Hunvald-blog

586. Lejtmenet

2021. május 13. - HunvaldBlog

Ezt alig egy hónapja írtam: "Előrejelzéseim fő előnye... hogy tételesek és ellenőrizhetők." 

Végetért az ellenzéki összefogás eufóriája, a résztvevő szervezetek fő témája az általuk rendezett előválasztás.

ellenzeki_osszefogas2021.jpg

Ennél belterjesebb talán csak egy köldökszépségverseny lehetne. Az általuk megadott felhatalmazással kormányunk a halálozási statisztika első helyére vezette országunkat — őfelsége ellenzéke pedig melléktémájaként azt bírálgatja, amit a kormányunk a teljes járványkezelésben egyesegyedül jól csinált. Annyi vakcinát szerzett be és onnan, ahon- nan csak tudott, és oltatja vele a lakosokat rendületlenül. Kontár, pancser és szervezetlen módon, de oltanak — azzal, ami van. Közben persze tömik a zsebüket, mert hát ilyen az ő természetük. "Ellenzékük" azonban nem ezzel foglalkozik, hanem az egyes vakcinák hatékonyságával korcsoportonként (nincs releváns információ).

Még véletlenül se az a téma, hogy ki és milyen feltételekkel lehet esélyes a választás megnyerésére, hanem hogy az előválasztás megnyerésére esélyesek (tetszenek figyelni a finom distinkciót?) közül ki meddig lebegtet, ki mikor jelenti be indulását. Minden bejelentés (sőt, már a bejelentés várható időpontja) is egy-egy újabb hír, és ettől az összefogók úgy érzik, hogy egyfolytában benne vannak a hírekben.

Úgy gondolják, hogy ez elég, elvégre ezek a hírek róluk szólnak. Hogy a közvélemény máshogy gondolja? Annál rosszabb a közvéleménynek!

Fügedi Ubul

*

„Járványban is előz a Fidesz” címmel ismerteti a mai HVG a Medián választói szándékokra vonatkozó 2021-es adatait. A cikk országos adatai talán az év eddigi legkiábrándítóbb információi az ellenzéki szurkolók számára. A sebek besózása érdekében a vélt okot is alaposan részletezi. Bemutatja ugyanis, hogy a Fidesz messze átlag felett népszerű vidéken és az idősek (értsd: tévénézők, KESMA-olvasók, rádióhallgatók) közt. Kevés kételyt hagy az olvasóban afelől, hogy a leleményes, kitartó és vastagbőrű kormány- propaganda még az objektíve leglelombozóbb helyzeteket is sikerként tudja bemutatni a választóközönség javának. (via 444.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4416559076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása