Hunvald-blog

688. A franc essen bele...

2022. április 07. - HunvaldBlog

A rohadt életbe, úgy szerettem volna tévedni! Annyira bíztam benne, hogy tévedek! Elvégre a buborékomban mindenki azt mondta, hogy nyerhet az Összefogás. Hogy szoros lesz, de nyerhet. Hozzáértő elemzők kb. harminc biztos és további harminc „billegő” körzetet tételeznek — márpedig ők a hozzáértő elemzők...

Ekkora csoportnyomás ellenében elbizonytalanodtam és reménykedni merészeltem: hátha mégis összejön. Hátha az általam látni vélt evidenciák nem is evidenciák és nem is látszanak.

marki_zay2022_1.jpg

Az ellenkező irányban tévedtem. 22 egyéni mandátumot jósoltam az Összefogásnak: 16-ot Budapesten, hatot egyéb helyeken. A budapestieket darabra eltaláltam, a többinek csak a fele lett meg (Baranyában csak az egyik, Csongrádban csak az egyik és vártam egyet Miskolcon is).

Meg még azt is mondtam, hogy emiatt Magyarbasinak nem lesz újabb kétharmada, mert legutóbb 19 körzetet veszítve is éppen csak meglett. Ehelyett minden idők legnagyobb győzelmét kaszálja be. Nemcsak az egyéni körzetek miatt: nyert százezer szavazatot, az ellene összefogók pedig veszítettek kilencszázezret. Jaj.

Ismételjük át az evidenciákat, hogy legyen mit összevetni az önigazoló kifogásokkal.

  1. Nem lehet nyerni tagadással: azzal, hogy „mi nem a Zorbán vagyunk”. Egyetlen „önálló” kampányígéretük az volt, hogy „mi majd nem lopunk”. Ez egy újabb tagadás, ami annak rendje és módja szerint bizonyult hiteltelennek. Mindenki tudja, hogy amikor az MSZP volt hatalmon, akkor is loptak, v.ö. Puch–Simicska-paktum. Ezt önként igazolandó az MSZP rögvest támadni kezdte MZP-t, amikor arról beszélt, hogy az elszámoltatást ki kell terjeszteni a 2010. előtti időszakra is. Igaz, hogy kevesebbet, de loptak. Ezt a „kevesebbet” pedig nehéz nem úgy értelmezni, hogy „mert ügyetlenebbek voltak”.
  2. A baloldali szavazók tömegesen fordultak el a tagadásnál többre látványosan nem képes expártjaiktól. Emellett sokuk gyomra nem vette be az együttműködést a fasisztákkal — márpedig a Jobbikot annak tekintik, és ehelyütt mindegy, hogy okkal vagy ok nélkül. Épp így egy sor jobbikos gyomra nem vette be az együttműködést a kommunistákkal — márpedig Gyurcsányt annak tekintik, és ehelyütt mindegy, hogy mennyire ok nélkül.
  3. Magyarbasi egyszerű, demagóg, könnyen érthető, ún. populista üzenetekkel bombázta választóit. A bővítmények elhagyásával ez a mondat úgy egyszerűsödik, hogy Magyarbasi üzenetekkel bombázta választóit. Kihívói meg nem. A populizmus lényege annak belátása, hogy a választóknak szüksége van az érthető üzenetekre. Nem baj, ha azok igazak is, de ez nem fontos. Egri Gabi ezt így összesíti.

A hazug üzenetek kockázatosak, mert a hazugságra nagyon könnyű rávilágítani. De ezt nem tette meg senki. Senki nem mondta el, mekkora hülyeség arról beszélni, hogy „a háború átterjedhet”. Hogy nem a háború terjed, hanem az oroszok bombáznak. Hogy csak a nagyon hülyék hihetik, hogy minket is bombázni fognak. Hogy nem a háború küzd a békével, hanem az orosz agresszorok a hazájukat védő ukránokkal (és ukrajnai oro- szokkal). Hogy mi nem a béke pártján állunk, hanem azokén a barbár hordákén, akik lebombázzák a kórházakat és óvóhelyeket, lemészárolják és kirabolják a lakosokat — és mindenki, aki nem segíti az ukránok honvédelmét, az agressziót segíti. Stb.

Hogy „Brüsszel, a főgonosz” azonos azzal az Európai Unióval, amelyet összes tagja közül a magyarok (az éppen meggyőzni kívánt választók!) támogatnak leginkább. Stb. stb.; ilyen egyszerűen. Ehelyett az önmagukat ellenzékinek nevező pártok: Ehelyett az önmagukat ellenzékinek nevező pártok:

  • szorgosan hirdették, hogy kell a határkerítés,
  • (a DK kiv.) támogatják a határon túli magyarok állampolgárságát,
  • egyhangúlag mexavazták a felhatalmazási törvényt stb.
  1. Veszítenek azok a kihívók, akik azt akarják csinálni, amit a kihívottak. Pláne, ha egy ezt lépten-nyomon hangsúlyozó figurát tesznek min.elnökjelöltté. Amíg a „kihívás” lényege az, hogy inkább ők üljenek a bársonyszékekbe, az egyszerű választó azt gondolja, hogy akkor csinálja inkább a Zorbán azt, amit a Zorbán akar. Ő mégiscsak jobban tudja.
  2. Iszonyatosan egyenlőtlen volt a kampány. A Fidesz-gépezet naponta szórta rágalmait a kihívókra, titulálta őket bohócoknak, báboknak, veszélyeseknek stb. Ellentételként a legdurvább pillanat az volt, amikor Karácsony azt merészelte mondani Orbánra, hogy „alacsony”. Meg is ijedt ettől, és nem győzött utána bocsánatot kérni. Közös erőfe- szítéssel alakították ki azt a képet, hogy vannak a szidalmazható-rágalmazható földi halandók és a fölöttük lebegő Orbán, aki egy más minőség. Aki maga a jel. Nem volt senki, aki azt merészelte volna mondani, hogy Magyarbasi ostoba és hülyeségeket beszél.
  3. Az összefogók a negatív kampányt egymásnak tartogatták. Félreérthetetlenül jelezték ezzel, hogy a társadalmi nyomás és a választójogi törvény ugyan rákényszerítette őket az összefogásra, de utána továbbra is egymástól akarnak szavazókat szerezni. MZP is saját soraiban kereste az árulókat és önálló frakcióért izmozott, a pártvezérek pedig mereven elhatárolódtak attól, hogy a rájuk kényszerített miniszterelnök-jelöltnek bár- miféle garanciát, önálló politikai mozgásteret adjanak a remélt kormányzati időszakra. Ez ment minden szinten. Tökéletesen rímel erre, hogy még az utolsó pillanatban is teljes erővel kampányoltak — a kétfarkúak ellen. Most is egymás után jelennek meg azok az önfelmentő írások, amelyek a kétfarkú veszedelemben látják 4-5 körzet elveszítésének okát; még véletlenül sem saját hibáikban. Az Ő Hazájukról bezzeg nem írtak/írnak semmi negatívat. A vereség utáni pillanatban követhetetlenül gyorsan faroltak ki „saját” jelöltjük mögül.

Az Összefogásnak egyetlen pillanatban volt győzelmi esélye: akkor, amikor meghirdette az ellenzéki előválasztást. Ekkor potenciális hívei elhitték, hogy lehet a dolgokat demok- ratikusan intézni, és az összefogók valóban képviselni akarnak (mármint a nép akaratát). Ez az esély másnap szállt el, amikor az összefogó pártok hozzáláttak kölcsönös vissza- lépésekkel lemutyizni a választást, nehogy kiderüljön:

  • ténylegesen mekkora is az országos támogatottságuk,
  • mi a választók véleménye házon belül sztárolt vezetőikről.

Ekkor kiderült, hogy nem, ezek se csinálnák máshogy. Az esély elszállt, nem is jött vissza. Mert hát a visszahozásáért nem tettek semmit. De most újabb négy évre ők lehetnek Őfelsége ellenzéke. Lennének ehhez tippjeim: javasolhatnák pl. Magyarbasi élethosszig kormányzóvá választását. Tán még a buksijukat is megsimogatná érte.

Fügedi Ubul

*

Rendre a Fidesz rejtélyes peremszavazói döntik el a választásokat. Minél nagyobb volt egy megyében 2018-ban az összellenzéki eredményben a Jobbik-szavazatok aránya, annál nagyobb mértékű volt a 2022-es szavazatcsökkenés. Hamis volt az a feltételezés, mely szerint a 2018-as jobbikos szavazók fegyelmezetten át fognak szavazni egy ellenzéki listára. (via Telex)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7617799965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2022.04.10. 08:48:55

Következő lépés a felébredés felé: ha ebben a dologban faszságot beszélt a kis buborékod, nem lehet esetleg hogy másban is? Esetleg el kellene kezdeni tájékozódni a buborékon kívül is, esetleg önállóan gondolkodni. Sokat nem változtatsz persze ezzel a dolgokon, elvégre a szavazók nagy része továbbra is a buborékon belül él, de te legalább szabad lehetsz.

Nancsibacsi 2022.04.11. 08:21:55

A szándék jó, az irány rossz.
Fel kellene fogni hogy a FIDESZ nem gonosz. A FIDESZ csomó olyan dolgot csinált amivel az EGYSZERŰ embereknek - vidéken - jobb lett az életük. Én beszélgettem ilyen egyszerű emberekkel, és mit hallok:
- Hát mikor a FIDESZ bejött lett itt nálunk 80 közmunkás a munkanélküliektől - tiszta is lett rögtön a patak, meg kitakarították az árkokat. Most már csak 15 van, mert a többi elment dolgozni a Jabilba vagy építkezésre, így ezeknek már gépeket kellett venni, mert kézzel nem bírják. De nem baj ez!
- Én nem értek az adóhoz, de amikor a komcsik kormányoztak hónap végén gondolkozni kellett hogy mit eszünk. Most meg félre is tudtunk tenni: látod, szigeteljük a házat, mert van miből!

Ez az a valóság, ami pofáb.ssza az ellenzéket. 2002-2010 között már bemutatkoztak, és ami abból volt, abból SOHA TÖBBÉ nem fog kérni ez az ország. Amíg egy kutyát is megismernek abból a garnitúrából, addig esélyük sincs. És aki azóta csatlakozott hozzájuk - akár Fegyőr, Karigeri vagy Maruqes - mind be lettek skatulyázva a 2010 előtti komcsi felelősök közé. Szóval most már őket is kukázni kell.
süti beállítások módosítása