Hunvald-blog


558. Végrendelet

2021. február 12. - HunvaldBlog

László Ágnes: A "Becsület Napján" kicsit másképp… TERSÁNSZKY JÓZSI JENŐ író végrendelete  R., túlélő automatikusan osztotta két csoportra az embereket: olyanokra, akik hajlandóak lennének őt elbújtatni, ha megint olyan idők jönnek és olyanokra, akik nem. Nem volt ebben semmi tudatos, csak kialakult…

Tovább

509. Az úton végig kell menni

Az MSZP Országos Etikai és Egyeztető Bizottsága úgy döntött, feloszlatja a párt Pest megyei szervezetét. A döntés értelmében így Pest megye nem delegálhat kongresszusi képviselőket a párt szeptember 19-i tisztújítására, ahol új vezetőket választanak majd a küldöttek. (via Népszava)  A kisgazdásodás…

Tovább

497. Mai olvasnivaló

Iustitia est regnorum fundamentum.Az igazság az országok talpköve. A jogászság becsülete címmel jelent meg vasárnap a Népszavában egy beszélgetés Bárándy Péterrel és Lengyel Lászlóval. Tessék elolvasni. Eléggé elkeserítő, amit mondanak a mai magyar igazságszolgáltatásról, a jogállamiságról, az…

Tovább

466. Dinasztikus alapon

Ötmilliárdért várják a turisztikai tanácsokat az Orbán Ráhelhez kötődő állami cégek. (444.hu)  "Tanácsadás a koronavírus okozta károk mérséklésére” címmel jelent meg egy ötmilliárd forintos, turisztikai témájú közbeszerzési kiírás, amiről Hadházy Ákos írt a Facebookon. (Két napja a Népszava is írt…

Tovább

442. Miközben az úri közönség tapsikolt

Orbán Viktor vasárnapi évértékelője egy új, de sokatmondó momentummal színesedett: az igehirdetésen díszegyenruhában tiszteletét tette a Magyar Honvédség több, magas rangú vezetője is. Ilyen eddig az elmúlt 30 évben még nem fordult elő, már csak azért sem, mert a törvény kifejezetten tiltja…

Tovább

426. Historia est magistra vitae

A történelem az élet tanítómestere. Jóestét, jó estét. Ki mással kezdhetnénk – első bejegyzésként – ezt a 2020-as évet, mint Orbán Viktorral. Meg az ő nagy barátjával és példaképével, Putyinnal. Meg egy alapfokú történelem leckével, de kezdjük az elején: olvasom a Népszavában, hogy megint nagy…

Tovább

394. Hülyeséggenerátor

Minden kampányban eljön az a pillanat, amikor szükség van egy hatalmas hazugságra, vagy ha úgy tetszik: bullshitre. Szerdán a Népszavában ugye megjelent egy Závecz-féle kutatás (ennek furcsaságairól már esett pár szó ITT), miszerint Niedermüller 28%-on áll, Vattamány meg 39-en, azaz 11% fórja van az…

Tovább

371. Szép munka volt, fiúk

Ez valójában egy beismerő vallomás: ha nem magukat tekintenék bűnszervezetnek, akkor nem született volna meg ez a módosítás. (Magyar Bálint)  A múlt héten fű alatt, sunyizva – a költségvetési törvénybe rejtve! – átírták a bűnszervezet meghatározását, amit a parlamenti többség el is fogadott. Így…

Tovább

366. Heti Handó (5)

Pontosabb lett volna a havi Handó, de csakúgy, mint az Országos Bírói Hivatal (OBH) teljhatalommal szorgosan munkálkodó nagyasszonya, mi is ragaszkodunk a megszokott gyakorlatunkhoz. Tehát: még áprilisban írtuk, hogy várhatóan – azaz, harmadszorra is! – ismét eredménytelennek fogja nyilvánítani…

Tovább

337. Költészet napja

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Idén a diákok egy Weöres-verssel üzentek Orbánnak, a vers címét Orbán Cinege utcai háza elé rajzolták fel színes krétával, majd a verset a Kútvölgyi úton folytatták, írja a Népszava. Szép vers,…

Tovább
süti beállítások módosítása