Hunvald-blog

666. Harci Kürt

Arányosság, kedves elvtársaim, arányosság.

2022. január 21. - HunvaldBlog

Ellenőrök szálltak ki a nem állami fenntartású Kürt Alapítványi Gimnáziumhoz,
ahol 160 gyerek írta volna a felvételijét. (HVG

Az idén 30 éves Kürt Alapítványi Gimnázium 1991-ben alakult a létrehozó tanárok szabad kezdeményezéséből és dr. Kürti Sándor hathatós támogatásával. Az alapítványi iskolák 2019-ben készült HVG-rangsorában a meglehetősen előkelő 5. helyen végzett.

kurt_felveteli.jpg

Alternatív pedagógiai programját 2020-ban másodszorra is akkreditáltatta, de láthatóan a bögyében van valakinek. Ennek jeleként január 22-én 10 előtt néhány perccel kéttucat- nyi kormányhivatalnok érkezett a felvételire készülő iskolába, és közölték, hogy ők az ellenőrök. Nem tudok róla, hogy máshová is ilyen népes különítmények szálltak volna ki. Ha tudtok ilyenről, írjátok szorgosan!

Rövid vizsgálódás eredményeként megállapították, hogy a magyar felvételi feladat- csomagját mintegy húsz perccel az engedélyezett időpont előtt kibontották, és a lapokat szétosztották annyi kupacra, ahány teremben vizsgáztatni kívántak. Erre hivatkozva sitty-sutty, megtiltották a magyar felvételi megír(at)ását. A vizsgára érkezett 160 gyerekkel és szüleikkel közölték, hogy a pótidőpontban jöhetnek vissza, öt nap múlva.

Csók a családnak satöbbi...

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának hivatalos közleménye szerint (ó, de nagyon jellemző, hogy a közleményben az iskolát még csak megnevezni sem hajlandóak!) az ellenőrök "jelentős szabálytalanságot találtak, itt a magyar feladatlapokat idő előtt felbontották, ami alkalmat biztosíthatott a visszaélésre, így az adott vizsgahelyszínen a magyar írásbeli vizsgát az érintett mintegy 160 tanulónak a pótidőpontban kell megírnia".

Rágjuk meg gondosan ezt a részt: "alkalmat biztosíthatott a visszaélésre". Tehát:

  1. Nem volt semmilyen visszaélés, de bizonyos körülmények esetén lehetett VOLNA — például akkor, ha a csomagot felnyitó tanárok megismerkednek a feladatlap tartalmával, mert ebben az esetben tájékoztathattak VOLNA arról egyes diákokat.
  2. Nem voltak meg a bizonyos körülmények. Nem nézték meg a kupacokat (ha én lettem volna tanár, bizony alaposan megnézem, hogy a teremben majdan érthetően tudjam azokat ismertetni, és készültem volna a várható kérdésekre). Egyszerűen csak szét- szedték a papírokat kupacokba. De akár meg is nézhették VOLNA, és ha megnézték VOLNA, akkor elmondhatták VOLNA...

Igaz, hogy nem tették, de tehették VOLNA (ha erre lehetőséget teremtettek VOLNA), tehát ez súlyos szabálysértés, és akkor irgumburgum.

Ezeknek a bizonyos közhivatalnokoknak vizsgázniuk kellett államjogból, közigazgatási jogból és jogelméletből. Hivatalból ismerniük kell azt az alapelvet, hogy a szankciónak arányosnak kell lennie a szabálysértéssel. Tehát nincs közöttük olyan, aki úgy gondolná, hogy a vizsga betiltása, 160 gyerek + x szülő hazazavarása arányban lenne azzal a szabálysértéssel, amely a tervezett vizsga várható eredményét egy hangyányit se befolyásolta. Egy efféle szabálysértésre a normális reakció az, hogy "Ejnye, kedves kolléga, legközelebb ne csináljon ilyesmit!" — a különösen durva "de még belefér" reakció pedig fegyelmi eljárás a felbontó(k) ellen. No de a gyerekeket hazazavarni??? Ekkora jogtipráshoz parancs kell.

Fügedi Ubul

P.s: A tanáriban osztották szét, kupacokba, és ezeket nem vitték ki a tantermekbe. Egy gyerek se ismert meg belőlük semmit. Igen, megszegték a szabályt. Pontosan ezért szól az egész írás az arányosság elvéről. Arányos reakció az, ha a tömérdek bizonyíték alapján többféle bűncselekménnyel gyanúsított államtitkárt NEM tartóztatják le, mert "nem áll fenn a szökés vagy a bűnismétlés veszélye". Ez itt egy olyan, belső szabálysértés (az "államigazgatás egyéb eszközei" közé számító minisztériumi utasítás megszegése), amelynek a következménye jogi értelemben vett szabálysértés (tehát messze nem bűncselekmény) LEHETETT VOLNA.

— Arányosság, kedves elvtársaim, arányosság! Ha én büszke vagyok valamire magamban, hát az az arányosság.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr6116823380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ez is egy vélemény 2022.01.26. 10:49:41

Nem értem az egészet.

Azért van az időpont megadva, hogy azt betartsák.

Az elmúlt évek tapasztalata alapján, ahol kinyitották jóval korábban onnan ki is kerültek a feladatok.
A 20 perc véleményes (nem elég a netes közzététlre kiszivárgásra), de kérdés továbbra is az, miért nem lehet betartani a megadott időpontot az iskolának ?

Pásztörperc 2022.02.01. 01:26:55

@ez is egy vélemény: Az iskola egész egyszerűen hibázott, amint ezt el is ismerte. gyorsítani próbálták az ügymenetet. Egy ilyen ügyekben gyakorlott pedagógus hozzászólását idézem fb-on; a dolog lényege, hogy ha pontban 10-kor bontják fel és kezdik szortírozni a borítékokat, akkor a diákok a kiosztással 10–15 percet veszíthetnek; ezzel az idővel a rendszer nem számol. Ezért az iskolákban (a Kürt ebben nem egyedi eset) gyakorlat, hogy előre szétszedik annyi kupacba, ahány teremben megy a vizsga, és 10 órakor mintegy rajtjelre, egyszerre viszik ki a lapokat mindegyik terembe.

Ez azonban szabálytalan, és ezt senki se tagadja (legkevésbé az iskola). Egy percig se tagadták, hogy a szabálytalankodóknak kijár valamiféle ejnyebejnye. Pontosan ezért szól az egész írás az arányosságról. Arról, hogy szemét disznóság a tanárok eredményt nem befolyásoló szabálysértése miatt tömegesen a gyerekeket büntetni.
süti beállítások módosítása