Hunvald-blog

519. Az OBT sem akarja

2020. október 10. - HunvaldBlog

Jóestét, jó estét. Röviden az előző poszt margójára: mint kiderült, tegnap az Országos Bírói Tanács sem fogadta kitörő lelkesedéssel Varga Zs. András jelenlegi alkotmánybíró Kúria elnöki jelölését. Olyannyira nem, hogy a Tanács 13:1 arányban elutasította Orbán jelöltjét, és nem támogatja Polt Péter korábbi helyettesének főbíróvá való kinevezését.

kuria_n.jpg

A döntés indoklásában azt írják, hogy bár elismerik Varga tudományos tevékenységét,

nem lehet azonban elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy a jelölt korábban a bírósági szervezetrendszerben egyáltalán nem végzett ítélkezési tevékenységet, tárgyalótermi tapasztalattal nem rendelkezik, a peres ügyek és a bírósági igazgatás terén gyakorlati múltja nincs.

Azaz, az Áder János (és Orbán) által legfelsőbb bírónak jelölt személy még egyetlen tár- gyalást sem vezetett, nem dolgozott bíróként. Hogy ennek ellenére mégis kinevezhessék, nemrégiben több törvényt módosítottak, ez pedig az OBT szerint szembemegy a jelölt kormánytól való függetlenségének, pártatlanságának még a látszatával is.

Persze a parlament ettől még megválaszthatja, de az OBT-határozat után ezzel a bírói kart képviselő szervezet véleményével mennének szembe. Megjegyzem, nem mintha ez korábban elriasztotta volna a kétharmadot (és az egykori OBH-elnök Handó Tündét) bármitől is, de majd meglátjuk.

További kellemes hétvégét.

Az OBT véleményezése a jelölt személyéről ITT olvasható.

***

Az OBT a bírói önigazgatást testesíti meg, felügyeli a bíróságok központi igazgatását ellátó Országos Bírósági Hivatalt, az önálló – a törvényhozástól és végrehajtó hatalomtól független – bírói hatalmi ág legmagasabb szintű közjogi testülete. Tagja a Kúria elnöke hivatalból, további 14 tagját pedig az ország bírái választják maguk közül.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr8516234748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pásztörperc 2020.10.19. 18:13:05

Az OBT véleményezési joga pontosan azt jelenti, hogy véleményét (ami egyébként bármelyikünknek lehet) a kinevező rendelkezéshez csatolni kell. Így is tettek — mert rendnek kell lenni. Varga Judit hamarosan a jogállamiság Napnál fényesebb bizonyítékaként fog erre hivatkozni.

444.hu/2020/10/19/megvalasztottak-varga-zs-andrast-a-kuria-elnokeve
süti beállítások módosítása