Hunvald-blog

634. Toka Gábor elemez

Választási esélyek.

2021. október 13. - HunvaldBlog

Toka Gábor elismerten Magyarország egyik legjobb (ha nem a legjobb) választási szakértője. Kiváltképp a közvélemény-kutatásokhoz ért piszkosul. Melegen ajánlom mindegyik elemzését, így a mostanit is. Billentyűt azonban azért ragadtam, mert miközben végső javaslataival (most is) maradéktalanul egyetértek, az elején a megfontolásai féloldalasnak tűnnek.

elovalasztas3.jpg

Igaza van abban, hogy a második forduló az ellenzéki marketing csődje, de messze nem gondolom, hogy eleve az ötlet rossz volt. Lehetett volna jó, ha nem arról szólt volna, mi- lyen nímandok a többiek, hanem arról, milyen belevaló gyerekek vagyunk mi így együtt — főleg én.

Ehhez azonban az kellett volna, hogy a jelöltek megalapozottan tudjanak ígérni dolgokat — és lehetőleg ne ilyen megveszekedett populista baromságokat, mint az újabb rezsi- csökkentés. Amihez persze az kellett volna, hogy az "összefogó" pártok adjanak nekik garanciát arra, hogy amit nagyon akarnak, azt meg is tudják majd csinálni. Másképpen: arra, hogy az összefogás ne választási, hanem kormányzati együttműködés legyen. Erről azonban szó sincs; a választási program 1:1 Magyarbasit másolja: "adjátok meg nekünk a bizalmat, AZTÁN majd eldöntjük, mit is kezdjünk vele".

Amíg azonban Magyarbasi egyszemélyi vezető, tehát evidens, hogy ha valamit akar, azt üstöllést meg is csinálják neki, az összefogók majdani frontemberéről csak annyi biztos, hogy bármit is akar, azt valamelyik résztvevő el fogja gáncsolni. DK megpróbálhatja elvenni a határon túli magyarok választójogát, de ezt nem hagyja majd a Jobbik. MZP megpróbálhatja elszámoltatni a 2010 előtti időszak kedvezményezettjeit, de ezt nem hagyja az MSZP és a DK stb.

Itt jön elő az, amire Toka egy részkérdésben ilyen frappánsan hív fel: „ne ilyen menü-manipulációs ravaszkodással akarjunk nyerni”!

Határozott véleményem, hogy ez a rendszer fennmarad mindaddig, amíg a szétosztható vagyon elfogytán magától össze nem omlik (és akkor aztán rossz lesz nekünk, nem kicsit), vagy amíg valaki (bárki) nem állít ellene hiteles, versenyképes kihívót. A hitelesség feltétele, hogy az illető ne a sokak számára elfogadhatatlan pártok valamelyikéből jöjjön, a versenyképességé pedig hogy érthető, kívánatos és elérhető dolgokat ígérjen — ne olyanokat, mint az alaptörvény érvénytelenségének kimondása.

Most is vannak ilyenek a mezőnyben, csak szóba se kerülhettek. Az Összefogás mindegyik részvevőjének fontosabb volt, hogy a saját jelöltjét akarja lenyomni a többiek torkán. Így is lesz, utána jön a béna kacsa effektus.

Fügedi Ubul

*

A magam részéről teszek még egy kísérletet, egy utolsót, hátha… A többi néma csend. Az a tragikus helyzet és tragikomikus végzetszerűség, hogy semmit sem képes tanulni ez az ország. Az iránytű tropára ment, Észak helyett Dél-Nyugatot mutat, Dél helyett Keletet, napok óta már nem a Fidesz a legyőzendő ellenfél, hanem az, aki Dobrev Klárára vagy Márki-Zay Péterre szavaz. Ki beszél itt már Ráhel spanyolhoni lefalcolásáról, a francia borvidékről, Pegazusról és Pandóráról? Senki. (via Gábor György)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr3616720174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2021.10.14. 10:46:24

Azt fogják fel sajnos nagyon kevesen a politikában, hogy az óbaloldal, azaz DK és az MSZP legalább annyira rossz mint Orbánék. Ez az ország nem lesz normális hely addig, amíg minkét csapat gazember egyszer és mindenkorra nem lesz eltávolítva a hatalomból.

Egyrészt az, hogy nincs ellenzék DK nélkül azt is jelenti, hogy Orbánt a miniszterelnöki székbõl fogja elvinni az ördög, másrészt azt, hogy ha netán valami csoda folytán nyerne is az ellenzék, akkor is csak az egyik tolvajbandát váltaná a másik, és utána pár év múlva ismét csak azon drukkolna a fél ország hogy váltsuk már le végre Gyurcsányékat mert jön a csõd és sokat lopnak.

Pásztörperc 2021.10.18. 02:55:21

@midnight coder: A dolog gazdasági részében akár igazad is lehet; én magam is sokáig így gondoltam. De durva tévedés volt azt gondolnom, hogy ez a legfontosabb: amint háború utáni újjáépítési periódusok oly szépen mutatják, a gazdaság helyreállítható. Ami csak nagyon lassan állítható helyre, az a közgondolkodás, a közérzet.

Ezer éves történelmünkben — szent István Intelmeinek szellemében — mi voltunk az egyik leginkább befogadó nemzet Európában. Most mi vagyunk a harmadik leggyűlölködőbb, idegenellenesebb.

Rendszeresen neveztük magunkat "a tudás népének", és büszkék voltunk arra, hány kimagasló tehetséget, "marslakót" adtunk a világnak. Lezüllöttünk egy nagy összeszerelő üzemmé; soha nem látott mélységbe taszajtottuk köz- és felsőoktatásunkat egyaránt. (Ebben az összeszerelő üzemben titkos "stratégiai megállapodásokkal megfosztottuk maradék csekély jogaiktól is a dolgozókat.)

Szakmunkástól "fölfelé" tömegesen hagyják el a magyarok országunkat: az OECD adatai szerint 2010 és 2020 között kivándorolt egymillió(!) ember. Többségük nem jön vissza, legföljebb nyugdíjasnak. Helyettük telepített be ez a kormány félmillió betanított munkást nagyobbrészt Ukrajnából, valamivel kevesebbet Lengyelországból. Velük persze nincs baj; ezek a gazdasági bevándorlók éppen hogy nem illegálisak.

Az a kormány, amely alatt az emberek betelepülnek az országba, és asszimilálódnak, egy nemzetépítő, országgyarapító kormány. Az a kormány, amely alatt kivándorolnak (kiviszik az itthon kapott tudást), egy országromboló, nemzetvesztő kormány. Ez van most. Bárki jön helyette, ilyen kártékony nem lesz. Ha nem csinál semmit, már az óriási nyereség.
süti beállítások módosítása