Hunvald-blog

631. Gondolkodjunk már egy picit

2021. október 03. - HunvaldGyörgy

Dobrev Klára újságírói kérdésre lényegében elutasította még annak feltételezését is, hogy tárgyalna a többi miniszterelnök-jelölttel valamelyikük visszalépéséről.  Azt mondta, nem erről szól a választás.* 

Kezdjük az elején: a hat ellenzéki párt aláírta, hogy a miniszterelnök-jelöltek előválasztása kétfordulós legyen. Ez azt segíti elő, hogy a „továbbjutó” jelöltek közül a legesélyesebbet választhassák ki a polgárok. Találhassák meg a legnagyobb közös osztót, azaz azt, akire az ellenzéki választók közül a legtöbben hajlandóak szavazni. Nem véletlen, hogy 2010-ben, amikor Orbán kormányra került, egyik első dolgaként törölte el a választás második fordulóját; 2014-ben és 2018-ban is főleg ennek köszönhette 2/3-os győzelmét.

elovalasztas.jpg

Azért van/volt/lesz az előválasztás, hogy megtaláljuk, ki gyűjtheti be a lehető legtöbb szavazatot, kivel legnagyobb az esély a Fidesz legyőzésére. Ha például Dobrev az első fordulóban 50 százalék fölött kapott volna, őt indítanánk. De nem kapott. Tehát jön a hatpárti megállapodásnak megfelelően a 2. forduló, ahol kiderül, hogy ki lesz az a közös jelölt, aki mögé be kell állnia mindenkinek.

Mindehhez itt van még egy kis olvasnivaló Rózsa Misitől (részlet):

(…)

A kétfordulós választás lényege, hogy az első fordulója az egy olyan selejtezőféle. Itt kialakul egy sorrend. És azért van második forduló, hogy az adjon valós és erős felhatalmazást… a győztesének... Teljesen logikus, hogy a kétfordulós választásnak azért van két fordulója, hogy azok, akik nem lettek a selejtező győztesei, egymás javára visszalépve erős döntőt alakítsanak ki. Az első forduló csak sorrendet alakít ki az indulók között és kirostálja a leggyengébbeket. Ha nem lenne tisztességes a visszalépés, abban az esetben teljesen felesleges lenne kétfordulós választást tartani, hiszen akkor az egyfordulós is elég lenne a cél érdekében.

És akkor itt érdemes beszélni arról, hogy arról volt szó – hibásan – hogy az egyéni körzetekben egyfordulós választást tartanak majd. A DK több indulóját sötét szobákban lefolytatott mutyik után visszahívta, vissza- léptette, máshol meg elérte, hogy az ő javára legyenek visszaléptetések. Érdekes, hogy ez akkor nem volt szerintük erkölcstelen – speciel ez valóban az volt – csak most nem tetszik nekik a visszaléptetés.

(…)

Én megértem, hogy a DK-nak nagyon jól jönne, ha ő adhatna miniszter- elnökjelölt-jelöltet. És akár adhat is, ha a második fordulót meg tudja vagy Karácsony vagy MZP-vel szemben nyerni a Dobrev. De tessék már elfogadni az elfogadott játékszabályokat és ne fidesznyik módon ugatni ellene, ha az éppen nem egyezik az érdekkel.

Akkor tehát még egyszer szépen, lassan, tagolva: az emberek elmennek szavazni a 2. fordulóban, és aki a legtöbb szavazatot kapja, az megnyeri a versenyt. Pont.

*Emlékeim szerint pedig mintha a tömeges visszalépésektől zengett volna az első forduló; pl. Kocsis-Cake Olivio épp a dékás Oláh javára lépett vissza, de még sorolhatnám…

Hunvald György

P.s.: Félreértés ne essen, messze Dobrev Klárát tartom a legfelkészültebbnek és leg- alkalmasabbnak a három versenyző közül. Csakhogy nem feltétlenül a legfelkészültebb ember tudja a legtöbb szavazatot begyűjteni Orbánék leváltásához. Ajánlom mindenki figyelmébe a Hírklikk oldalán Békesi László erről (is) szóló mondatait.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr416707720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása