Hunvald-blog

599. Akarta a fene!

Valakik nagyon kavarják a málnaszőrt.

2021. június 23. - HunvaldGyörgy

Molnár Gyula: Akart a fene DK-s lenni — Állítja, hogy az MSZP
a tudta nélkül írt alá egy megállapodást. 

Egy hete a nagy szövetségkötési, visszaléptetési mámor közepette jött a hír, hogy az MSZP elnöksége egyhangú határozattal felfüggesztette Molnár Gyula párttagságát — lásd Elkisgazdásodás c. poszt. A hivatkozási alap az volt, hogy Molnár jelezte, ha 2022-ben megnyeri választókörzetét, MSZP-sként a DK frakciójába ül be. Csakhogy a szorgos felfüggesztők elfeledték hozzátenni, hogy az MSZP, a DK és Karácsony Gergely korábban megállapodást írt alá erről. A pártvezetők Molnár feje fölött döntöttek az átülésről, őt erről a kutya se kérdezte.

molnar_gyula.jpg

Fotó: Városi Kurír

Akart a fene DK-s lenni! — fakadt ki Molnár hétfőn az Egyenes beszédben gyakorlatilag hazugsággal vádolva Tóth Bertalant. Innentől aztán ember legyen a talpán, aki érti, mi történik éppen az MSZP házatáján; Molnár szerint majdani átültetése fejében állt be a DK Hiller István és Komjáthi Imre mögé Pesterzsébeten, illetve Csepelen.

Amennyiben Molnár Gyula igazat mond (korábbi tapasztalataim alapján hajlok rá, hogy higgyek neki), akkor Tóth Bertalannal kezdve – kiegészítve azokkal az elnökségi tagokkal, akik erről tudtak – etikai eljárást kell indítani az ügyben. Természetesen előtte fel kell függeszteni az érintettek párttagságát. Bízom benne, hogy mihamarabb kiderül, mi az igazság.

Hasonló konfliktus alakult ki Pécsett, ahol kiderült, hogy a DK támogatja Szakács László szocialista politikust, mire az MSZP kifarolt mögüle. Felfüggesztette MSZP-s párttagságát Szakács László.

Molnár szavaira tegnap így reagált az MSZP sajtóosztálya:

Az MSZP-Párbeszéd szövetség jelöltje Budapest 18. számú választóke- rületben Molnár Gyula volt. Az MSZP-Párbeszéd szövetség és a DK között a budapesti körzeteket érintően létrejött megállapodás nem kötelezte Molnár Gyulát arra, hogy a DK frakciójába üljön. Molnár Gyulának az MSZP-Párbeszéd jelöltjeként, DK támogatás nélkül is nyerési esélye lett volna. Molnár Gyula így ezt a megmérettetést nem vállalta, személyes döntést hozott, a DK-frakciót választotta. Döntését tudomásul vettük.

Ebből ugyan semmi nem derült ki, de az már egészen biztos, hogy ezek a mutyik: visszalépések, szövetségkötések stb. lényegében agyonvágják az előválasztást. Megint a pártok vezetői egyezkednek, a választópolgár meg mehet arra, amerre épp vezénylik. Végre volt egy jó ötlet, de azonnal elkezdték herélgetni szorgos kezek.

Ez az önmaga paródiájává váló előválasztás kellő távolságból akár mulatságos is lehetne, de megélve nem az. Nagyon nem. Egy azonban biztos: itt valami egyre jobban bűzlik. Valakik nagyon kavarják a málnaszőrt. Aminek meg is van az „eredménye”: a Medián szerint ismét nőtt a különbség a Fidesz és az ellenzéki közös lista támogatottsága között.

Gratulálok!

Hunvald György

P.s.: Molnár Gyula után Szakács László is a DK-ban folytatja munkáját, annak színeiben indul a jövő évi választás előválasztásán. Eközben újabb 16 körzetben kötött előválasztási megállapodást a DK, az MSZP és a Párbeszéd. Merthogy csak megzavarná a választókat az rengeteg jelölt…

*

Logikailag három eset lehetséges. Az egyik az, hogy működik a Gyurcsány-féle szalámi- zás. A másik, hogy az MSZP éppen harakirit követ el. A harmadik pedig, hogy a jelenlegi vezetése igyekszik megszabadulni ama politikusoktól, akik korábban elnökölték a pártot, mint például Molnár Gyula. Vagy Szakács László, aki egy korábbi pártelnök, Mesterházy Attila kabinetfőnöke (bizalmi embere) volt. (via Médianapló)

+1 A negyedik (és tényleges) eset a kockázat minimalizálása. Ezek az emberek nem engedhetik meg maguknak, hogy ne jussanak be, mert semmi másból nem tudnak megélni. Nem babra megy a játék, hanem a VIP-kártyájukra, a költségtérítéseikre és a kvázi munka nélkül kapott tiszteletdíjukra. (via Fügedi Ubul)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4516602902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása