igen komoly probléma!

Mert az ugye illuzórikus elvárás M.Lőrinc gazdasági zsenitől, hogy felismerje az innováció piaci szerepét és szükségességét, még kevésbé, hogy támogassa is az ilyen irányú kezdeményezéseket, - ahogy például Bojár Gábor teszi, - mivel ő a kétkezi munkán szocializálódott, azt tudja értékelni igazán. (Leegyszerűsítve, persze.)

Ugyanez a baj az ország gazdasági vezetésével is, jobban mondva személy szerint orbán szemléletével. (Bár a kormányban van egy “feltaláló” :)))

Valamilyen okból nem vagyunk képesek - mármint az ország - monetarizálni a szellemi kapacitást!. Sem.

Sir Galahad 2020.08.24. 13:00:53

@Nylul: Az igazi kérdés szerintem az, hogy ha nem fizetnek neki ezért - a legtöbben ezt gyanítjuk - , és nem elmebeteg, ahogy te feltételezed, akkor miért éri meg neki ennyi időt és energiát belefektetni?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.08.24. 13:51:47

@Sir Galahad: Ki fizetne neki ezért, és miért? Sztem az alapvető tanulság Brendel kapcsán az, hogy kár volt bezárni az OPNI-t..:))

midnight coder 2020.08.24. 14:00:47

@lobaszopiatej: "Igy van, van jó egyetemük kínaiaknak is, csakúgy mint É-Koreának (hackereket képezni), egy igen vékony értelmiségi réteg."

Hackereket az USA-ban is képeznek, elvégre kibernetikus hadviselés nélkül egyik hadsereg illetve titkosszolgálat sincs meg, az amcsik meg Merkel nénit is lehallgatták és azok sem cowboyok voltak a farmról. Ahogy a Stuxnetet sem unatkozó kisiskolások csinálták.

"Az engedelmes majom szerepből akkor kerülnének csak ki, ha lenne egy széles gondolkodó értelmiségiu rétegük."
Mert hogy Európa és az USA is milyen faszául járt a saját "széles gondolkodó értelmiségi" rétegükkel. Ha nem lenne ilyenjük, soha nem jutottak volna el a hanyatlásig.

"Igy van, egy kivándorolt migri magyar, bizonyítási kényszerben az árja menedzsmentnek. Aztán mikor kiég, találnak helyére másik migri K-európait."
Ez viszont már nem az oktatási rendszer hibája. Teccettek volna nem szocializmust játszani amikor volt tér a fejlődésre, teccettek volna nem csődbe vinni, teccettek volna nem szétlopni a maradékot, teccettek volna legalább a gengszterváltás után valami épeszű gazdaságpolitikát folytatni. Ettől persze az oktatási rendszerünk is szar, mert egyrészt a tananyag ósdi és kötött, a másik oldalon pedig a rendszer szarrá van liberalizálva és deszegregálva, infrastruktúrán belül leginkább csak tornateremre költöttek, a pedagógus kar alulfizetett, túlhajtott és pont ezért kiöregedett, stb.
De képezhetnéd te a legszuperebb mikroprocesszor tervező mérnököt, hazai cégnél esélye sem lenne elhelyezkedni. De még Európában sem biztos.

midnight coder 2020.08.24. 14:05:03

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Igen, matyikánál komoly bajok vannak nyaktól felfelé. Amúgy nem hülye, de az itteni tevékenysége alapján olyan személyiség zavarai lehetnek, amivel épeszű HR-es biztos nem engedi komolyabb cég közelébe, mert simán lehet hogy egy szép napon kiirtja a fél irodát.

konrada 2020.08.24. 14:12:08

@morph on deer:
Azért a tyúk-tojás kérdés sem olyan bonyolult, hiszen az evolúció alapszabálya, hogy a fajok mutációval jönnek létre, azaz az utódnak (azaz annak petesejt formájának: ti. tojás;) kell előbb lenni egy adott fajon belül, hogy azt később rendszertanilag be tudják sorolni.;))

...de az agymenést félretéve és a példánál maradva: a tyúk későbbiekben a tojásból fejlődött ki, de ehhez azt kellett, hogy ne egyék meg a tojást.
Próbálkozni lehet persze, de tudomásul kell venni: ahhoz hogy kitenyésztődjön a mai házi tyúk, kellett egy átmenet, melyben a ronda dinoszauruszokból nemzedékek során kifejlődjön.

Példa vissza: nyugaton sem úgy keletkezett a tőkésosztály, hogy kedves öreg szamaritánus bácsik osztogatták vagyonkájukat a GNO-knak, hanem olyan ordasok alapították meg, akik hol rabszolgakereskedelemmel, hol heti 84 órás, éhbérrel kizsákmányolt munkásokkal, vagy csak szénné kenő udvari beszállítóként értek a csúcsra.
...csak közben eltelt pár évtized, évszázad.
De a képlet maradt: ahol nem teremtődött meg a hazai tőkésréteg, mert nem hagyták a kolonizálók (neokolonizálók), ott szegénység maradt, olyan vezetői réteggel, akik kiszolgálják a gyarmatosítókat.

...szóval valahol el kell kezdeni, és nem csodálkozni azon, hogy a szépen szervírozott malacsült annak idején nem a tányéron kezdte a pályafutását...

Sir Galahad 2020.08.24. 14:33:33

@midnight coder: Igen, ez a kézenfekvő magyarázat. Épeszű embernek egész egyszerűen nem éri meg ennyi időt, munkát, fáradságot fektetni ilyesmibe, feltéve hogy tényleg ingyen csinálja.

nincs1itt 2020.08.24. 17:54:31

@p.a: látom elkerülte a figyelmedet, hogy amióta nem kötelező a nyelvvizsga a diploma átvételéhez, több ezer! "beragadt" diplomáért jelentkeztek... és már a világ első 600 legjobb egyeteme között sem szerepel magyar intézmény. de éljen a NER!

nincs1itt 2020.08.24. 18:04:56

@midnight coder: kedves fidesz-tálib és/vagy NER-mudzsahed, "világnyelvből" legkevesebb 2 létezik, de majd ha egyet is megismersz az idegen nyelvek közül, könnyebb lesz ítéletet mondanod. továbbá, az EU azért nem választott ki egy nyelvet(egyébként de), mert minden "kis szaros nyelvet" egyenrangúnak tekintenek(liberális demokrácia).
az, hogy zsebből az eu-t baxogatod, ahelyett, hogy kísérletet tennél a mondókám megértésére, jelzi hová is tartozol. igazán bájos, hogy fuccál pöpike bekérette a német nagykövetet, majd elpucolt kínába. kb. ennyit ért bármihez is egy fideszes. ha, esetleg a németek ezt zokon veszik, akkor meg lesz sorosmigráncslibernyákozás, amiért kicsit farba szexuálják mo.-ot. ezt jelenti, ha ostoba fodbalisták "vezetik" az országot. ez a két ostoba o.v. és pöpike, akkor kötekedik a germán kleopátrával, amikor éppen nála van a kassza kulcsa?! ostoba balfaxok!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.08.24. 18:50:21

@MAXVAL bircaman közíró:
Ezt most csak úgy mondod. A történelem során a Magyarországról kivándorolt több millió közül nagyon kevés jött vissza. Igaz, erre a történelem is rásegített.
Azokról, akik a rendszerváltás óta távoztak meg még nem tudjuk, hogy mit fognak tenni, de minél tovább marad valaki, annál kisebb a valószínűsége, hogy haza akar jönni.

Nem csak sokat kell dolgozni, ésszel is kell csinálni.

Tehát, akkor elfogadod, hogy nem kizsákmányolás által is meg lehet gazdagodni.

Ránk nem tukmálták a receptet, hanem próbáltuk utánozni. Nem igaz, hogy tökéletesen eredménytelenül, de voltak, akik sokkal jobban csinálták. Többek közt azért, mert mi félszívvel és féltudással csináltuk. Erről születtek remek tanulmányok.

A SZU nem adott pénzt, ellenben elvette a javakat. Mi kibányásztuk a bauxitot és kivittük hozzájuk. Ők visszahozták a timföldet, de közben kivonták belőle a titánt. Ez egy igen rossz üzlet volt számunkra, de nem volt választásunk.
Az Ikarus buszokat anyagáron vették át tőlünk. Ez egy igen rossz üzlet volt számunkra, de nem volt választásunk.
Ezzel szemben a rendszerváltáskor a SZU-nak komoly tartozása volt Magyarország felé, mert egy idő után már a nyomott árat se tudták kifizetni.
Tehát, akkor adódik a kérdés, hogy ha a kizsákmányolás a meggazdagodás útja, akkor ő miért nem gazdagodott meg. Hozzátenném, hogy nem ő az egyetlen példa a történelemből. A spanyolok se gazdagodtak meg a gyarmataikból.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.24. 19:07:32

@Lord_Valdez:

Egy dolog akkor elmenni, amikor nehéz a határt átlépni, nehéz idegenben megtelepedni, s más amikor mindkettő könnyű,

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.08.24. 20:35:29

@MAXVAL bircaman közíró:
Ennek mellébeszélés szaga van.
Ha megnézed az első világháború előtt volt egy nagy kivándorlási hullám, nem nagyon jöttek haza belőle, pedig lehetett volna. Semmi akadálya nem lett volna, azt leszámítva, hogy lószar nem várta őket itthon. A háború után meg még annyi se.
Aztán volt a két világháború között, ők nem is nagyon jöhettek volna a származásuk, vagy politikai nézeteik miatt. Majd 56 után, ők se. Majd a rendszerváltás után, ők bármikor hazajöhetnének, de egyelőre nem sok jele, hogy tömegesen akarnának. Hiába ígért a KDNP túrórudit, meg beszél Orbán az élhetetlen nyugatról, nem jönnek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.25. 07:30:16

@Lord_Valdez:

Manapság egész Kelet-Európára az jellemző inkább, hogy sokan mennek ki nyugatra, de kevesen maradnk ott végleg, inkább afolyamatos ide-oda mozgás a jellemző.

amier 2020.08.25. 07:30:34

"@Hunyadi_János: Matyika, ha ismét nekiállsz a szellemi környezetszennyezésnek, szerintem innen is záros határidőn belül kirúgnak mint az előző nickjeidet."

Ami most meg is történt.

konrada 2020.08.25. 10:38:46

@amier:
Csak kicsit elkésve.
Mert a megmaradt beírásokból látható, hogy úgy agyon lett matyizva a blogkomment, hogy azok többsége is matyizássá vált.
...szóval a bloggazdának - ha már főcímlapos - érdemes volna sűrűbben ránézni, hogy időben törölhessen. (Ha csak nem az az érdeke, hogy a kattintások száma tartsa azt fent - amiben a matyizás a maga sokszázas copy-jával sokat tesz hozzá....)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.08.25. 18:45:27

@MAXVAL bircaman közíró:
Erre mondtam, hogy a levegőbe beszélsz, mert az, hogy ki maradt ott végleg, azt csak az illető halála után lehet megmondani. Jelenleg is kb. fél millió magyar él külföldön, de románból, lengyelből több millió. Nem tudjuk, hogy hányan jönnek haza közülük és mikor. Még nem. 50 év múlva tudni fogjuk, de még nem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.25. 19:03:44

@Lord_Valdez:

Folyamatos mozgás van, ez a lényeg. Nem ugyanaz a félmillió él idegenben, hanem változik az összetétel.

feribácsi 2020.08.25. 21:16:56

@MAXVAL bircaman közíró: Próbáltam, nem repültem. Az átoperálós baromságaidat honnan szeded, mert az nem függ össze a nyugati munkahellyel.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.08.25. 22:52:35

@MAXVAL bircaman közíró:
Ezt megint csak a levegőből veszed, mert ilyen statisztika nem létezik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.26. 07:35:11

@Lord_Valdez:

Statisztika arra se létezik, hogy milliók elmentek és senki se jön vissza.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.26. 07:35:55

@feribácsi:

Egy nyugati munkahelyen sokkal kisebb a szólásszabadság, mint egy keletin, erre utaltam. S ez szimpla tény.

feribácsi 2020.08.26. 09:19:47

@MAXVAL bircaman közíró: Mondod ezt Várnából Stuttgartba. Értem. Az átoperálós ostobaságaidról pedig már meg is feledkeztél.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.26. 09:24:09

@feribácsi:

Nyugati cégeknál dolgozom 13 éve. A nyugati részlegekben dolgozók rendszeresen elmondják, milyen bátrak vagyunk mi, hogy ilyen szaabadon beszélünk.

Plusz olvasd a híreket is.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.08.26. 18:39:29

@MAXVAL bircaman közíró:
Ez hülyeség. Már csak abból is látszik, ha valaki elmegy, hogy kijelentkezik a TB-ből.
süti beállítások módosítása