Hunvald-blog

608. Tohuvabohu

A műsor folytatódik.

2021. július 22. - HunvaldBlog

Először is a címben szereplő tohuvabohuról: jelentése zűrzavar, rendetlenség, káosz, felfordulás, összevisszaság, a teremtés előtti állapot a Biblia leírása szerint. Miután ezt tisztáztuk, ejtsünk ismét pár szót a Klauzál térti Vásárcsarnok hasznosításáról, esetleges funkcióváltásáról, mert nagyon úgy tűnik, hogy mindenki össze-vissza beszél, és így – lássuk be – elég nehéz lesz elfogadtatni az önkormányzat terveit. És még nehezebb lesz hiteles ellenzéki politikát folytatni. Vagy valami ahhoz hasonlót.

csarnok_forum2021-2.jpg

Előzmény: július 2-án döntött Erzsébetváros képviselő-testülete arról, hogy módosítja azokat a szerződéseket, amelyeket az előző kerületvezetés kötött a Klauzál téri Vásár- csarnok hasznosítására. Eldőlt (legalábbis akkor úgy tűnt) a csarnok sorsa, azaz, hogy piac marad-e a nem kevés pénzből felújított és átépített, ámde üresen kongó (vagy szándékosan kongattatott) Csarnok, vagy valami más lesz belőle.

Nidermüller Péter szerint a fideszes városvezetés által kötött szerződést törvényesen felbontani nem lehet, de a mostani módosításokkal az a túlélést jelenti a piacnak. Egyúttal leszögezte: a Vásárcsarnokból nem lesz italkimérés, sem bulicsarnok, mivel erre garanciák vannak a mostani szerződésben. (2021. július 8.)

Bárdi Zsuzsa a K11-ben tartott fórum után: a most elfogadott szerződés nem jelent elegendő garanciát arra, hogy nem a fekvehányó világbajnokság következő állomását alakítják ki a csarnokban.

Niedermüller Péter az Átlátszó kérdésére: Az erzsébetvárosi önkormányzat megvizsgálja a lehetőségét annak, hogy egyelőre ne kelljen aláírni azt a szerződést, amit a Klauzál téri vásárcsarnok átépítésével kapcsolatban a képviselőtestület július 2-i ülésén már elfogadott. (2021. július 20.)

A Klauzál téri piac ügyében történt legújabb manőver érdekessége, hogy azzal Niedermüller maga ismeri el: a személyesen általa benyújtott korábbi tervezet nem biztosítja megfelelően a helyiek érdekeinek védelmét. (via Átlátszó)

Bónusz:

Niedermüller Péter az ATV Start vendégeként (15:21-től a legvégén): „semmiféle problémát” nem lát a Klauzál téri csarnok kapcsán, csak „van egy kicsi, mondjuk 30 ember, akinek nem tetszik ez a projekt. (…) Teljesen tiszta és átlátható az egész.” (2021. július 21.)

Azaz, nincs itt semmi látnivaló, egyet se aggódjunk, ők majd jól megvédik a helyiek (lásd.: választópolgárok) érdekeit. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol. Nem is értem, hogy az emberek miért utálják annyira a politikusokat meg a pártokat…

További szép estét mindenkinek.

P.s.:  A polgármester azt mondta az ATV műsorában, hogy egy szűk csoport - 30 fő - ellenzi a csarnok átalakítását.Az önkormányzat honlapján is elérhető egy korábban készült elemzés, melynek az egyik kérdése a csarnok éjfélig való nyitvatartásáról szól. Mindenki láthatja, hogy a lakók jelentős többsége ellenzi a polgármester szándékát, és a legtöbben a csarnok közelében tiltakoznak az ilyen módosítás ellen. Bizonyítható tehát, hogy a polgármester vagy nem ismeri a lakók véleményét, vagy szándékosan nem mond igazat. (via Új7-2019)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1416635954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása