Hunvald-blog

772. Kéretlen tartalom lettünk II.

2023. január 20. - HunvaldBlog

Folytatódik az iszapbirkózás. Miután pár napja a Nagyságos Facebook úgy kitiltotta a blogunkat, mint a huzat. Azóta levelezünk velük, hogy tessen már megmondani, végül is mi sért (szerintük) közösségi alapelvet. Mi lehet itt kéretlen tartalom — jelentsen ez bármit is.

fb_kitilt1.jpg

A hivatalos válasz szerint ezek a posztok azok:

Több mint tíz éves intenzív facebookozás során a rendszernek soha nem volt problémája velünk, még csak figyelmeztetést sem kaptunk. Fogalmunk sincs, hogy algoritmus vagy ember volt-e a moderátor, de mi hosszas bogarászás után sem találtunk olyan tartalmat, szerzőt, szóhasználatot, amely indokolná ennek a 11 posztnak egy „kitiltandó” kupacba sorolását. Nem tudunk másra gondolni, mint hogy FB-ék hasra ütöttek, és találomra megjelöltek pár posztot, mert valakiknek valami nagyon nem tetszik a blogon.

Most ismét fellebbeztünk a döntés ellen, kíváncsian várjuk a rögtönítélő bíróság válaszát.

Mára eddig jutottunk.

P.s.: Mindenesetre szép az a rendszer, amelyben a vicceket (A bolgár elefánt) büntetik. Nem ismerős ez valahonnan?

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr218030926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása