Hunvald-blog

856. Adjon Isten minden jót

2024. január 01. - HunvaldGyörgy

Nos, ezt is megértük: tegnap véget ért a 2023-as esztendő, és már itt van nekünk ez a vadonatúj év. Kíváncsian várom, mit kezdünk vele. Mindenesetre az óévnél boldogabbat, szebbet, jobbat és sikeresebbet kívánok mindenkinek!

buek2024a.jpg

Adjon Isten minden jót,
ez új esztendőben!
Vegye el mind a nem jót,
ez új esztendőben!
Mitől félünk mentsen meg,
amit várunk tegyen meg,
ez új esztendőben!     
(Háromszéki köszöntő)

P.s.: Még mindig törölgetnek, tiltogatnak; és a Hunvald-blog továbbra is kitiltva az FB-ről. Marad a fapados megoldás. De sebaj: Boldog Újévet neked is Facebook!

855. Békés, meghitt ünnepet

Megint eltelt egy év, ismét itt a karácsony. És ha megérjük, lassan itt az új év is. Köszönjük mindenkinek az egész éves figyelmet, vendégszerzőinknek és szerzőtársainknak külön köszönjük szorgos munkájukat. Olvasóinknak pedig békés, boldog, és szeretetteljes karácsonyt kívánunk. Boldog Karácsonyt és sikeres, Boldog Új Évet mindenkinek!

karacsony_igazgyongy2019_1.jpg

Ajtai Natália rajza (Az Igazgyöngy Alapítvány
által támogatott egyik mélyszegénységben elő gyerek alkotása 2019-ből.)

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

(Juhász Gyula: Karácsony felé)

P.s.: És most megint, immáron sokadszor ismét kérdezem: ez lenne az a jobban teljesítő ország, ahol mindenkinek jó élni, ahol senki nem éhezik s fázik, ahol senkit nem hagynak az út szélén?

Az Igazgyöngy Alapítvány 1999 óta dolgozik a gyermekszegénység felszámolásáért a berettyóújfalui régióban. Támogasd adód 1%-val az Igazgyöngy Alapítványt, hogy tovább folytathassák a munkát Kelet-Magyarország egy leszakadó térségében. Adószámuk: 18557882-1-09

854. Mindjárt itt a karácsony

Pár nappal már túl vagyunk advent harmadik vasárnapján, pár nap múlva pedig itt a negyedik vasárnap (és a Szenteste is, mert idén egy napra esik a két ünnep), aztán jön a karácsony. Kedves Barátaim és Ismerőseim kívánom, hogy meghitt, békés, örömben és szeretetben teljes legyen a karácsonyotok!

advent3.jpg

853. Már megint buherálnak

Cui prodest? Kinek az érdeke, kinek fontos?

Miért változtatták meg a budapesti választást,
ha a Fidesznek nem hozna pluszmandátumot? (Telex

Alig fél évvel az önkormányzati választás előtt  a futószalagon gyártott és elfogadott törvénymódosít(ga)tások között  ismét átírták a szabályokat, anélkül, hogy bárkivel is egyeztettek volna. A lényeg: ismét listás lesz a fővárosi közgyűlési választás, miután kedden az Országgyűlés fideszes többsége megszavazta a Ti Hazátok javaslatát; azaz a Fővárosi Közgyűlés tagjait jövő júniusban pártlistákon választják meg a budapestiek.

parlament20231212.jpg

(Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex)

A parlament 135 igen, 40 nem és hat tartózkodás mellett fogadta el a törvénymódosítást. (Megj.: a Ti Hazátok képviselői tartózkodtak a saját javaslatuk szavazásán. Vicces fiúk…)

Már csak az a kérdés, kinek az érdeke, kinek fontos ez? Lehet találgatni. Egy biztos: szépen, lassan összenövöget, ami összetartozik.

*

A választók tehát 2014. után most ismét listán választhatják meg a Fővárosi Közgyűlés 32 tagját. Fővárosi listát az a jelölőszervezet állíthat, amely főpolgármester-jelöltet vagy a fővárosi kerületek közül legalább háromban polgármester-jelöltet állított. A bejutási küszöb öt százalék, függetlenül attól, hogy egy párt egyedül vagy más pártokkal közös listán indul.

852. Kis hír, rövid hír

A Színes Erzsébetváros Egyesület tegnap közösségi oldalán jelentette be, hogy indulnak a jövő évi önkormányzati választáson. Önálló polgármesterjelölttel, és az összes választó- kerületben lesz saját jelöltjük. Szerintük ugyanis a kerület pártpolitikai harcok terepe lett, és erről a jelenlegi polgármester, Niedermüller Péter tehet.

szines2.jpg

Azt is közölték, hogy a pártoktól függetlenül indulnak, és nem is terveznek együtt- működni egyik politikai párttal sem.

Kíváncsian várom, mi lesz ebből.

*

Talleyrand (1754–1838), a köpönyegforgatás nagymestere — nem mellékesen napóleoni idők francia diplomáciájának kiemelkedő alakja, aki az 1789. évi forradalom kirobbanásá- tól egészen Lajos Fülöp uralkodásáig meghatározó szerepet töltött be a párizsi politikai életben. Amikor meghalt, akkor mondta egyik tisztelője: "Ezzel vajon mit akar elérni?" (Egy másik változat szerint: „Talleyrand meghalt? Csak nem? Érdekes volna megtudni, hogy mit akar ezzel?”)

851. Janus-arcú Momentum

Az előző poszttal összefüggésben még egy gondolat a kerületi Momentum Janus-arcú magatartásáról: Bárdi Zsuzsanna alpolgármester a kerületi Momentum szervezet vezetője 2021. november 17. terjesztette a képviselő-testület elé a Momentum frakció előterjesztését. Ebben az „Ez a Minimum” program elfogadását javasolta, amit el is fogadtak a képviselők. Na most a kerületi Momentum csapat azt találta ki, hogy azzal teszi nyílttá és átláthatóvá az általa is vezetett önkormányzatot, hogy a jogszabályokkal szembe megy és eltitkolja a közérdekű adatokat.

janus.jpg

Pedig az "Ez a Minimum" programhoz azt írták, hogy:

Nem csak a kormány tehet az átláthatóságért. Az önkormányzatok jóval kevesebb adatot hoznak nyilvánosságra a működésükről és a gazdálko- dásukról, mint ami elvárható lenne. Az alkotmány szerint a „közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával”, a „közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok”.

(…)

Az „Ez a Minimum!” kezdeményezés célja, hogy lépésről lépésre átláthatóbbá, számonkérhetőbbé és a civil kezdeményezésekre nyitottá tegyük a magyar önkormányzatokat.

Minek fogadtatták el ezt a programot?
És ismét megkérdem: mitől félnek???

*

A kerület lakóival való beszélgetésekből azt szűrtem le, hogy ebben a négy évben a ke- rület közlekedési gondjai, az autósokkal való kísérletezés Belső-Erzsébetváros területén, és a  bulinegyedben lakók átverése miatt rengetegen csalódtak. Alapvető problémájuk a mostani vezetéssel, hogy nem értenek ahhoz, amire megválasztották őket (tisztelet a kivételnek) és attól tartanak, hogy a csalódott lakók a Fideszre fognak szavazni.

Ez ellen mindent meg kell tenni, a Fidesz nem vezetheti újra a kerületet. De mindig van más választás. A helyiek szavazhatnak arra is, aki érti, mit kell csinálni és nem csinál politikát a kerület közügyeiből. A Fideszt nem szabad többé hatalomra juttatni, de a dilettánsokat sem szabad ismét helyzetbe hozni. Van civil választás is.

Hunwald György

850. Na, most mit csináljak?

15 napja közérdekű adatigényléssel fordultam az Önkormányzathoz, az EVIN Zrt.-hez (önkormányzati tulajdonú cég) és az Erzsébetvárosi Piac Kft.-hez. Mindegyiktől a 2019 októbere óta általuk kötött megbízási és vállalkozási szerződések másolatait kértem. EVIN Zrt. kifogástalan módon átadta a kért szerződés másolatokat. Pipa!

ezaminimum.jpg

Az önkormányzat jegyzője viszont megtagadta a másolatok kiadását helyette egy Excel táblázatban adott információt a szerződő fél nevéről, összegéről és tárgyáról. A jegyző szerint a szerződés másolatának kiadása ellentétes a vonatkozó törvény rendelkezé- seivel. Ez nettó hülyeség, és nem is fárasztalak vele titeket, hogy miért az. Mi lehet azokban a szerződésekben, amit nem láthatok?

A legaranyosabb az Erzsébetvárosi Piac Kft. Momentum által javasolt ügyvezetője volt. Felhívtam ma és megkérdeztem, ugyan már miért nem írt egy sort se nekem az adat- szolgáltatás ügyében. Még jó, hogy ültem, mert a válasz kb. azt a hozzáértést tükrözte, mint a Momentum eddig javasolt összes ügyvezetőjének a tudása ezen a poszton. Azt mondta ugyanis, hogy ő a válaszadásra a 15 napot a mai naptól számolja, mert csak tegnap írt vissza neki a jegyző, arról, hogy mit kezdjen a közérdekű adatigénylésemmel. Elmagyaráztam, hogy nem a jegyzőnek van 15 napja a válaszadásra, hanem neki és a törvény szerint az ő felelőssége a határidők be nem tartása.

Ja, és azt is mondta, hogy ez a szolgálati út és ő nem tehet semmit. Mondtam neki, hogy nem az a baj, hogy nem érti mit, miért és hogyan kell csinálnia, hanem az, ha nem csi- nálja, amit kell. Ez az ő felelőssége.

A Momentum az átláthatóságot hirdeti mindenhol. Igazi Janus arcú magatartás, amit itt a kerületben képvisel. Javasolta „Ez a Minimum” programot és el is fogadta a testület, most pedig azt csinálja, amit a Fidesz; el akarja titkolni a szerződéseket. Úgy néz ki, most ez a magatartás begyűrűzött az ellenzéki vezetésű Erzsébetvárosba is. Ez nem jó, mert elő- készítik a Fidesz visszatérését. És Isten őrizzen meg minket ettől.

Nem a Fidesz kell a kerületnek, azt már ismerjük milyen, hanem olyanok, akik értik és tudják mit kell tenni, amikor arra esküdtek fel, hogy a kerületben élők mindennapja jobb legyen, mint előtte volt.

Most két lehetőségem van, illetve vagy mindkettő, vagy csak az egyik:

  1. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak vizsgálatát kezdemé- nyezem, hogy préselje ki belőlük ezeket a valamiért eltitkolt szerződéseket.
  2. A közérdekű adatok eltitkolását a Büntető Törvénykönyv büntetni rendeli. „220. § (1) Aki a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényi rendelkezések megszegésével a) közérdekű adatot az adatigénylő elől eltitkol, vagy azt követően, hogy a bíróság jogerősen a közérdekű adat közlésére kötelezte, tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Az egyikről már döntöttem.
Nem szeretem, ha hülyének néznek, most pedig nagyon annak néznek.

Hunwald György

849. Befogadó ország

Tök jelentéktelen hír: most éppen Dublinban támadt rá egy őrült egy csapat kisiskolásra. Ott kerekezett egy kézbesítő (történetesen egy brazil fiatalember), aki lekapta a fejéről a sisakot, és vérbeli amatőr módján azzal kezdte csépelni a rosszfiút. Arra járt még egy francia szakácstanonc, és ketten ügyesen megfékezték a késelőt (Csülök ezt úgy fogal- mazná, hogy "Közben a fél szemére világtalan lett", de ennyire azért nem súlyos a helyzet).

befogado.jpg

Leo Varadkar ír miniszterelnök „igazi ír hősöknek” nevezte a két fiatalt — ahogy kell. Nomármost aki nem látja a gazdasági bevándorlók (tényleges) befogadása és a GDP alakulása közötti kapcsolatot, arról tudhatjuk, hogy Orbánra szavaz és legközelebb is rá fog szavazni.

Fügedi Ubul

848. Itt tartunk most

Benyújtották a szuverenitásvédelmi törvényt. (444.hu)

Lefordítom a Szuverenitásvédelmi Törvényt magyarra. Fidesz: "az ellenzéki pártok pontosan annyi pénzzel fognak rendelkezni, amennyit MI megengedünk nekik. Se többel, se kevesebbel. Ha ez is soknak bizonyulna, akkor majd az Állami Számvevőszék szénné bünteti őket. Mi pedig továbbra is a teljes központi költségvetésből kampányo- lunk. Továbbá gazdasági szövetségeseink (a NER gazdasági hátországa) pénzéből."
Itt tartunk most.

orban_kocsis.jpg

Ahogy korábban a 2017-es civilellenes törvény és más, a kritikus polgárok és szervezeteik megfélemlítésére alkotott jogszabály, úgy ez a törvényjavaslat sincs összhangban az alkotmányos, nemzetközi és európai uniós kötelezettségekkel. (via Magyar Helsinki Bizottság)

Marosán Bence Péter

847. Bejutottunk, kérdezhettünk

A nagy örömmámorban, hogy a Péterfy Kórházba kinevezték a főigazgatót, majdnem kimaradt: kisebb-nagyobb nehézségek után november 7-én csak sikerült bejutni Bárdi Zsuzsanna alpolgármester asszony fogadóórájára. És a Lokálpatrióták Erzsébet Városáért Egyesület nevében még kérdezhettünk is. (Megj.: a válaszokban — már amikor voltak — ugyan nem volt sok köszönet, de ne elégedetlenkedjünk, már a bejutás is öröm volt…)

bardi_zsuzsanna2.jpg

Röviden, zanzásítva, a teljesség igénye nélkül, hogy mik is érdekeltek (volna):

  • 2020. október 21. 123/2020. (III.18.) számú határozat határidő módosítása. „Airbnb” csoport. (saját előterjesztés) Létrehozásra került-e a csoport? Ha igen, milyen eredmé- nyeket tud felmutatni ebben az ügyben, hiszen a csoport tagja volt.
  • 2021. november 17. „Ez a Minimum” program (Momentum frakció). Megvalósult-e ez a program? És néhány megjegyzés, hogy miért nem! (Mennyire követte az előterjesztése végrehajtását, hiszen a 20 pontból 13 nem valósult meg, a többi is csak részlegesen.)
  • 2022. január 19. SZMSZ módosítás + a tiszteletdíj módosítás a távolmaradó képvise- lőkről (Momentum Frakció). Kik maradtak távol és milyen szankciókkal lettek sújtva?
  • Erzsébetvárosi piac Kft. (Momentum frakció)
    a) 2020. október 21. (cégvezető törlése),
    b) 2022. január 19 (piac rendelet módosítása kedvezmény igénybevételéről) Kapott-e valaki ezt megelőzően ilyen kedvezmény?
  • 2023. október 18. felmentvény megadása Dobai Andrásnak a leköszönő ügyvezetőnek (Piacüzemeltetési Kft.). Helyesnek tartja-e, hogy megadták a felmentvényt annak az ügyvezetőnek, aki a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működé- séről szóló 2009. évi CXXII. törvény (takarékos törvény) előírásait sem teljesítette, és az erzsébetvárosi piacok működtetése során 80 milliós veszteséget halmozott fel? Megérdemelte-e Ön szerint azt a közpénzt, amit fizetésként kifizettek neki azért az el nem végzett munkáért, ami a feladata lett volna?

Stb.

A kérdések részletesen itt olvashatók, biztos lesz majd mindegyikre valamilyen válasz. Majd. Valamikor. Valahogyan.

Hunwald György

*

UPDATE 2023.11.19.
Kíváncsi voltam arra, hogy mire emlékszik az elmúlt négy évből. Pontosabban a saját és momentumos előterjesztéseit szembesítettem vele. 4 oldalon soroltam fel a kérdései- met, amelyekre írásban kértem választ. Legnagyobb megdöbbenésemre fogalma sem volt arról, hogy mi lett a testületi döntés után azok végrehajtásával. Elmondtam neki, hogy az én időmben a képviselő folyamatosan végigkísérte az előterjesztése sorsát és azonnal verte az asztalt, ha azt nem hajtották végre. Szerintem a képviselői munka nem abban merül ki, hogy a képviselő a testületi ülésen látványos előterjesztést tegyen, majd piár szempontból behúzza az ikszet, hanem mindent tudnia kell annak utóéletéről. Bárdi Zsuzsanna azt mondta, hogy ez az én véleményem.

Szerintetek is rendben van az, hogy az  alpolgármester asszony bead egy előterjesztést, amit elfogad a testület, majd ezek után fogalma sincs mi történik utána, végrehajtják-e egyáltalán?

süti beállítások módosítása