Hunvald-blog

770. Ejtőernyős középhatalom

Orbanisztán működése.

2023. január 12. - HunvaldBlog

2019–20-ban a kormánytöbbség 21 egyetemet "magánfenntartásúvá" szervezett át; mindössze hat maradt állami. A hivatalos formula szerint ezeket alapítványok kezelésébe adták, a gyakorlatban a fideszes elit — jellemzően miniszterek és iparbárók — tulajdo- nába. Az úgynevezett kuratóriumok tagjai ugyanis leválthatatlanok, és hozzájuk kerültek a tulajdonosi jogok. Ráadásul nem a puszta egyetemeket adták így magánkézbe, hanem ügyesen hozzájuk csaptak még egy rakat változatos, de "kapcsolódónak" kinevezett intézményt is.

palkovics_gyori_egyetem.jpg

Az átalakítással több ezermilliárd forint értékű közvagyon kerül át az alapítványokhoz, pontosabban a kedvezményezett haverokhoz. Az államnak innentől ezekhez az egyete- mekhez csak annyi köze van, hogy adja a pénzt. Azt, hogy mire adja, jól láthatjuk abból, hogy egy-egy miniszter jellemzően két-három ilyen kuratóriumban tag, és ezért (érdemi munkavégzés nélkül is) havi fél–másfél millió forintot markol fel egy-egy ilyen egyetem kasszájából.

Mi, akik annak idején megismerkedtünk a demokratikus centralizmus működésével, még jól emlékszünk erre a folyamatra. Az elvileg választott testülepek "saját hatáskörükben" új tagokkal bővíthették, illetve egészíthették ki létszámukat. Ez a folyamat volt az ún. kooptálás, jellemző menete pedig az, hogy a másutt fölöslegessé vált kádert az adott társaság felvette tagjai közé, majd ugyanazzal a lendülettel elnökévé is választotta. Ezeket a figurákat nevezte a köznyelv ejtőernyősöknek, és (a "vármegye" szó mellett) ez a magyar hagyománynak az a szelete, amelyet kormányunk aktívan ápol — mintha az ejtőernyőzésben kívánnánk élre törni.

Az átalakítás hivatalos indoklása az volt, hogy alapítványként az egyetemek könnyebben és több pályázati pénzhez juthatnak, kiváltképp uniós forrásokból. Mostantól látható, hogy ennek masszívan az ellenkezője áll, az EU ugyanis bekeményített. A fejlesztési és kohéziós alapok zárolásától függetlenül a magyar egyetemek továbbra is indulhattak az uniós (Erasmus+ stb.) pályázatokon. Mostanáig; az átszervezett egyetemeket — és senki mást — ugyanis december végén ebből a lehetőségből kizárták.

2020-ban még 22 622 magyar vett részt az Erasmus+ külföldi csereprogramjaiban a felsőoktatás, a szakképzés, az iskolai oktatás, a felnőttképzés területén, amit az EU 40,45 millió euróval támogatott. Jelentős volt még a Horizon(t) 2020 kutatási keretprogram.

Eddig tartottak.

Fügedi Ubul

P.s.: Navracsics szerint elképzelhető, hogy a politikusokat visszavonják a kuratóriumokból — mármint ha ez az igény nem félreértés. Az iparbárók stb. persze akkor is maradnak.

*

Az unió az összes NER-alapítványi egyetemnél leállítja az Erasmus+ programot, mivel ezeknél magyar politikai vezetők dönthetnek közpénzek kifizetéséről olyan szerveze- teknek, amelyekben maguk is alkalmazottak és döntéshozatali jogkörrel rendelkeznek. A döntés 21 (!) magyar egyetemet érint. (via Népszava)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr418025024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása