277. A mérleg két oldala

2018. október 12. - HunvaldBlog

Tegnap jelent meg a 168 órán egy hosszabb cikk, mely szerint az ügyészségnek még 2015-ben két ügy kapcsán kellett mérlegelnie, hogy mit lépjen: az egyik oldalon állt egy jogerős bírósági ítéletben ejtett 8 milliós vesztegetési vád, és két darab tíz évvel ezelőtti tanácsadói szerződés (egyik havi 300…

Tovább

259. Nem, és nem nyugszanak

Feloldják az úgynevezett kémügy iratainak titkosítását, közölte régi nagy kedvencünk, Fazekas Géza – jelenleg a Legfőbb Ügyészség szóvivője – aki most előjött, és nyilatkozott: a Legfőbb Ügyészség utasítására a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) megkezdte az ú.n. kémügyben a saját minősítésű iratok…

Tovább

256. Szerintem valaki hazudik

Lehet találgatni, hogy ki. Mindenesetre jelenleg elég nagy a zűrzavar Czeglédy-ügyben. Miközben az egyik kormányközeli lap (a sok közül) még pár napja is arról írt, hogy magas pozícióban lévő baloldali politikusok is érintettek lehetnek ebben a finoman szólva is igencsak átpolitizált büntetőügyben,…

Tovább

246. Miért kéne nyomozni?

Olvasom, hogy Harangozó Tamás az Elios-ügy nyomozásával kapcsolatos kérdésére Polt Péter azt válaszolta, hogy az ügyet a Nemzeti Nyomozóiroda kapta, és egyelőre nincs gyanúsított. És kezeit mosva a július 1-től hatályos új eljárási törvényre hivatkozott, mely szerint az ügyészség csak akkor…

Tovább

244. Hosszabbítgatók

Tegnapi hír, hogy a bíróság most újabb két hónappal meghosszabbította Czeglédy Csaba letartóztatását, merthogy a bíróság szerint fennáll a bűnismétlés (!!!) veszélye. Így aztán ismét meghosszabbították Czeglédy előzetes letartóztatását. Ugye ismerős? Láttunk már hasonlót nem egyszer, előzetes…

Tovább

237. Valósághajlítók

Nahát, tényleg hajlítható a valóság! Mondjuk hazánk kétharmados sámánja vezetője ezt már korábban is megmondta, de mégiscsak más saját szemmel is látni ezt. Gondolom, senkinek nem kerülte el a figyelmét, hogy most kedden az ügyészség napját ünnepelte az ország, minek örömére aztán ünnepséget is…

Tovább

232. Véget ér a hajtóvadászat?

Felmentették a 7 éve húzódó, a Fidesz elszámoltatásának egyik szimbolikus ügyének, az ú.n. „kémper” vádlottjait. A Kúria tegnap elutasította a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványát a kémkedéssel vádolt volt titkosszolgálati vezetők ügyében, azaz, így jogerős maradt a korábbi felmentő…

Tovább

210. Minden napra van valami

Erősen kezdődött ez a hét is, tényleg lassan már minden napra jut valami. Hetek óta fut az egyre furcsább Kósa-sztori, folytatódik a piócapárt elnökének, Semjénnek a svédek földjén rendezett vadászgatós ügye, pár napja meg kibukott egy államtitkár Belize-i offshore számlán tartott nem kevés pénze –…

Tovább

202. Dafke 2.

Mint már ismert, tegnap – miután az ügyészség mentelmi joga miatt kénytelen volt megszüntetni előzetes letartóztatást – kiengedték a börtönből Czeglédy Csabát, az MSZP, a DK és az Együtt szombathelyi önkormányzati képviselőjét. Első útja a Hír TV-hez vezetett tisztázó interjúra; a műsorban Kálmán…

Tovább

196. Pistának jó lesz?

Fene se tudja, de már nem vagyok olyan nagyon biztos ebben a "jóleszben" – legalább is a mai cikkeket olvasgatva. Merthogy a csurranó, cseppenő hírek szerint az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) nem csak feltárta a nagyon súlyos szabálytalanságokat a miniszterelnöki vőhöz köthető cég által…

Tovább