Hunvald-blog

788. Kívül az első 122-n

Hírünk a világban.

2023. március 25. - HunvaldBlog

A Biden-adminisztráció 121 ország vezetőit várja a március 28–30. közötti, személyes és virtuális eseményeket is magába foglaló tanácskozásra, amelyen a tekintélyuralmi rend- szerek elleni küzdelemről, a korrupció elleni harcról és az emberi jogok támogatásáról lesz szó. Csütörtökön a Foreign Policy külpolitikai folyóirat szellőztette meg a forrásaira hivatkozva, hogy a két NATO-szövetségest nem hívták meg, kihagyásuk a törökországi és magyarországi demokrácia leépítésével kapcsolatos növekvő amerikai fenntartásokat tükrözi.

time2023.jpg

Magyarország távoltartásának az okáról a Népszava kérdéseket küldött az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének, amely megerősítette, hogy a Fehér Ház nem hívta meg Magyarország kormányát a március végén tartandó demokrácia-csúcstalálkozóra.

A Népszava kérdéseire a nagykövetség szóvivője úgy válaszolt, hogy az eseményen résztvevő 121 külföldi partnert a kormányuknak a demokratikus elvek előmozdítása melletti elkötelezettsége alapján hívták meg. Hozzátette, Magyarország kormánya aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy nem kapott meghívást a csúcstalálkozóra, további információkért pedig Orbán Viktor kabinetjéhez irányította a lapot.

Fügedi Ubul

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4318080506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása