Hunvald-blog

573. A választék

2021. március 31. - HunvaldBlog

Amatőr politikai elemzőként a legnagyobb hibám, hogy a folyamatokat sokkal gyorsabbnak tételezem, mint amilyenek valójában. Nem tudok szabadulni attól a tévképzettől, hogy ha én látom, mennyire rosszul mennek a dolgok, akkor az másoknak is triviális. Ezért 2006-ra jósoltam Orbán Viktornak a 2/3-ot, 2018-ra az MSZP 5 % alá süllyedését stb. Ezek a dolgok bekövetkeztek, csak pár évvel később.

ellenzeki_osszefogas2021.jpg

Most olybá tűnik, hogy az ún. ellenzéki összefogás bejelentését követő eufória elmúlt, a közösen indulók támogatottsága hanyatlik. A tendencia megfordításához két dolog kell.

  1. A demokratikus minimum programja, amelyben az összefogó erők:

1a) elkötelezik magukat a közös kormányzás mellett,
1b) megjelölik, mik azok a feladatok, amiket közösen el tudnak végezni, és megadják hozzájuk az észszerű határidőket (nem száz oldal, hanem 4-5 pont 8–10 sorban és egy olyan szlogen, amely NEM a demokráciáról szól).

A "Mi nema Zorbán vagyunk" (látens) programja azt a képzetet kelti, hogy "meg akarjuk nyerni a választást, beülünk a székekbe, aztán majd csak lesz valahogy".

  1. Alkalmas és az összefogás valamennyi résztvevője számára elfogadható (sőt, lehetőleg további szavazók mozgósítására képes) miniszterelnök-jelöltet kell találni. A mostanáig bejelentett, illetve lebegtetett indulók között nincs ilyen. A közös jelölt:

2a) nem lehet valamelyik, az összefogásban résztvevő párt politikusa;
2b) nem lehet olyan ember, akit Magyarbasi szavazótáborán kívül jelentős kisebbség elutasít.

Az ilyen embernek (aki mögött nincs párt, tehát képviselőcsoport se lenne) persze nagyon erős garanciákat kell adni arra, hogy a győzelem után addigi "támogatói" nem hátrálnak ki mögüle, és az elfogadott programot végig tudja vinni.

Levonom a bevezetőben felismert tanulságot, és azt mondom, hogy 2022-ben nem lesz semmi ilyesmi. Tempósan haladunk Magyarbasi újabb 2/3-a felé.

Abban azért bízhatunk, hogy előrejelzéseim fő előnye nem az, hogy bejönnek, hanem hogy tételesek és ellenőrizhetők.

Fügedi Ubul

P.s.: Tisztában vagyok a bizonytalansággal; ezért itt nem arról van szó, hogy mennyi esélye van az Összefogásnak és mire, hanem arról, hogyan lehet ezeket az esélyeket javítani (tök függetlenül attól, hogy most mekkorák).

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1416487146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása