256. Szerintem valaki hazudik

2018. augusztus 10. - HunvaldBlog

Lehet találgatni, hogy ki. Mindenesetre jelenleg elég nagy a zűrzavar Czeglédy-ügyben. Miközben az egyik kormányközeli lap (a sok közül) még pár napja is arról írt, hogy magas pozícióban lévő baloldali politikusok is érintettek lehetnek ebben a finoman szólva is igencsak átpolitizált büntetőügyben,…

Tovább

251. Bárkit, bármikor

"Olyan alapon, olyan érveléssel, a tényektől annyira függetlenül, ahogy az ő ügyükben történt, bárkit, bármikor el lehet ítélni."  Miközben a kormány katonai szállítógéppel röpköd, kiderült, hogy hazaengedték Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezérigazgatóját, akit a…

Tovább

232. Véget ér a hajtóvadászat?

Felmentették a 7 éve húzódó, a Fidesz elszámoltatásának egyik szimbolikus ügyének, az ú.n. „kémper” vádlottjait. A Kúria tegnap elutasította a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványát a kémkedéssel vádolt volt titkosszolgálati vezetők ügyében, azaz, így jogerős maradt a korábbi felmentő…

Tovább

205. Hétvégi rövid (5)

Két és fél év börtönbüntetését tölti Császy Zsolt Tökölön. Az Állami Vagyonkezelő egyik vezetőjeként ítélték el, az emlékezetes sukorói telekcsere ügyében – írja Független Hírügynökség. Császy továbbra is küzd az igazáért, ártatlanságának bizonyításáért, de abban is bízik, hogy a reintegrációs…

Tovább

202. Dafke 2.

Mint már ismert, tegnap – miután az ügyészség mentelmi joga miatt kénytelen volt megszüntetni előzetes letartóztatást – kiengedték a börtönből Czeglédy Csabát, az MSZP, a DK és az Együtt szombathelyi önkormányzati képviselőjét. Első útja a Hír TV-hez vezetett tisztázó interjúra; a műsorban Kálmán…

Tovább

200. Dafke 1.

Független jelöltként nyilvántartásba vette a költségvetési csalás (?) gyanújával előzetes letartóztatásban lévő, az országgyűlési választáson indulni kívánó Czeglédy Csabát a Vas megye 1-es számú, szombathelyi székhelyű választókerületének választási bizottsága – írja az MTI. A testület pénteken…

Tovább

156. Ez itt a praxis

Volt is, lesz is, ez itt a praxis, Mindenkinek helyzete van. Volt is, lesz is, itt is, de ott is, Minden kornak rendszere van, de rendszere van. (István, a király - Magyar főurak: Sur, Solt, Bese)  Megint itt a szombat, így aztán most is csak röviden: olvasom, hogy a parlamentben a Fidesz meg…

Tovább

150. Ez a lufi is kipukkant

„Újabb csapás Budai Gyulára. Mindenkit jogerősen felmentettek.”  Tegnap jogerősen felmentette a kémkedés, illetve bűnpártolás vádja alól a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa Szilvásy Györgyéket. Az egykori titokminisztert, Szilvásy Györgyöt és a Nemzetbiztonsági Hivatal két korábbi vezetőjét,…

Tovább

143. Nem vicces

Időnként szívesen olvasnék olyasmiket, hogy Magyarországon a jogszolgáltatás legalább az itt elvileg érvényes jogot szolgáltatja állampolgárainknak. De nem: Magyarország nem jogállam. (Fügedi Ubul)  Beköszöntött a szeptember, pár hónap még, aztán jönnek a választások. És ennek örömére – persze tök…

Tovább

137. Ártatlanul börtönbe

A cím nem az enyém – a későbbiek során ez úgyis kiderül – de a véleményem az igen: Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) egykori vezetőjének – akit az úgynevezett Sukoró-ügy miatt három év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Kúria – szerdán reggel ártatlanul kell/kellett börtönbe…

Tovább