Hunvald-blog

516. Idősek Világnapja

2020. október 01. - HunvaldGyörgy

A szépkorúaknak sokat köszönhetünk. Minden egyes nap tiszteletet érdemelnek!

idoesek_napja.jpg

 *

Kosztolányi Dezső: Intés az öregebbek tiszteletére

Bizony hajoljatok meg az öregebbek előtt,
akár utcaseprők, akár miniszterek.
Nem oly tiszteletet prédikálok én tinektek,
mint a papok s az iskolai olvasókönyvek.
De vegyétek számba, mily nehezen mentitek át ti is
évek veszedelmén törékeny szívverésteket
ezen az embernek ellenséges földgolyón
s ők, kik negyven, ötven, hatvan évet éltek,
hány téli reggelen, hány tüdőgyulladáson
gázoltak át, hány folyó mellett haladtak el éjjel
s hány gépkocsitól ugrottak el az utcasarkokon,
míg váratlanul elétek állanak, időtől koszorúzva,
mint a csodák, mint akik háborúból jönnek,
egyenesen, mint a zászlórúdak s egyszerre kibontják,
hogy ámuljatok, vihar-csapott, de visszahozott életüknek
méltóságosan lebegő, békét hirdető, diadalmi lobogóját.

*

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az Idősek Világnapjává. Napjainkban kb. 600 millió hatvan év feletti ember él a világon. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint 2000 és 2050 között a világ 60 év feletti népességének aránya 11-ről 22 százalékra, lélekszámuk 605 millióról 2 milliárdra nő. Magyarország lakosságának, több mint 25 százaléka 60 év feletti. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr10016224116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása