Hunvald-blog

649. A megfigyelési botrány

Az archívumnak.

2021. december 02. - HunvaldBlog

HVG: Magánnyomozókkal figyeltetnek ellenzéki politikusokat. (444.hu

Orbán Viktor 1998. augusztus 25-én a Fidesz stb. választmányának ülésén jelentette be, hogy a választási kampányban meg nem nevezett szocialista politikus(ok) pártjának több vezetőjét megfigyeltették, illetve róluk titkosszolgálati eszközöket használó magánnyo- mozókkal adatokat gyűjtöttek.

magannyomozo1.jpg

Később kiderült, hogy "megfigyelésnek" valamiféle sajátos indíttatásból a nyilvánosan hozzáférhető adatok gyűjtését nevezi. Ezután konkrét példaként nevesítette, hogy így állapították meg Deutsch Tamás édesanyjának leánykori nevét.

A felháborító "ügy" kivizsgálására parlamenti vizsgálóbizottságot alakítottak. Ennek elnöke lett Kosztolányi Dénes, aki szélsőséges ostobaságával számos vidám percet szerzett az ilyesmire fogékony közönségnek. A bizottság meghallgatta Orbánt is, aki kifejtette, hogy "felfogása szerint" az adatokat közpénzek felhasználásával gyűjtötték. "Itt annak a lehetősége vetődött fel, hogy gyakorlattá vált: magánszemélyek vállalko- zásaiban végeztek munkát olyanok, akik állami alkalmazásban voltak, és ebben állami eszközöket is felhasználtak." Ezt persze a sajtótájékoztatón mondta, mert a bizottság ülését zárttá nyilvánították.

A bizottság munkájának zárásaként a fideszes többség megszavazta, hogy "történt" közpénzen végzett titkos és törvénytelen megfigyelés — úgy, hogy erre a bizottság anyagaiban állítólag nem utalt semmi.

A bizottságnak átadott dokumentumokat persze államtitokká minősítették.

Ma a titkosszolgálatok tagjai immár munkaidőben, parancsra, meglehetően drága titkosszolgálati eszközökkel (Pegasus) figyelik meg a nemzetbiztonsági kockázattá minősített ellenzéki politikusokat. Emellett rutinszerűen bevetik ellenük a magánnyo- mozókat is — kerül, amibe kerül. Ugyanis mindez most már törvényes. Alig húsz év kellett hozzá.

Fügedi Ubul

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr2816772026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.12.03. 14:40:21

Egyértelmű, hogy a Városháza-botrányt is titkosszolgálati lehallgatással kreálták meg. Az ügyben egyetlen érintett személynek sem fűződött érdeke, hogy ez az egész nyilvánosságra kerüljön, és ezáltal rombolja a főváros vezetésébe vetett bizalmat. Se Bajnai, se Gansperger, sem más nem érkezett kismagnóval vagy bepoloskázva a találkozókra.

Ettől függetlenül amit hallunk, az mind igaz. Kérdés, mit kezdünk így vele? A törvénytelen titkosszolgálati módszerek ellenére ami ott elhangzott, az attól még megtörtént. Nem történt bűncselekmény - pusztán annyi látszik, hogy a transzparens, zöld progresszív erők láthatóan vizet prédikálnak és bort isznak. Tudjuk, hogy a baloldalon se szentek vannak, de azért ez az ügy sokakat kiábrándíthatott. Az ügy kirobbantóinak pedig pont ez volt a célja.
süti beállítások módosítása