A napokban volt hír, hogy vádat emelt az ügyészség az ellen a pilóta ellen, aki a 2020-as vértesszőlősi siklóernyős-balesetben a mentésre küldött Mi-8-as katonai helikoptert vezette.
Jelen összesítő alapjai azok a hírek, amelyek a halálba mentésről a magyar sajtóban jelentek meg. Kolontár és egyéb esetek óta igencsak gyanakodva fogadom az ilyen beszámolókat, de mindőjükből ugyanaz a történet rajzolódik ki, más és más tanúk szavaiból. Én csak időrendbe raktam az eseményeket.
- rész: A baleset
2020. július 5-én Vértesszőlőshöz közel Oroszi Zsoltnak nem jött össze a tervezett manőver, és egy fa tetején kötött ki. Megesik az ilyen, őt se érte váratlanul. Kibújt a beülőből, lemászott kb. 15–20 m magasra (lejjebb túl csenevésznek tűntek az ágak) egy kényelmes ágvillába, ahol az ilyen célokra vitt szerelékekkel kikötötte magát. Hívogatni kezdte fáról mentéssel is foglalkozó ismerőseit, hogy helyzet van.
A fa körül kisebb sokadalom alakult ki, valaki ugyanis bejelentette a 112-n a balesetet. Kiértek a rendőrök (két kocsival), az autós mentők meg a légimentők egy icipici helikop- terrel — ők azért, hogy ha kell, gyorsan el tudják vinni a sérültet. Mivel azonban ilyen ekkor még nem volt, békésen elbeszélgettek vele. „Mondta, hogy jól van, rögzítette magát... nincsenek sérülései.”
Siklóernyős eseménynél „a szolgálatvezető főorvosnak nincs döntési lehetősége”. Ha ilyenről értesítik, köteles ezt bejelenteni a Honvédelem Légi-kutató Mentőszolgálatának (akiknek szóltak a tűzoltók is). Ők el is indultak Pápáról egy MI-8-as (baromi nagy) helikopterrel.
A nagy helikopter először a tűzoltókat vitte föl a hegyre (mindenki más meg tudta tenni az utolsó fél kilométert gyalog). Eközben(?) a siklóernyősöknek végre sikerült beszélniük egy fáról mentő ismerőssel, és ő azt mondta, hogy mintegy 3 óra alatt kiér. A tűzoltó- parancsnok ezt nem akarta kivárni.
Oroszi Zsolt barátja, aki aznap vele indult és a baleset után a közelben szállt le, többször és egyre kétségbeesettebben kérte, hogy a katonai helikoptert ne engedjék a helyszínre. Ugyanezt kérte hasonló esetek (több eset!) tapasztalataira hivatkozva a tűzoltóktól az egyik mentőstiszt is — teljesen hasztalanul.
„A tűzoltók nem akarnak sötétben botorkálni” — jelentette ki parancsnokuk, bár ekkor még csak fél kettő volt. Közölte, hogy a levegőből próbálják lehozni Oroszit. A mentősök — akik tudták, hogy az MI-8 rotorszele okozott már balesete(ke)t, újfent figyelmeztették őket, hogy ennek rossz vége lehet. De a helikopter nekiindult, hogy a fedélzetén tartóz- kodó két ejtőernyős (volt velük még egy tűzoltó is) leengedjen Oroszinak egy 60 m-es alpinkötél végére kötött másik kötelet — hogy azt oldozza le, majd ereszkedjen le rajta. Az egyik ejtőernyős képzett alpinista volt — ő kérte, engedjék, hogy kiszálljon alulról menteni. „Valaki” azonban szólt neki, hogy maradjon a gépen, mert nem kérik a segít- ségét — tudta meg az ATV.
Egyáltalán nem világos, mi volt a honvédségi mentők (pontosabban: a mentésirányító) elgondolása:
- a pilóta nem tudott kommunikálni a balesetessel, tehát nem tudhatta, mikor sikerül annak leoldoznia a belógatott kötelet.
- szélsőségesen valószínűtlen volt, hogy a kötél eljusson a lombkorona aljára (az ágakba gabalyodva fölötte volt még a sikló- és a mentőernyő is).
A katonai helikopter pilótája látta a fák hajladozásán, hogy a rotor szele túl erős. Rádión többször jelezte, hogy ez veszélyezteti a kapaszkodó férfit. Mindannyiszor azt az utasítást kapta — a sehol, egyetlen cikkben meg nem nevezett mentésirányítótól — hogy végezze el, illetve folytassa a mentést. Annak idején az Általános 19. (a Magyar Néphadsereg Szolgálati Szabályzata) ezt úgy fogalmazta, hogy „A parancs megfellebbezhetetlen; végrehajtása kötelező.” A (számunkra) ismeretlen mentésirányítót más források szerint kárhelyparancsnoknak mondják; ez sokkal érthetetlenebbül hangzik.
A mentők háttérbe húzódtak, a parancsra másodszor is a fa fölé repülő helikopter rotor- szelétől az kettétört, a siklóernyős közel 20 métert zuhant. A leomló ágaktól megsérült az egyik mentőtiszt is, de előbb szállítható állapotba hozta a sérültet, és csak utána ment kórházba.
A fa kettétörése után a katonai helikopter még megmutatta a mentősöknek ajánlott leszállóhelyet, majd megfordult, és egyenesen visszaröpült Pápára. Oroszi Zsolt egy hónappal később, a kórházban halt bele sérüléseibe.
- rész: A mundér becsülete, avagy aki utasíthat, nem lehet felelős
A gyorsan horgadó felháborodás csillapítására a honvédség megtette a magáét, tehát kiadott egy közleményt:
2.1. „Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai értesítették a Magyar Honvédség légi kutató-mentő központját, július 5-én vasárnap, a kora délutáni órákban, mert Vértesszőlős térségében, egy siklóernyős balesetet szenvedett. A bajbajutott személy egy 20 méter magas fa tetején akadt fenn. Az MH Pápa Bázisrepülőtérről kiérkező szolgálat a helyszín adottságai miatt nem tudott légi mentést végrehajtani, ezért a katasztrófavédelem munka- társai a kutató-mentő szolgálat helikopterének személyzetével közösen segítettek a bajba jutott siklóernyősön.”
Ez volt az egyedüli olyan információ, amelyet az origo az ügyről közlésre érdemesített. Más újságok azonban egyre több kérdést tettek fel; ezekre a Honvédség meglehetősen kurtácskán reagált:
2.2. „A kutató-mentő szolgálat a mentési protokollnak megfelelően, a mentésirányító által meghatározottak szerint járt el.” Ennél többet nem voltak hajlandóak elárulni arra hivat- kozva, hogy a körülményeket a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vizsgálja.
2.3. A nagy elhárító Gulyás Gergely a baleset után egy héttel (a miniszterelnök nevében) egy azonnali kérdésre azt találta válaszolni, hogy a honvédség rendelkezik azokkal a fel- szerelésekkel, amikkel tudnak ilyen mentést csinálni, vannak például alpinistái és csörlői.
Amikor az erre a teljesen érthetetlen zagyvalékra reagálni próbáló Harangozó Tamás ellenvetette, hogy a konkrét mentésben nem volt se csörlő, se alpintechnika, Gulyás igencsak felhúzta az orrát, mondván, hogy „azt javaslom… ott keressünk politikai felelős- séget, ahol ennek van értelme. A konkrét ügyben nem a kormány tagjai végeztek mentést” — erről a végén, külön.
A Budapesti Regionális Nyomozó ügyészség — most figyeljetek! — foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt kezdett nyomozni, de az első három hónapban nem hallgatott ki gyanúsítottként senkit. Viszont felkért egy szakértőt olyan kérdésekkel, hogy:
- milyen műszaki állapotban volt a Mi–8-as,
- működött-e benne az a rádió, amellyel a pilóta kommunikálhatott volna a társszervekkel stb.
A szakértő — itt a dátumok a fontosak — egy nappal a törvényes határidő előtt visszaadta a megbízatást. Ezután persze újabb szakértőt kellett felkérni.
Egyre-másra kerültek elő az adatok arról, hogy mi is történt valójában, és több mint 3 hónappal a tragédia, közel negyed évvel Oroszi Zsolt halála után végül Pintér Sándor belügyminiszter is hajlandó volt elismerni, hogy nem volt minden rendben:
„... egészen biztos, hogy hiba történt a mentés során. Annyira akartak segíteni a repülőn, hogy sajnálatos módon ez a túlzó segítség a halálához vezetett. De a túlzott segíteni akarás sem vezethet oda senkinél, hogy mások életét kockáztassa, ezért büntetőeljárás keretében vizsgáljuk az ügyet.” — Tehát semmi arról, hogy nem akarták megvárni a szakképzett mentőt (mert akkor sötétben kellene lebotorkálni). Semmi arról, hogy bár többször figyelmeztették őket arra, hogy az akció életveszélyes, mégis odaröpültek — és nem engedélyezték saját kollégájuknak a földről mentést. Éppen ellenkezőleg, Pintér szerint az volt a baj, hogy túlzottan akartak segíteni. Ki is jelentette, hogy:
„Nem hiszem, hogy a belügyi szervek hibáztak, de… a lehető legnagyobb alapossággal fogjuk ezt az ügyet kivizsgálni”. Értsd: addig vizsgáljuk, amíg ki nem derül, hogy nem hibázott senki. A fa csak úgy eltört, Oroszi csak úgy meghalt. Hát igen, senki sem él örökké.
Másfél év múlva, 2021. november 18-án kiderült, hogy a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség immár légi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének(!!!) vétsége miatt nyomoz. Ekkor nevezték meg gyanúsítottjuknak a helikopter pilótáját(!!!), aki „a rendelkezésre álló adatok szerint” nem tájékozódott „az elvárható módon, kellő körül- tekintéssel” a mentés körülményeiről. Úgy tűnik, az itt följebb ismertetett adatok nem álltak az ügyészség rendelkezésére — és nem állnak azóta sem.
A gyanúsított nem tett vallomást, és panaszt jelentett be a gyanúsítás ellen. A panaszt a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította.
De még hogy! Eltelt újabb fél év, és nevezett ügyészség — ismét a dátumra tessenek figyelni — egy nappal a nyomozásra törvényben adott határidő előtt be is terjesztette a pilóta ellen emelt vádat. Arról a bizonyos mentésirányítóról (kárhelyparancsnokról) az ügyészség egyetlen közleményében egyetlen árva szó sem esik.
- rész: A politikai felelősség
A politikusoknak valóban nem az a dolga, hogy részt vegyenek a mentésben. Az nem baj, ha olyikuk szeret gumicsizmát hordani, de ezt lehetőleg otthon tegyék, a négy fal között.
A dolguk ugyanis nem ez, hanem hogy megfelelő jogi-intézményi környezetet kialakítva lehetővé tegyék a gyors és hatékony mentést — azt meg csinálja, aki ahhoz ért. Az a politikus — és ebben osztatlan a kormány politikai felelőssége — aki alatt a jogi-intézményi környezet nem szolgálja a mentést, akinek „rendszere” csak idézőjelben nevezhető annak, ok és okozó egy személyben.
Az a politikus (esetünkben Magyarbasi), aki dilettáns talpnyaloncokat nevez ki emberek életét védeni hivatott szervezetek élére, felelős a dilettáns talpnyaloncok által rosszul működtetett rendszerek áldozataiért. Az a politikus (esetünkben Magyarbasi), aki a szakmai szervezetet katonai szervezettel váltja fel, felelős a katonás „rend” áldozataiért.
Az a talpnyalonc — esetünkben Bakondi tábornok, Magyarbasi főtanácsadója — aki totális inkompetenciáját fel nem ismerve (vagy pláne annak tudatában) elvállalja egy olyan szervezet vezetését, amelynek se munkájához, se vezetéséhez nem ért, felelős az ebből adódó kártéteményekért (vannak ilyenek jócskán).
Az, aki szervezetét a katasztrófák megelőzése, illetve elhárítása helyett az értük viselt felelősség megelőzésére, illetve elhárítására optimalizálja, közvetlenül felelős a rossz szervezeti rendből, a kipróbálatlan, ellenőrizetlen protokollokból és a többi baromságból adódó károkért. Ő az oka a rendszer hibáinak.
Mindeközben ama bizonyos mentésirányító, illetve kárhelyparancsnok felelősségéről nem beszéltünk semmit. Az ő felelőssége nem politikai, hanem büntetőjogi.
Fügedi Ubul
*
Az már a tiszai ciánszennyezésnél, majd hangsúlyosan a kolontári baleset után kiderült, hogy az ún. katasztrófavédelem szervezeti rendje a problémák valós kezelését, a szakszerű reagálást gyakorlatilag lehetetlenné teszi, és az egész egyfajta bürokratikus látványpékség jellegű pózolásra összpontosít. Nem véletlen hát, hogy a rendszert kialakító Bakondi György a miniszterelnök személyes főtanácsadójává lépett elő. Maga alá is darált az égvilágon mindent és mindenkit, amire csak az ún. katasztrófavédelem nevében rá tudta tenni a kezét. („Segítettek a bajba jutott siklóernyősön”– Erzsébetváros blog, 2020. július 08.)
