Hunvald-blog

692. Júniusban időközi lesz

2022. április 21. - HunvaldBlog

Tetszetek még emlékezni a jó Borka-Szászra? Úgy van, ő az a derék ex-képviselő, aki bitcoin-bányát nyitott* az önkormányzatban. Amikor lebukott, 2020. október 16-án lemondott egyéni képviselői mandátumáról – és ezzel jó időre képviselő nélkül maradt Erzsébetváros 4. számú választókerülete.

borkaszasz.jpg

Merthogy a kerület Helyi Választási Bizottsága ugyan annak rendje és módja szerint kiírta az időközit 2021. január 24-re, de közbeszólt a koronavírus, és az időközi elmaradt. Most viszont már meg lehet tartani, és a hírek szerint a Helyi Választási Bizottság 2022. június 26-ra írta ki az időközi választást a 4-es körzetben – az induláshoz pedig 42 ajánlást kell gyűjteni.

*Borka-Szász Tamás  önkormányzati irodájában 2020 októberében áramlopás gyanúja miatt tartott házkutatást a Nemzeti Nyomozó Iroda. Ekkor több számítógépet lefoglaltak, mert azokon (vagy az egyiken) a volt képviselő bitcoint, azaz virtuális fizetőeszközt bányászott. A bitcoin-bányászat lényege, hogy ezek a videókártyákkal ellátott számítógépek matematikai számításokat hajtanak végre annak érdekében, hogy megkapják, vagyis kibányásszák a bitcoinokat. Ezekkel már fizetni lehet a virtuális térben. Ami nagyon fontos, hogy ezeknek a gépeknek az üzemeltetéséhez irdatlan mennyiségű áramra van szükség, így otthon nem is éri meg bányászkodni.

P.s.: Megjegyzendő, hogy 2019-ben az ellenzéki pártok megegyezése alapján a választó- kerületben a DK állíthatott jelöltet. Nem tudni, hogy most is így lesz-e, ha igen, kíváncsi vagyok, hogy vajon ismét egy Borka-Szászhoz hasonló remek jelöltet indítanak-e…

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr5117813535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása