Hunvald-blog

847. Bejutottunk, kérdezhettünk

2023. november 18. - HunvaldGyörgy

A nagy örömmámorban, hogy a Péterfy Kórházba kinevezték a főigazgatót, majdnem kimaradt: kisebb-nagyobb nehézségek után november 7-én csak sikerült bejutni Bárdi Zsuzsanna alpolgármester asszony fogadóórájára. És a Lokálpatrióták Erzsébet Városáért Egyesület nevében még kérdezhettünk is. (Megj.: a válaszokban — már amikor voltak — ugyan nem volt sok köszönet, de ne elégedetlenkedjünk, már a bejutás is öröm volt…)

bardi_zsuzsanna2.jpg

Röviden, zanzásítva, a teljesség igénye nélkül, hogy mik is érdekeltek (volna):

  • 2020. október 21. 123/2020. (III.18.) számú határozat határidő módosítása. „Airbnb” csoport. (saját előterjesztés) Létrehozásra került-e a csoport? Ha igen, milyen eredmé- nyeket tud felmutatni ebben az ügyben, hiszen a csoport tagja volt.
  • 2021. november 17. „Ez a Minimum” program (Momentum frakció). Megvalósult-e ez a program? És néhány megjegyzés, hogy miért nem! (Mennyire követte az előterjesztése végrehajtását, hiszen a 20 pontból 13 nem valósult meg, a többi is csak részlegesen.)
  • 2022. január 19. SZMSZ módosítás + a tiszteletdíj módosítás a távolmaradó képvise- lőkről (Momentum Frakció). Kik maradtak távol és milyen szankciókkal lettek sújtva?
  • Erzsébetvárosi piac Kft. (Momentum frakció)
    a) 2020. október 21. (cégvezető törlése),
    b) 2022. január 19 (piac rendelet módosítása kedvezmény igénybevételéről) Kapott-e valaki ezt megelőzően ilyen kedvezmény?
  • 2023. október 18. felmentvény megadása Dobai Andrásnak a leköszönő ügyvezetőnek (Piacüzemeltetési Kft.). Helyesnek tartja-e, hogy megadták a felmentvényt annak az ügyvezetőnek, aki a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működé- séről szóló 2009. évi CXXII. törvény (takarékos törvény) előírásait sem teljesítette, és az erzsébetvárosi piacok működtetése során 80 milliós veszteséget halmozott fel? Megérdemelte-e Ön szerint azt a közpénzt, amit fizetésként kifizettek neki azért az el nem végzett munkáért, ami a feladata lett volna?

Stb.

A kérdések részletesen itt olvashatók, biztos lesz majd mindegyikre valamilyen válasz. Majd. Valamikor. Valahogyan.

Hunwald György

*

UPDATE 2023.11.19.
Kíváncsi voltam arra, hogy mire emlékszik az elmúlt négy évből. Pontosabban a saját és momentumos előterjesztéseit szembesítettem vele. 4 oldalon soroltam fel a kérdései- met, amelyekre írásban kértem választ. Legnagyobb megdöbbenésemre fogalma sem volt arról, hogy mi lett a testületi döntés után azok végrehajtásával. Elmondtam neki, hogy az én időmben a képviselő folyamatosan végigkísérte az előterjesztése sorsát és azonnal verte az asztalt, ha azt nem hajtották végre. Szerintem a képviselői munka nem abban merül ki, hogy a képviselő a testületi ülésen látványos előterjesztést tegyen, majd piár szempontból behúzza az ikszet, hanem mindent tudnia kell annak utóéletéről. Bárdi Zsuzsanna azt mondta, hogy ez az én véleményem.

Szerintetek is rendben van az, hogy az  alpolgármester asszony bead egy előterjesztést, amit elfogad a testület, majd ezek után fogalma sincs mi történik utána, végrehajtják-e egyáltalán?

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4718261757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása