Hunvald-blog

620. A tizenhetedik nagy trükk

Ezt is az archívumnak.

2021. augusztus 28. - HunvaldBlog

Remélem, mindenki emlékszik még, melyek voltak Magyarbasi szerint a "szocialista" kormányok megbocsáthatatlan bűnei — például a nyakló nélküli privatizáció. Eladták az alapvető, kvázi monopol helyzetű szolgáltató vállalatokat, amelyek állami kézben tartása nemzetünk alapvető stratégiai érdeke. A Titászt (a kelet-magyarországi áramszolgáltatót) például az E.ON vette meg még 1998-ban. Most azonban nemzeti kézbe került, mert idén márciusban felvásárolta Mészáros Lőrinc érdekeltségeinek egyike, az Opus csoport. Mészáros ehhez 50 milliárd forint hitelt adott magának — mi az neki?

orban_jaszai.jpg

Nehéz is lenne megmondani, mi lehet ennél közérdekűbb szolgáltatás — talán a műsorszórás, igen. Elvégre a Titász egy regionális szervezet, az Antenna Hungária pedig országos hatáskörű. Ezt a céget 2005-ben adták el a francia TDF Csoportnak. Nemzeti szuverenitásunk helyreállításának nagy diadalaként a Magyar Állam tulajdonában álló Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) 2014. május 30-án visszavásárolta a céget. Mostanra azonban be kellett látni, hogy az állam nem elég jó tulajdonos.

Négyévenként ugyanis előfordulhat, hogy a választók valamiféle hazaáruló söpredéket juttatnak hatalomhoz. Az ilyen helyzetek kezelésére egyetlen jó módszer van: gondoskodnunk kell arról, hogy az igazán fontos cégek még történelmünk efféle sötét időszakaiban is nemzethy tulajdonban maradjanak.

Magyarán: ilyen emberek tulajdonába kell adnunk őket. Ehhez először létre kell hozni a megbízható ember magánvállalatát (4iG), majd ezt a magáncéget össze kell vonni az államival.

Lehet-e egyáltalán megbízhatóbb valaki Jászai Gellértnél?

Fügedi Ubul

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr8916673690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása