Hunvald-blog

627. Te is elmentél

2021. szeptember 19. - HunvaldGyörgy

Meghalt Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatója, vasárnap reggel. 

Elmentél Te is Guszti! Tiszteltelek, szerettelek, szerettem a humorod. Szerettem azt, hogy segíteni akartál mindig azokon, akik rászorultak és megkerestek. Nagyon felkészült emberként ismertelek meg. Nagyon hiányzik tudásod és tapasztalatod a mai közéletből.

zoltai_gusztav.jpg

Egyszer majd újra találkozunk, nyugodj békében.

Hunvald György

*

Az 1935-ben, Újpesten született Zoltai a holokauszt nagy részét Budapesten vészelte át. „Az, aki kisgyerekként élte túl azt, ami 1944-ben történt, esélyt sem kapott rá, hogy lelki sebei valaha is begyógyulhassanak. Aki kilenc évesen érti meg, hogy meg akarják a puszta születése miatt ölni, az egész általa belátott világ, többé nem tudhat bízni már semmiben. Ő is meggyil- kolt lelkű gyerek maradt mindig” – írja a Mazsihisz Zoltai búcsúztatójában. (via Telex)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7216694026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása