Hunvald-blog

506. Soha nem bocsájtja meg

2020. augusztus 31. - HunvaldBlog

… ha valami jót tettél vele.

Megvonja Iványi Gáborék iskoláinak kiegészítő támogatását a kormány. Az Emmi szerint nem térül meg az, amit az elmúlt másfél évtizedben a Magyar Evangéliumi Testvérközösség intézményeire fordítottak. (via HVG)

ivanyi_gabor2017.jpg

Vigyázz, le fog mészárolni! A Mészáros-munkához, ahhoz ért.
Előzmény, 2017 májusából (via Fügedi Ubul)

*

A hála nem politikai kategória

Ezt eredetileg Pozsgay Imre mondta roppant keserűen élete nagy kudarca, a "négyigenes" népszavazás után. Ez a mondat élte őt túl, sőt, szállóigévé vált. Napjainkban fejlődik jelszóvá, válik kormányunk vezérfonalává.

Nemcsak Orbán V., de az egykori FIDESZ jóformán minden, ma vezető pozícióban levő tagja Soros Gy. pénzéből tanult, illetve vált profi politikussá — ahelyett, hogy valaha is dolgozott, a munkájával értéket teremtett és pénzt keresett volna. (Némileg kivétel Kövér László, aki Soros-ösztöndíjassá válása előtt dolgozott néhány hónapot az állampárt központi bizottságának "elméleti" műhelyében, a Társadalomtudományi Intézetben.)

A rendszerváltás időszakában Soros egyértelműen a FIDESZ mellett kötelezte el magát. Zsákszámra öntötte nekik a pénzt, mert őket látta a jövő ígéreteinek. Nos, eljött a jövő, amiért annyit dolgozott, és ő fontos szerepet játszik benne: ő a főellenség.

A FIDESZ első nagy botránya a székház-ügy volt (emlékszik még erre az ordenáré disznóságra vki?) — ekkor vette át a finanszírozást Simicska Lajos, a párt akkori pénztárnoka. Az ügyletből kapott pénz nagy részét többszörös, durva ÁFA-csalásokkal saját zsebébe játszotta át, majd immár formálisan a párton kívülről finanszírozta annak működését és akcióit. Ez az átjátszás volt az ún. Kaya Ibrahim – Josip Tot ügy, és a pártban maradt elvtársak befolyásának köszönhetően a rendőrség gyakorlatilag semmit sem tett e bűncselekmények felderítésére. El is évültek, ahogy kell. A politikailag célzott állami megrendelésekből Simicska milliárdossá vált, Magyarország pedig elindult fölfelé a világ országainak korrupciós rangsorában.

Amint korábban Soros, Simicska is zsákszámra öntötte a pénzt az immár kisbetűs Fidesz kasszájába, de mint egykori alapító, fenntartotta a jogot, hogy beleszóljon, mire is költik azt. Orbán ezt nem tűrhette: szép csöndben kiépítette saját klientúráját olyan emberekből, akik nem szólnak bele "a dolgába" — és ezen emberek gyarapodásán lemérhetjük, mi is ez a dolog. Simicskának is mennie kellett hát, de még egy fontos szerepet el kell játsszon: ő az alellenség.

Az a rengeteg pénz, amit Orbán körei lenyúlnak, az Európai Unióból érkezik. Annyi jön, hogy marad belőle még az ország gyarapítására is. Nagy kár, hogy ennyire rosszul, ennyire kevéssé hatékonyan költik, pedig fordíthatnák akár Magyarország fejlesztésére, felzárkóztatására (oktatás, egészségügy) is. Ráadásul az Unió a maga döcögős-akadozós módján megpróbálja ellenőrizni, mire is költjük. A reakciót akár sablonosnak is mondhatnánk: bele akarnak szólni, mire költsük, amit tőlük kapunk, tehát ellenségek. Állítsuk meg őket!

Kisebb szervezetek (Norvég Alap stb.) ráadásul eleve nem adják le az államgépezet működtetőinek az "alkotmányos költséget", hanem maguk akarják meghatározni, kik és milyen célokra osszák szét azt a pénzt, amit önként, puszta segítő szándékból adnak. Ez végképp tűrhetetlen: civil az, aki a pénzt a költségvetésből és a Fidesz-stb. pártkasszájából kapja, és ezért fő tevékenységeként a kormányt propagálja. A többi: "álcivil", és mint ilyen, megbélyegzendő ellenség.

Igen, igen, a hála nem politikai kategória. Hanem ún. "emberi". A társadalmi együttélés egyik alapja, a polgári erények egyik legszebbike. Aki a kenyéradó kézbe beleköp, vígan lehet sikeres politikus. De attól még sötét lelkű gazember marad.

*

Szegény Iványi mindössze a Pestre felkerült fiatalember beilleszkedését segítette afféle mentoraként. Ennek jeleként ő is eskette össze az akkor még nagyon hálásnak tűnő ifjút Lévai Anikóval, ő lett első gyermekük keresztapja stb. stb. Viktorunk pedig ezeket a dolgokat — ahogy fentebb említetteket is — jól megjegyezte magának. Tudott várni. De amikor már kockázat nélkül megtehette, leszámoláshoz látott. Nem kapkodta el a dolgot; ki akarta élvezni minden lépését. Mostanra teljes a diadala: Iványi még teszi amit tud, de a korlátok egyre szorosabbak.

P.s.: Iványi Gáborék után újabb, hátrányos helyzetű gyerekeket oktató iskolától veszi el* Magyarbasi a plusz pénzt. Nehogy má' még elkezdjék magukat rendes embernek képzel- ni! Tanulják meg ezek a kis szarosok, hol a helyük a világban! Társadalmi mobilitás? Piha!

*Ahogy Iványi Gáboréknál, itt is a járványhelyzettel indokoltak.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1116184694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása