Hunvald-blog


375. Elindulok

2019. augusztus 05. - HunvaldGyörgy

Múlt hét szerdán elköszöntem attól a szűkebb politikai közösségtől, ahol az elmúlt 26 évben politizáltam. Elmondtam és megindokoltam a döntésemet. Elfogadták és megértették. Korábban azért tértem vissza a helyi politika fősodrába, mert a velem történtek után rehabilitálódni szerettem volna. Ez…

Tovább

346. AB, te csodás! (1)

Még április végefelé a Kúria a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvével ellentétesnek minősítette és elmarasztalta a Fidesz-t aláírásgyűjtő tevékenységük miatt. Egyúttal bírságot szabott ki a pártra, mert az megtévesztette a támogatóit azzal, hogy az EP-kampányban azt a képet…

Tovább

342. Oszt’ jó napot!

A Kúria mai Kvk.II.37.515/2019/2. számú döntésével megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság, illetve a Fővárosi Választási Bizottság korábbi határozatát, és a kérelmező kifogásának részben helyt adott. A Kúria közölte, hogy a Fidesz-KDNP magatartásával megsértette a jóhiszemű és…

Tovább

326. A mumus megérkezett

Nem a miénk, a Fideszé meg Polt Péteré. Csütörtökön ugyanis az Európai Parlament (EP) Laura Codruta Kövesit választotta hivatalos jelöltnek az Európai Ügyészség élére. Az EP illetékes bizottsága a három jelölt meghallgatása után őt találta a legalkalmasabbnak a posztra. Erről Brüsszelben a parlament…

Tovább

323. Nemsokára döntenek

A román kormány mumusa, aki Európa első főügyésze lehet - írja a HVG. Laura Codruta Kövesi, a román korrupcióellenes ügyészség tavaly leváltott vezetője az Európai Parlament jelöltje – bukaresti kormánypártok már-már hisztérikus tiltakozása ellenére – az Európai Főügyészség (EPPO) élére. Az EPPO…

Tovább

322. Ügyes Tompika!

Megjöttünk a Tompika! Itt van Tompika tótát enni! Tompika segít a konyhába! Ügyes Tompika! Jó estét, jóestét. Oly rég esett szó itt nálunk kerületünk valaha volt díszéről, Deutsch Tamásról, hogy most ideje ezen az áldatlan és méltatlan állapoton változtatni, de kezdjük az elején: szombaton végre…

Tovább

308. Előválasztás 2019.

Tegnap, azaz szombat délelőtt a főpolgármester-jelölti előválasztásra készülve a Garay téren gyűjtöttük az aláírásokat, regisztrációt. Hamar kiderült, hogy egy pult kevés, sokan jöttek nagyon, változást akarnak az emberek. Találkozzunk jövő héten is! Előválasztás – Döntsön a város! Budapesten…

Tovább

292. Pillanatkép (4)

Aláírásgyűjtés közben találtam rá erre a 12 évvel ezelőtti választási plakátomra a Marek József utca egyik házában. Ahogy elnéztem a 12 évvel ezelőtti magamat, mintha a hajam több lett volna, a súlyom meg kevesebb. Most fordított a helyzet, a haj lett kevesebb. Ta- lán még annyi a képről, hogy…

Tovább

279. Gyűjtjük az aláírásokat

"Aki látja, mi az igazságosság, viszont mégsem cselekszik, abból hiányzik a bátorság.” (Konfuciusz)  Az unió 28 tagállama közül már 22 csatlakozott az Európai Ügyészséghez, Magyarország azonban nem, mert a kormány szerint ez „gyengítené a nemzeti szuverenitást”. Az új hivatal az uniós támogatások…

Tovább

276. Valahol Európában

Olvasásbűnözés: alapos nyomozás után fegyelmi fenyítésben részesítik a több mint egy éve előzetesben lévő Czeglédy Csabát, amiért megsértette a zárka- és körletrendet a Szegedi Fegyház és Börtönben – derül ki a hvg.hu birtokába került határozatból. Bűne az, hogy túl sok könyv volt nála a…

Tovább
süti beállítások módosítása