Hunvald-blog

540. Számítók és életek

Kacsintás van: ki- és össze.

2020. december 15. - HunvaldBlog

"Minden élet számít" névre hallgató kormányzati tájékoztató indul Orbán napok óta ismételgetett mondatából. (via HVG

Amikor az amerikai rendőrségben egyre inkább gyakorlattá vált a feketék gyilkolászása és a gyilkolászók szervezett, szervezeti védelme, egyre több helyütt láthattuk a polgárjogi mozgalom évtizedes BLACK LIVES MATTER, azaz "a feketék élete [is] számít" szlogenjét, amellyel az érintettek hátrányos megkülönböztetésére hívták fel a figyelmet.

minden_elet.jpg

Erre válaszul született meg a meglehetősen rasszista-fasisztoid színezetű ALL LIVES MATTER, aminek több elemző szerint is az a lényege, hogy a feketék csak ne ugráljanak, érjék be annyi joggal, amennyijük van, és még örüljenek is neki. Aki a szélsőjobb szavazataira kacsintgat, nem árt, ha időnként elmondja.

Nekünk is megvannak a magunk négerei (a cigányok), és megvannak a magunk rasszista nácijai-nyilasai, akik szavazata pont annyit ér, mint egy-egy rendes emberé. És megvan- nak a magunk reklámszakemberei, akik képesek úgy tenni, mintha ez a jelmondat a kormányzat valamiféle "tájékoztató" igyekezetét szolgálná és bármiféle köze lehetne a koronavírushoz.

Nincs.

Fügedi Ubul

P.s.: Kacsintás van: ki- és össze. Hívószavak vannak és asszociatív gondolkodás. Kormányunk kampányainak alapstratégiája, hogy a gondolkodás Kahnemann–Tversky-féle 1. (asszociatív) rendszerére összpontosít, nagyon-nagyon vigyázva arra, nehogy a 2. (analitikus) rendszer be találjon indulni. Mert ha belegondolunk abba, mekkora ordas nagy baromságokat stb. nyomatnak nekünk ezerrel, akkor megette a fene az egészet. A kacsintásokról pedig melegen ajánlom ezt az archív írásomat: A szkaldikus költészet időszerűsége.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr6816344958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása