Hunvald-blog


867. Hajnalban indul a század…

… csuklógyakorlatokra.

2024. február 19. - HunvaldBlog

Nem akartak Orbánék szóba állni az amerikai szenátorokkal. (HVG)  Nemrég közöltük a svédekkel, hogy addig nem járulunk hozzá NATO-tagságukhoz, amíg maga a miniszterelnökük nem jön ide pitizni-kuncsorogni. Most éppen az USA szenátu- sának NATO-ügyben hozzánk látogató delegációjával (amelyet nem mi…

Tovább

843. Terroristák, nem szabadságharcosok

A Hamász szóvivője előbb azt állította, nem állt szándékukban civileket ölni, majd amikor a riporter jelezte, hogy a bizonyítékok ennek ellenkezőjét támasztják alá, ledobta a mikrofonját. (Népszava) Ghazi Hamad egy múlt héten sugárzott interjúban azt is mondta a libanoni tévében, hogy az október…

Tovább

839. Mohamed Deif és a vezércsel

Noha a két héttel ezelőtti, szombati Hamasz-merényleteket a Hamasz vezetősége egyfajta közös erőfeszítés eredményének tulajdonította, az általam olvasott nemzetközi elemzések mind egy ember irányába mutatnak, aki az ötletgazda volt, és kidolgozta a merényletsorozat részleteit, valamint a titkosítás…

Tovább

826. Sajátos küldetésünk

Miniszterelnökünk ünnepi beszédében elmondta, hogy minden magyarnak van egy küldetése, méghozzá az, hogy „ez a sziget, ez a nyelvi, kulturális nagyszerű sziget, Magyar- ország és a magyar kultúra ne tűnjön el a föld színéről.” Magyarra fordítva ez úgy hangzik, hogy zárkózzunk be, ápolgassuk saját…

Tovább

810. Hadifoglyok Magyarországon

Nem, ez nem Semjén „magánakciója” volt.

Ukrán hírszerzés a fogolyátadásról: A magyar fél kereste meg Putyinékat, az ukrán megkeresésekre viszont mindent letagadtak. (Szabad Európa)  Orbán Viktornak mihamarabb Kijevbe kellene utaznia - mondta az ATV Híradónak Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, aki szerint ez egy lépés lehetne a…

Tovább

788. Kívül az első 122-n

Hírünk a világban.

A Biden-adminisztráció 121 ország vezetőit várja a március 28–30. közötti, személyes és virtuális eseményeket is magába foglaló tanácskozásra, amelyen a tekintélyuralmi rend- szerek elleni küzdelemről, a korrupció elleni harcról és az emberi jogok támogatásáról lesz szó. Csütörtökön a Foreign Policy…

Tovább

759. Twitter, a magyar diplomácia eszköze

Ugyan, hogyan kötnénk össze egy NATO-s ügyet egy EU-ssal?

Orbán megint megígérte, hogy jövőre döntenek a finnek és a svédek NATO-csatlakozásáról. (444.hu)  Mit nem tetszenek képzelni? Mindössze arról van szó, hogy amíg azokat a pénzeket nem kapjuk meg, addig az országgyűlésnek rengeteg egyéb feladata van, és ezek közé nem lehet egy ilyen felelős döntést…

Tovább

752. Nincs „szürke zóna”

Németország befenyítette Magyarországot. (Index)  Nagyon hosszú ideig nem fogjuk tudni lemosni magunkról az Orbán-kormány hinta- politikája miatt a „megbízhatatlan ország” jelzőt. Kormányunk ismét lelkesen jelentkezett az utolsó csatlós szégyenteljes szerepére, csak most nem a németek, hanem az…

Tovább
süti beállítások módosítása