Hunvald-blog

592. Mekk Elek köztünk él

Mert örök és megbonthatatlan.

2021. június 02. - HunvaldGyörgy

Különös produktum jöhet létre, ha az ostobaság szorgalommal párosul.
Pláne, ha még pénz is akad hozzá!
(Jókai Lajos)

Pár napja a kerület vezetése kitalálta, hogy a Dohány utcában 140-ről 75 centire csökkenti a járda szélességét, de hasonlóra készüljenek a Nefelejcs, valamint a Wesselényi utcában lakók is. Ezt a „frappáns” megoldást állítólag szakértők bevonásával találták ki annak a problémának a megoldására, hogyha ezekben a zsúfolt utcákban egy nagyobb, szabály- talanul vagy hanyagul parkoló autó megáll, a trolik már nem tudnak elmenni mellette.

niedermuller2021-2.jpg

Azaz, a szabálytalanul az útra belógó autós (vagy nagyobb furgon) miatt meg kell büntetni a gyalogosokat. Egészen elképesztő „megoldás”.

Szerintem a polgi nem sokat foglalkozhatott ezzel a kérdéssel, csak aláírta a rendeletet – nem véletlenül nem állt ki megvédeni a mundér becsületét, pedig máskor szereti a kamerát ő nagyon. Maga helyett most inkább beküldte az alpolgármesterét a darálóba.

Virág elvtárs kellene a Tanú c. filmből. Rendet rakna pillanatok alatt, valahogy így: „Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!" Cél az van! Haladjunk, kérem! Férjen el a troli! Nem is maradt más hátra, mint az eleve is szűk járda felét elvenni a gyalogosoktól. (Megj.: Gondolom, a megoldási lehetőségek közül a szakértő stáb elvetette a szigorúbb büntetést és az azonnali elszállítást.)

Mekk Elek túlélte a rendszerváltást, és valami szakértő bőrébe bújva próbálja megtévesz- teni a döntéshozó bölcs városatyákat. Ők meg nem ismerve a hatályos törvényeket és rendeleteket (pl. OTÉK) át lettek verődve. Szerencsére a józan ész győzött(?), a friss hírek szerint mégsem szűkítik a járdákat Erzsébetvárosban. Az önkormányzat hétfőn hatályon kívül helyezte Niedermüller Péter polgármester által aláírt határozatot.

A megfontolt, alaposan átgondolt rendelet élt 3 napot.

Hunvald György

P.s.: Azt sem értem, hogy a 75 cm-re zsugorított járdától miért riad meg a tilosban vagy a keresztben parkoló autós. Aki szabálytalanul parkol, az biztosan nem a „túl széles” járda miatt teszi azt.

Jól van, mindenki dolgozott 2 hetet közpénzből egyik irányba, aztán 1 hetet a másik irányba. Fontoskák. (via Almási-Kecskés Gusztáv)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1216580354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása