Hunvald-blog


604. Interorbán

Civil szervezzetek.

2021. július 08. - HunvaldBlog

Amint ez itt olvasható, először 21 éves koromban léptem be egy operahallgató klubba, amelyben a lelkes szervező rövid bevezetője után havonta meghallgattunk egy-egy felvételt. Most is tagja vagyok egy ilyen klubnak; kiemelkedően jó társaság. Édesanyám a nyolcvanhoz közeledve már igencsak nehezen…

Tovább

563. Búcsú a Civil Háztól

Szomorú látni azt, ha valamit lerombolnak az utódok. Különösen akkor, ha valamit azért hozott létre a korábbi önkormányzat, mert fontosnak tartotta, hogy egy demokráciában ne csak a politika döntsön a helyi ügyekről, hanem a közösségért tenni akaró civil szer- vezetek is beleszólhassanak a…

Tovább

517. Úgy néz ki, mint egy kacsa

Kivételesen népszerű miniszterelnökünk ismét fejünkön találta a szöget, amikor észrevette, hogy a német rádió pont úgy beszél rólunk, mint a Rákosi-időkben. Ebben is igaza van, szokás szerint, teljes mértékben. Azt fölöslegesnek tartotta, hogy ennek okaira is kitérjen, tehát itt teszem hozzá: azért,…

Tovább

477. Gyorsan és határozottan

Szép estét, jó estét. Gondolom már mindenki olvasta, hogy hétfőn szorgos rendőreink épp hogy le nem kapcsolták a Kétfarkú Kutyapárt passzivistáit, akik egy újabb kis színessel próbálták szórakoztatni a nagyérdeműt, azaz zöldre festették a metró málló szellőzőnyílását a Blaha Lujza téren. És még egy…

Tovább

398. Már csak három nap

Már csak három nap van hátra az önkormányzati választásig. Három nap múlva új lapot nyithatunk a kerület történetében. Mert Erzsébetvárosban az elmúlt 5 évben nem történt semmilyen jelentős változás, hacsak nem vesszük ide az évek óta romló közbiztonságot, a „bulinegyed” egyre nagyobb zaját, és az…

Tovább

396. Jó ötletnek látszott

Ízléses, elegáns narancssárga öntapadós matricák jelentek meg a Lokálpatrióták plakátjainak közepébe nyomva. Szövege, hangvétele erősen emlékeztet a kerületben önkormányzati képviselőjelöltként induló három ifjú hölgy múlt heti járdafestéses performanszára, de ez bizonyára a véletlen műve. Az…

Tovább

395. Pirkadat Breuer Péterrel

Ma reggel Hunvald György volt Breuer Péter vendége a Heti TV-ben. Akit érdekel, hogy mire számít október 13-án a mostanra kialakult helyzetben, ill. mit és hogyan gondolnak a Lokálpatrióták a kerületről, az a beszélgetést ITT nézheti meg. Szó van többek közt a családi körülményekről, gyerekekről,…

Tovább

392. Ez most komoly?

Mert viccnek kicsit durva lenne. De kezdjük az elején: annak idején 1994-ben, amikor elkezdtem az aktív politizálást, nagy hatással volt rám dr. Csalagovits Imre, az akkori kerületi MSZP elnök. Ő mindig azt mondta, hogy tudd mit szeretnél megvalósítani, és ezt vitasd meg a lehető legtöbb emberrel,…

Tovább

387. Hétvégi rövid (11)

Szép estét, jó estét. A héten befejeztük az ajánlásgyűjtést. A Lokálpatrióták mind a tíz képviselőjelöltje összegyűjtötte az induláshoz szükséges ajánlások többszörösét – és mindannyian hivatalosan is jelölté váltunk. Köszönöm mindenkinek, aki támogatott és azoknak is, aki segített összegyűjteni az…

Tovább

386. A képviselőjelöltek 10.

És akkor ezt legvégére: a polgármester-jelöltség mellett a 10. számú választókerület képviselőjelöltjeként is indulok az őszi önkormányzati választáson. A Verseny utca, az István és Dózsa György út, a Garay tér, valamint a Cserhát, Péterfy Sándor, Hernád és Nefelejcs utca határolta…

Tovább
süti beállítások módosítása