Hunvald-blog

647. Kis magyar komédia

2021. november 25. - HunvaldBlog

Ügyészség: Kósa Lajos nem mondott igazat a Pegasus-ügyben. (24.hu

Az ügyészség megállapította, hogy a magyar kormány valóban beszerezte és neki nem tetsző személyek megfigyelésére használta a Pegasus kémprogramot — pont ahogy Kósa Lajos mondta, ill. ahogy az mondókájából kihüvelyezhető. De a programot nem a belügyminisztérium vette meg (hanem az "igazság"ügy, amint ezt ugyancsak régóta tudjuk).

kosa2021.jpg

TEHÁT: Kósa Lajos nem mondott igazat, amikor a belügyet nevezte meg, és ez azt jelenti, hogy titkot sem sértett.

Magyarország nem jogállam.

Fügedi Ubul

P.s.: Kósa november elején az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülése után a Pegasus-ügy kapcsán mondta újságíróknak, hogy a Belügyminisztérium vette azt a kémszoftvert, amellyel újságírókat és közéleti személyiségeket figyeltek meg. 

*

Félelmetes precedens válhat ebből a döntésből és Kósa egész karakteréből: innentől kezdve politikusnak és üzletembernek, bírónak és óvónőnek, katonának és gyermekor- vosnak elég lesz csupán hazugnak és hülyének lennie, hogy zavartalanul elkövethessen bármilyen stiklit bármiféle következménytől való leghalványabb szorongás nélkül. Lehet, hogy eddig is így mentek a dolgok, de hála Kósa Lajosnak és a magyar igazságügynek, erről immár hivatalos jogi állásfoglalás is született. (Magyar Narancs, 2021.11.26 16:59)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr916765390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása